2010. május 29., szombat

AZ ESKÜVŐ

Rob szemszöge


-Elment.
Ezt az egy szavat tudtam csak kimondani.
-Rob. Annyira sajnálom, én nem tudtam....
-Elment.

Két kezet érzékeltem a vállamnál és a kanapéhoz vitt, majd elültetett.
-Rob? Te sírsz?- kérdezte,mint aki nem hisz el amit lát.
-Igen.-ennyit sikerült kinyögnöm.
-Mesélj el mindent mi történt, amiről én nem tudok. Persze csak ha képes vagy most rá.
Próbálkoztam összeszedni a gondolataimat. Több-kisbb sikerrel.
-Én.....idehívtam Kristent, hogy tisztázzunk pár dolgot, de el akart menni. Annyira önzőmódon viselkedtem.-kezeimmel fogtam körbe az arcomat.-Bezártam ide őt, hogy elhiggyen nekem mindent. Ő az életem szerelmes és ezt csináltam vele, sőt még téged is belekevertelek.-felemeltem a fejemet és Tomra néztem.-Sajnálom.
-Semmi gond haver. Mesélj tovább, mi volt még?
-Ennyi volt. De most elveszítettem, aki a legjobban szeretek a világon. A saját önzőségem, bizonyítani akarásom, és csökönyösségem miatt. Annyira szánalmas vagyok. Az eddigi kapcsolataimban is mindent én csináltam rosszul ezek szerint? Ezért hagyott el az összes barátnőm? Én csak magamnak akartam. Hogy szeressen valaki és én is viszont szerethessem. Olyan nagy kérés ez? Soha nem találok még egy olyan nőt, mint ő. Nem is kell másik nő, inkább magányosan élek, úgy is halok meg. Nem jár nekem egy nő se, hisz mindig ugyanaz a vége.
-Na jó! Fejezd be az önsajnálatot!-csapott az asztalra.-Menj utána és mondd el neki azt, amiket most nekem.
-Semmi értelme sincs.
-Ne ad fel ilyen könnyen Rob! Én most megyek,de gondolkozz el.-megcsapkodta a vállamat és egyedül hagyott.

Meg kell változnom. Tudom, nehéz dolog, de meg kell. Legalábbis ami az önzőségemmel kapcsolatos. Nem erőltethetem rá magam egy emberre, főleg nem egy olyanra, akibe szerelmes vagyok. Ha velem akar lenni egy idő múlva úgy is rájön, ha meg nem..... én örökké várni fogok rá.

December elején járunk, még jó, hogy LA-ben mindig jó az időjárás. Szerencse, hogy Tom és a leendő felesége-akit mellesleg közben megismertem, és kiderült, hogy már ismertem a kávézóból, örömmel felismert ő is- nem Londonban tartják az esküvőt. Így, télen az ember odafagyna a sátras bulin.

Kristen és én a próbákon próbáltuk hozni a legjobb formánkat, de Catherine-nek feltűnt,hogy valami nincs rendben. Ránk hagyta annyival,hogy oldjuk meg.

A nagy nap reggelén Tom felhívott,hogy az éjszakát mindenki egy hotelben tölti.
Béreltem egy kocsit magamnak és indultam is vidékre.
Átöltöztem, ahogy illendő megjelenni egy esküvőn. Főleg ha az a legjobb barátomé.

Az oltárnál beálltam a pap és Tom mellé.
-Nyugi, minden rendben lesz.-raktam Tom vállára a kezem nyugtatólag, amikor láttam idegességét.
-Tudom én azt. Csak nem mentem el a slozira és már nincs idő.
Elkezdtem röhögni jó hangosan. Hát ez őrá vall, ez Tom.
A pap és mindenki engem nézett. Tuti idiótának néztek, de remélem csak annak vették fel, hogy épp egy mindjárt kezdődő esküvőn veszünk részt és boldog vagyok.
Ekkor kitárult a templom ajtaja és az ablakon beszűrődő fények között elindult egy gyönyörű, barna hajú angyal felém. Nem tudtam levenni szemeimet arról a tökéletes nőről, akit szeretek.
Amíg bejárattól a papig elér, elképzeltem vele a közös jövőmet.
Egy angyali arcú kislány. Barna, göndör hajjal mint az édesanyjáé és egy kisfiú aki rám hasonlít.
Együtt csinálunk mindent. Együtt játszunk a gyerekeinkkel, együtt beszélünk meg minden közös döntést. Együtt lesznek a gyerek a nagyszülőkkel, de vajon addigra már Jules remélem, nem kér tőle mindig autogramot.
Nevettem magamba. Elképzeltem magam milyen arcot vágna, ha megkérném tőle Kristen kezét.

Tpm helyére pillantottam, ahol még ő állt az előbb, de helyette most Kristen állt ott. Lélegzetelállítóan festett abban a ruhakölteményben. Pontosan olyan volt, mint egy angyal. A ruha fehér volt, fekete szalaggal a derekán. A haja be volt hullámosítva, lágyan omlott a vállára. A tekintetem rátapadt. Kristen is nézett engem egy ideig. Arra eszméltem fel, amikor Tom megbökte az oldalamat, hogy illő lenne, már ha odaadnám neki a gyűrűket. Ennek végeztével újra őt bámultam, de szemei könnybe lábadtak.
A meghatottság miatt? A bánat miatt? Mi miatt? Fogalmazódtak meg bennem a kérdések sora.

Az esküvő után Tom megkért mutassam meg neki a WC-t, mert ő nem bírja tovább.
Csodálkoztam, hogy eddig kitartott.
-Várj meg! Mindjárt jövök!

Nekitámaszkodva a falnak vártam rá. Kis idő múlva már messziről hallatszódtak a kopogó hangok, hogy fut egy ember. Befordult a sarkon és láttam Kristent bevágódni az első ajtón sírva. Rossz érzés fogott el. Meg akartam vigasztalni. Nem tudtam jó ötlet volt-e, de utána mentem.
Kopogtattam, de semmi hang nem szűrődött ki. Benyitottam,láttam, ahogy Kristen ott ült egy zongoránál. Hirtelen felállt, felém fordította a fejét, és az arcát könny áztatta. A szemei szomorúságtól csillogtak.
-Szia.-próbáltam halkabban beszélni hozzá.
-Szia.-hűvösen válaszolt.
Lehajtotta a fejét, én meg végignéztem káprázatos testén.
-Gyönyörű vagy.-sikerült visszafojtanom a vágyaimat. Remélem nem hallatszódtak ki a mondatomból.
-Kö...kösz.-zavartan és belepirulva elfordította tekintetét, majd elfordult.
Körülnéztem a szobában és észrevettem egy óriási tükröt.
-Nézd meg magad a tükörben.
Így nem csak én láthatom, hogy igazam van, hanem ő is.
Odasétáltam mellé nagyon lassan, nehogy megijesszem, de épp ettől rezzent össze.
Megfogtam a kezét és belenéztem a szemeibe.
A könnytől átitatott tekintet fogva tartotta az enyémet, egészen addig még a tükör elé nem húztam.
Belenéztem a tükörbe, és még én is újra elcsodálkoztam mennyire gyönyörű is ő. Majd kettőnket néztem, és egy kis önbizalmat és hatalmas büszkeséget adott, hogy egy ilyen nő áll mellettem.
-Na látod.-feleltem és mutattam Kristennek a tükröt.
Belenézett ő is, és tátva maradt a szája.
Ahogy végignézett magán észrevettem, hogy áttért rám a tekintete, ami a testemen kezdte és a szemeimnél végződött.
Éreztem kezei elernyednek, így a teste után kaptam. Gyengéden megtartottam a derekánál.
Pillantásunk összefonódott, de nem mertem megtenni az első lépést, így csak amit a szívem legmélyén is éreztem, azt fejeztem ki szavakban is.
-Annyira szeretlek. Nem is tudod mennyire.

Ijedtség futott át rajta, majd kikecmergett a karjaimból. Szívem szerint addig tartottam volna, amíg csak bírom.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Megértettem. Nem akar kettesben se lenni velem. Nem kényszerítek rá semmit. Bólintottam és visszamentünk a vendégek sorába.
Magam elé engedtem Kristent, majd sec-perc alatt eltűnt a látószögemből. Pánikszerűen keresni kezdtem, és megtaláltam. Próbálta magát kiszabadítani a lánytömeg közül ami körbe vette őt. Nem sok sikerrel.
-Megy a csokor!-ordította Brigitte, majd háttal állt, és eldobta.
Mintha csak a jóisten meghallgatta volna az imáimat.
Kristen kapta el. A sok kapkodó kéz még mindig fent volt, mikor Kristen hirtelen rám kapta tekintetét. Boldogsággal töltött el, hogy érti ő is a csokoreldobásnak a következményét.
Egy széles mosoly jelent meg az arcomon, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is lohadt.
Mi van ha nem én leszek az a mázlista,aki őt elveszi majd,hanem más?

Babonás ember voltam. Sajnos. Hittem az ilyen dolgokban. Lerogytam a hátam mögött lévő székre. Néztem ki percekig magamból, majd az egyik szerelmem, a zene térített újra magamhoz.
Az ifjú házaspár táncolt.
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Kristen asztalához néztem. Sorba kérték fel a körülötte ülő nőket táncra,így végül az asztalnál már csak ő maradt egyedül.
Odaléptem hozzá.
-Felkérhetlek?
A könyökölős kezéről felemelte a fejét, majd hátratekintett rám. Kezemet nyújtottam.
Nézett a szemembe, de annyira áthatóan, mintha már a lelkembe járna. Még mindig nem történt semmi.
Kezdtem feladni, amikor végigsimította a kezemet az ujjaival, amitől nem csak a szívem kezdett újra éledezni. Majd összekulcsolta az ujjainkat mintha összetartoznánk.
A táncparketten nem voltam egy Fred Astaire, de a lehető legtöbbet akartam nyújtani.
Nem akartam magamhoz szorítani,mert akkor ami engem ott lent szorít az ő látványától, nem igen sikerült volna visszatartanom ,hogy ne legyek újra önző és rávessem magam.

Véget ért a tánc, és szomorú voltam, hogy el kell válnom tőle.
Odaléptem Tomhoz.
-Haver, ugye maradsz ebbe a városba? Remélem, maradsz, mert a hotelbe a szobád pont mellettem van, és nem nagyon szeretném azt átengedni senkinek. Főleg nem az anyósomnak.-mutatott felé.-Érted, hogy miért nem.-egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
-Vettem a célzást.
-Kösz Rob.-megpaskolta a vállamat és továbbment a többiektől is elköszönni.

Átkocsikáztam a hotelbe, majd megmutatták a szobámat.
Beléptem, az első, amit megpillantottam az egy üres fotel volt. Levetettem rá magam a sötét szobában.
Elgondolkoztam Kristenen, Tomon és az egész életemen.

Kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd nyílt a szoba.
Bejött rajta a hordárfiú és utána Kristen.
Kristen? De hát ő mit keres itt?
A hordár elhagyta a szobát, Kristen pedig az ágyon átvetődve, felkapcsolta az éjjeli lámpát.
-A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?-szívéhez kapott.
Elég gorombán kérdezte, tehát nem szívesen látott vendég vagyok a szobában.
-Most már értem, Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Leesett. Tom és az ő anyósos hazugsága.
Bírom, amiért azt szeretné, hogy én is boldog legyek, de ez nem csak rajtam múlik.
A legjobb lesz, ha most hazamegyek az apartmanomba.
Nincsen már erőm ezt továbbcsinálni. Felálltam a fotelből, és az ajtó felé sétáltam.
-Akkor megyek.-lenyomtam a kilincset és nyitottam az ajtót, amikor megszólalt.
-Ne menj!
Mintha a hit újra feléledt volna szomorú szívemben ettől a két szótól.
A vállam fölött hátratekintve, kételkedve néztem rá.


Kristen szemszöge


Az éjszaka közepén hazaérve felosontam. A táska ledobása után, az ágyba vetettem magamat.
Éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. A gépezet a fejemben állandóan gyártotta a "miért"-eket. Most is kitartottam amellett, hogy nem ejtek egy könnyet se.

Másnap reggel anyám ordibálása ébresztett, így sejtettem valamikor hajnaltájt elpilledhettem.
-Kristen! Telefon!-kiáltotta fel nekem.
-Jól van már,felveszem.-nyöszörögtem.
Kézbevettem a szekrényen lévő telefont.
-Igen?-kérdeztem még mindig álmos hangon.
-Kristen?
-Igen, én lennék.
Ki lehet az ilyen korán? Ránéztem az órára.8 óra. Akkor már nincs is olyan korán, csak nekem.
-Tom vagyok, Rob barátja.
Ettől a mondattól kipattantak a szemeim.
-Miért hívtál?
-Nem telefontéma, de szeretnék veled beszélni Rob-ról.
Rob. Bevillantak az elválásunk képei.
-Tom....ez szerintem nem jó ötlet.
-Előbb hallgass meg.Találkozzunk abban a kávézóban, ami nem messze van tőletek.
-Én...
-Csak gyere el 1 óra múlva oda.
Lemondóan sóhajtottam.
-Rendben.

Odaértem a megadott időpontra és helyszínre.
A sikátorban menet néztem azt a falat, ahol Rob olyan szenvedély ittasan csókolt az esőben. Összeszorult a szívem. Miért kellett kihasználnia? Újra ez a mondat csendült fel az agyamban, De amikor csókolt, akkor meg éreztem azt a szerelmet, amit én is érzek. A gondolatment közben megérkeztem a kávézóhoz.

Beléptem és Tom már integetett is nekem, ahogy látta nézelődök szét felé.
-Szia.
-Helló.-köszönt vissza, miközben leültem mellé.
-Miért hívtál?
-Akkor belevágok a közepébe.-egy kicsit csendben volt majd folytatta.-Rob szeret téged, Senki iránt nem érzett még ilyen dolgokat és ennyire erősen. Jó ez tudom ömlengősen hangzik, és én nem is vagyok ilyen, de te vagy neki az első és igazi szerelme.
-Ő küldött,hogy ezt mond el,mi?.fújtattam egyet a végén,nem idegesség levezetéseképpen,hanem inkább, csak azért mert hitetlennek tartottam, hogy még ilyenre is képes.
-Nem,ő nem tud róla.-rázta a fejét jó erősen.
-És azért jöttél, hogy ezt elmond?
-Tegnap este miután elhajtottál, beszélgettünk. Rob sírva mesélte el nekem, hogy mi történt. Érted, sírt! Sohasem láttam még sírni. Elhiheted, akkor mennyire szomorú volt. Elmondta mennyire szeret és, hogy csak azért az a kulcsos kis ballépése, mert el akarta mondani az igazságot. Azt mondta, hogy ő csak magának akar, de mindig csak hibákat követ el, és emiatt örökre magányos lesz. Kristen kérlek, az ő nevében, adj neki még egy esélyt. Ismerem őt már régóta, pont az én ellentétem. Még én minden csajt szerettem volna magamnak, ő mindig is csak szerelemre vágyott. Soha egy nőt nem használt ki. Minden barátnője őt hagyta el, vagy megcsalták, de nem fordítva. Csak egy utolsó esélyt.
Cikáztak a gondolataim mindenféle, de döntésképtelen voltam.
-Erre nem tudok most választ adni...-halkult el a hangom a mondat végére.
-Csak gondold át, ennyit kérek.
Bólintottam a fejemmel.
-Na akkor beszélgessünk vidámabb témáról. Leszel még a tanúm ettől feltétlenül?
-Persze. Amit egyszer megígérek.

A további pár órába kellemesen elbeszélgettünk és jobban megismerkedtünk. Kiderült, hogy az itteni pincérnő lesz az ő leendő felesége és minél hamarabb meg akarják tartani az esküvőt. Attól mégis csak ledöbbentem, amikor bejelentette, hogy ma reggel eldöntötték,1 hónap és esküvő lesz.

A következő hetek zsúfoltan teltek.
Szövegpróbára jártam, amik most már inkább csak Rob-bal voltak. Elgondolkoztattak azok a délelőttök vagy délutánok, amiket vele töltöttem a stúdióba. Másrészről ott volt Tom esküvőjére való készülődés. Ruhapróbák, beállások, stb.
A családom is válságban van. Apu a világ másik végén forgat,anyu állandóan azzal nyaggat mikor jön már el hozzánk Rob, Taylor pedig most szakított véglegesen a barátnőjével. Lelkileg romokban hever, mint én.

Eljött a nagy nap.
Tom esküvőjére,a mennyasszonnyal, Brigitte-vel készülődtünk.
A hetek alatt egészen jól összebarátkoztunk.
-Készen vagyok.-feleltem, amikor teljesen kész lettem a ruhával, hajjal és sminkkel.
-Gyere létszi segíteni!-kiabálta át nekem a másik szobából Brigitte kétségbeesetten.

Átmentem és észrevettem a küzdelmét a menyasszonyi ruhával.
Elkezdtem kuncogni, majd odasétáltam és együtt harcoltunk a cipzár ellen. Szembefordult velem és csodálatosan nézett ki.
-Jaj istenem, annyira izgulok.-izegni-mozogni kezdett örömében.
-Tom szerencsés ember, hogy te leszel a felesége.-meghatottan átölelt, és megköszönte.
-Ne kezdjek még most sírni. Ráér majd az esküvőn.-mosolygott.
Ekkor belépett Brigitte apja, John.
-Indulhatunk?-tett fel a kérdést.
John a karját nyújtotta, mire Brigitte nagyot sóhajtott és remegő kézzel belekarolt szeretett édesapjába.
-Akkor én előremegyek.
Gondoltam szeretnének egy kicsit kettesben maradni az utolsó percekben.

Megálltam a kápolna ajtaja előtt a többi koszorúslány mellé, és amikor megérkeztek Brigitte-ék is kezdődhetett az esküvő.
Egyre nagyobbra nyitották az ajtószárnyakat, így a vaksötét folyosóra egyre több fénysugár tódult be.
Ahogy végigsétáltam az oltár felé, ugyanannyira izgultam, mintha a saját esküvőmre menetelnék. Az meg végképp nem segített,hogy Tom mellett közvetlenül ott az a lélegzetelállító szerelmem,aki minden mozdulatomat végigkísérte az oltárig. Csak az ő szemeit figyeltem. Hallottam felcsendülni a nászindulót,majd már csak azt ahogy elhangoznak az "Akarom"-ok.
Az esküvő alatt-ha lehet-még inkább átitat tekintettel szemeztem Rob-bal.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.-hangzott el a mondat, pont mint az éberálmomban.
Lehet nekem soha nem is lesz esküvőm, ez elszomorított. Könnyek szöktek a szemembe.

Az esküvő végeztével beszaladtam az egyik szobába. Ennek bánatára és talán Rob szerelemmel teli nézésének felidézése miatt hullani kezdtek a könnyeim.
Hirtelen benyitott valaki, én meg ijedtemben felugrottam. Rob.
-Szia.-felelte gyengéden.
-Szia.-de én inkább kimérten szóltam vissza.
Sokáig csend volt.
-Gyönyörű vagy.-ismét csak gyöngéden nézett rám, miután végigmutatott rajtam.
-Kö...Kösz.-zavaromban elfordultam és letöröltem a könnyeimet.
Ő is annyira szívdöglesztő volt ebben az öltönyben, mint még soha talán.
-Nézd meg magad a tükörben.
Nem is hallottam mikor jött közelebb,de már egész közelről jött a hang.
Megfogta a kezemet, mire én a szemeibe néztem és elvesztem.
Ennyire tisztaságot, ennyire kedvességet -ezek után is, hogy nem hittem neki-láttam a bennük
Sodródtam az árral, és a szobába álló óriási tükör elé húzott. Először nem is a tükröt néztem csak Rob-ot, aki a tükröt figyelte.
-Na látod.-biccentett a fejével a tükör felé.
Odafordítottam a fejemet.
Végignéztem magamon és még én is elcsodálkoztam mennyire jól állt a ruha. Aztán Rob testén kezdett a szemem végigsiklani. Annak végeztével Rob csillogó szempárjával találtam szembe magam.
A pillantásával ölni tud. Az én esetembe, szédült eredményez. A lábaim megrogyni készültek, de Rob elkapott.
Sokáig álltunk egymás tekintetét, de egyikünk sem mozdult. Majd Rob kimondta azt az egy mondatot, amitől a szívem hevesen kezdett dobogni.
-Annyira szeretlek, nem is tudod mennyire.
Felálltam a karjai közül, magam se tudom miért.
Én is viszont szerettem, ezzel régóta tisztába vagyok, de a bizalmam iránta megcsuklott.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Rob szomorúan bólintott és visszamentünk a násznéphez.

Le akartam ülni, de megindult a vendégek női fele a menyasszony felé, én meg velük sodródtam.
Kiderült a csokor eldobása végett.
Brigitte háttal állt nekünk s elhajította.
El sem hittem, amikor az én kezemben landolt a virágcsokor a sok feltartott kéz közül. A virágra néztem, majd Rob-ra.
Először egy gigantikus mosoly jelent meg az arcán, amit egy félelem ittas tekintet váltott fel. Leült a székére és gondolkodóba esett.

Nem egy asztalnál ültünk Rob-bal így odatelepedtem az enyémhez.
Az ifjú pár eljárta az első hitvesi táncot, majd sorba mindenki ment a táncparkettre.
-Felkérhetlek?-jött mögülem a hang.
A hangjából ítélve már tudtam ki az.
Megfordulta és nyújtotta a kezét. Ismét csak, mint az előbb a szobába a szeme rabságba ejtett és elgyengülésem végül bekövetkezett.
Nem érdekelt semmi és senki.
Sem egy esetlegeses újabb hazugság, sem egy esetleges újabb csőbehúzás.
Eldöntöttem magamba, hogy egy utolsó esélyt még adok neki. Ha ugyanúgy nem akart volna meghallgatni, lehet én is képes lettem volna összezárni magam vele. Miért hibáztatom őt, amit én is megcsináltam volna?

Kezét érzelmesen végigsimítottam, mire egy hitetlenkedő pillantást kaptam. Ennek a végén összekulcsoltam ujjainkat, amit ő kikerekedett szemekkel figyelt és elindultunk a táncparkettre.
Éreztem a vágyamat iránta, minél közelebb akartam hozzá kerülni. Meglepődésemre a táncban megtartotta a távolságot a legnagyobb bánatomra.

A zene végeztével odamentem Tom-ékhoz. Köszöntöttem az őket és átadtam az ajándékomat.
Tom kinyitotta és levegő után kezdett kapkodni.
A szeme cikázott kettőnk között, ahogy meglátta a tipegőket a dobozba.
Ki lehetett olvasni a szeméből a riadalmat. Brigitte-vel egymásra néztünk és nevettünk. Jól esett megviccelni Tom-ot. Brigitte ez után részletesen elmagyarázta neki, hogy ez csak vicc volt és ő nem terhes, de megmaradt benne a kétely azért.

Az esküvő után átmentünk a hotelbe, ahol aludni fog az összes vendég.

Tom még napokkal ezelőtt felkészített, hogy hozzak váltás ruhát és egyéb piperéket, mert áttették az esküvő helyszínét egy másik városba.

Megérkeztem a hotelhez és a londiner felsegítette a csomagjaimat. Kinyitotta az ajtót nekem, s mikor lerakott bőröndökkel végzett, kiment.
Leültem az ágy szélére, és felgyújtottam az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Ijedtemben ugrott egyet. Rob alakját vettem ki a sötétből, ahogy ül egy fotelben.
-A frászt hoztad rám!-kaptam a szívemhez.-Mit keresel itt?-tettem fel a kérdést nem épp kedves módon.
-Most már értem Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.

Amennyire ki tudtam venni az arcának a körvonalait, gondolkodóba esett.
-Felállt a karosszékből és az ajtóhoz lépett.
-Akkor én megyek.-hátat fordított nekem és nyúlt a kilincs felé.
-Ne menj!-utánanyúltam a levegőbe.
Hátratekintett kételkedően.

2010. május 26., szerda

Előre is sajnálom!! Tudom már 2x kiírtam a friss időpontját de mégse fog menni:SSS
annyira szarul érzem magam emiatt h hitegetlek titeket és még mindig nincs friss:(((
de vasárnapra BIZTOSAN felteszem még ha beledöglök is!!!

2010. május 16., vasárnap

RABSÁGBAN

Itt lenne az új fejezet.Remélem elnyeri a tetszéseteket.Bármilyen kommentet fogadokXD
Szeretném megköszönni Szidinek amiért átnézte és az ötletért:))))


Image and video hosting by TinyPic



Rob szemszöge

-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában?Ugye ez valami trükk?-kérdezte Kristen még mindig sokkos állapotban.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.-nevettem.
Kristen továbbra is csak állt. Rám emelte a tekintetét.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
A mondat befejeztével a kezemmel intettem a nappali felé.
-Nem!.kezdte.-Mindig van egy pótkulcs!Vedd elő és engedj ki!-kezdett rángatózni a lába,és tartotta a markát.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?-hadarta.
-De van. Csak Tomnál.
Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy itt tartsam.
Kegyes hazugság volt a részemről.
A kulcs végig a zsebembe lapult, de nem mondhatom el neki. Mikor lesz még egy ilyen alkalom? Soha.
Maximum, ha még egyszer lesz rá esély, hogy eljön és mindig lenyelem a kulcsot. De azt se tehetem mindig. Nem ez a megoldás. Meg kell beszélnünk mindent. Kristen zökkentett vissza.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!
Bólintottam és nyúltam a telefonért.

Bementem a fürdőbe vele. Úgy tettem mintha beszéltem volna vele majd visszatértem.

-Na, mikor jön?-kérdezte.
-Öhm...hát....
"Szerelemben és háborúban mindent szabad."
Még a mondás is így tartja. Sajnálom Kristen.

Összeszedtem magam.
-Szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
Tényleg mosolyogtam. Eddig fel se tűnt. Biztos kiült az arcomra a bensőm öröme, hogy összezártam magunkat.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Kristen mintha elpirult volna, miközben dicsértem a vonásait.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.-tettem fel a kérdést nyugodt hangon.
Belül viszont őrjöngtem, ha ismét visszautasít. Vártam, hogy megint csak azt fogom kapni,de helyette hezitált, majd egy aprót bólintott. Én ismét, mint az előbb, kézzel mutattam az utat a nappaliig. Csodálkoztam. Azt hittem újra le fogja ordítani a fejemet, majd betöri az ablakot és kiugrik. Úgy látszik nincs minden veszve.

Készségesen követett.
Elhelyezkedtünk kényelmesen.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-incselkedett velem.
-Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből.Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.

Kristen karba tett kézzel ülve, felhúzott szemöldökkel lesett rám.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.
Ismét a szemébe mondtam, majd a földet kezdtem el lesni. Szeretem Kris-t ez teljes mértékben igaz,de zavaromban még mindig elpirulok,ahogy kimondom. Úgy látszik, én már csak ilyen maradok.

Felnéztem és Kristen már közelebb volt hozzám. Szemében a vajúdás látszott. Most kell megragadnom az alkalmat. Most talán van esélyem bebizonyítani az igazamat.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.
-Én....nem tudom, mit higgyek.-nézett rám szomorkásan.
-Hidd azt, amit a szíved diktál, és a szerint dönts.

Lehajtotta a fejét, de nem sokkal később ismét vissza rám.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Szorosan mellé ültem és a kezét az arcomhoz tettem.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Megsimogattam az arcát. Egy gyöngéd pillantást kaptam cserébe.
-És mit csinálnál még?-kérdezte suttogva.
Egészen a füléig hajoltam.
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.-suttogtam a fülébe a szavakat. Éreztem, hogy megremeg a kezeim között.
-Akkor bizonyítsd.

Megadta Kristen a végső lökést.
Nem gondolkoztam, a szívem érzései vezérelték minden testrészemet.
Elkezdtem csókolgatni a füle mögött. Kristen felgyorsult légzése és szívverése jelezte, hogy ő is érez irántam valamit. Egyre lejjebb haladtam. Végig egészen a nyaka egyik oldalától a másikig.
Most már a felgyorsult légzése mellett halk nyögések is szűrődtek ki a torkán, épp úgy, mint az enyémből. A tudat, hogy azt a nőt ízlelgetem, akivel egész életemben együtt tudnék élni többre késztetett.
Megragadtam a hátát és a térdhajlatát. Ölbe kaptam és átrohantam vele a hálóba.

Leültem az ágy szélére, Kristen az ölembe ültettem és továbbfolytattam, ami elkezdtem.
Az állát vad mohósággal csókolgattam, miközben gombolta kifelé az ingemet.
Annak végeztével megragadta az arcomat és az ajkaira húzta.

Az első igazán érzelmekkel teli csókkal akartam megajándékozni. Gyorsított a tempón, sürgetőbb lett.
Mindenestől akartam most ebben a szent minutumban. Mintha megérezte volna. Lassan felfelé kezdett kúszni az ágyon, az ajkaival húzva engem is.
Közepén megálltunk és leszedte rólam az inget. Megszakítottam a csókot, hogy amilyen gyorsan csak tudok, levetkőztethessem. A pólójától lehúztam és a látvány, ami elém tárult az leírhatatlan volt.
Szemeimmel végigkísértem meztelen felső testét.
Apró kis gyengéd puszikkal végigborítottam egészen a derekáig. Ott megragadtam a nadrágját,és egy szál bugyiba feküdt előttem.
Visszahajolta az ajkaihoz, miközben cirógattam megállás nélkül a combjait.
Az ujjaim megakadtak a fehérneműjében.
Megfogtam a szélét, hogy levegyem róla, amikor csengettek.
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.-felelte szaggatottan.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.-hadartam el egy szuszra.
Elvégre nálam a kulcs és senkit se várok, akkor ki lehet az???
-De lehetséges, hogy....
Nem hagytam időt neki a befejezésre. Lecsaptam az ajkaira.
Nem telt bele pár másodperc és valaki ráfeküdt a csengőre.
-Ki a franc lehet az?-másztam ki idegesen az ágyból.
Felkaptam az ingemet és nadrágomat aki időközben lekerült.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ismét ránéztem majdnem meztelen testére.

Az ajtóhoz menet szidtam végig aki ott áll.
Előkotortam a zsebemből a pótkulcsot,és feltéptem az ajtót.
Tom volt az.
-Tom, most nem a legalkalmasabb....
-Megházasodok!-jelentette ki hirtelen.
-Tessék??-elkezdtem nevetni.
-Ugye milyen hihetetlen?-belépett az ajtón és becsukta.
-Mi ez most komoly??-kérdeztem tőle ledöbbenve.
Mutatta a karikagyűrűt az ujján.
-Én azt hittem, hogy viccelsz.
-Nem. Én tényleg halál komolyan beszélek. Megismerkedtem az egyik kávézóba egy gyönyörű pincérnővel. Elhívtam randizni este, és rájöttem, hogy ő az Igazi. Ahogy beszélt, amilyen belsője, amilyen a külsője, minden. Érted! Minden! Reggel megkértem a kezét és igent mondott.-mesélte hadarva, örömittas fejjel.
Soha nem láttam még ennyire boldognak mióta ismerem.
-Biztos vagy benn, hogy ez a jó ötlet? Egy napja ismered csak.-kis fintorral jelentettem ki.
-Igen,1000%-osan. ő az Igazi.

Kristen lépett ki immár felöltözve a szobából.
-Milyen esküvőről is van szó?-kérdezte miközben felénk sétált.
-Történt egy s más a percekben.
-Megházasodom.-felelte ismét csak Tom vígan.
Kristen lövellt felém egy pillantást amiből eszembe jutott,ők nem is ismerik még egymást.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.-mutattam be őket egymásnak.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyszint. Sokat hallottam már rólad.-sunyin lesett felém Tom.
-Mikor lesz az esküvő?-kérdeztem, hogy tereljem a szót.
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Összenéztünk Kristen-nel,majd egyszerre rávágtuk.
-Természetesen.
Tom odarohant hozzánk és ölelgetni kezdett mindkettőnket, majd visszaállt eredeti pozíciójába.
Hunyorogva nézett Tom minket. Kristen átkarolta a kezemet. Éreztem a szikrákat végigsiklani kettőnk között, de úgy néz ki nem csak nekem tűnt fel. Ekkor Kristen pislantott rám egyet,de homályosnak,távolinak tűnt. Bárgyún elmosolyodott.
-Igen,akarom.-bökte ki hirtelen.
Nem értettem ezt mit akart jelenteni,és elmosolyodtam. A következő minutumban már ismét az a szerelmes szempár nézett vissza rám.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.-vetette neki oda Kristen.
-Ja,és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-kérdezte összeráncolt homlokkal.
Megmerevedtem.
-Tudod Tom!A pótkulcs ami nálad van.-próbáltam jelezni a szememmel. Nem vette az adást és jött a vég.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
Kristen rám nézett.
-Ez igaz Rob?-kérdezte feszülten.
-Igaz.Én csak...-kezdtem a magyarázatot, de mindhiába.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-sírva kifutott az ajtón.-Ne merj utánam jönni! SOHA!
Hallottam, ahogy felüvölt az autó és elhajt.




Image and video hosting by TinyPic




Kristen szemszöge

-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában? Ugye ez valami trükk?-kérdeztem ledermedve.
Hogy lehet ennyire felelőtlen? Ennyire bolond? Ennyire...? Még a fejemben se találtam rá megfelelő szót.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.
És még nevet is rajta?Ki tudja, mi baja lehet, mert ilyen dolgokat művel?
Visszakanyarodtam magamhoz.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
Beugrott.
-Nem! Mindig van egy pótkulcs! Vedd elő és engedj ki! -feleltem határozottan.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?
-De van. Csak Tomnál.
Ezt nem hiszem el! Minek a barátjának egy kulcs? Lehet, itt lakik nála? Kétlem. De, akkor minek neki? Mindegy, nem az én dolgom. Az én dolgom minél hamarabb kijutni innen.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!

Amíg telefonál körbenéztem. A bejövetelnél nem volt rá lehetőségen az ideg miatt. Gyorsan végigjárattam a szemem a szobán. Tipikus férfiszoba.
Rendetlenség mindenhol, kivéve az ajtó feletti polcon.
Egy könyv árválkodott csak rajta.
Levettem,de nem egy könyv volt, hanem egy napló még hozzá Rob neve állt rajta.
A kíváncsiságom fog a vesztembe vinni.
Nyitni készültem kifelé, amikor a fürdő felől mozgolódást észleltem. Hirtelen felkaptam a fejemet, pánikszerűen a rajtam lévő táskába bújtattam a naplóját és vártam Rob visszatértét.

-Na, mikor jön?
-Öhm...hát...szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
A szívdöglesztő mosolya még mindig hatással volt a gyenge szerelmes szívemre.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Gyönyörű? Tényleg ezt mondta volna? Kristen ne dőlj be neki. Az agyamon tudtam uralkodni,de a testem reakciót már kevésbé .A mondat és a lágy hangjától kipirultam.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.
Elindultunk a nappali felé. Nem tudtam mit teszek s miért. Tovább akartam érezni a közelségét, hallani az édes hangját, ami szinte hívogat.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-kérdeztem vissza kissé csípősen.
--Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből. Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.
Hitetlenkedve kérdeztem.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.

Elpirult.A test reakcióit nem tudjuk irányítani,ezt megjegyeztem. Csak az a kérdés, hogy ő most miért?
Tán a miatt,mert megint a szemembe hazudik,hogy szeret?Vagy az ellenkezője. Azért, mert pont olyan pirulós, mint én és valóba igazat mond, és szeret.

Figyeltem arcvonásait. Annyira angyali volt mint senkié ezen a Földön.
Nem tudtam megállni, hogy ne kússzak közelebb. Igazat mondana és szeret? De mi szerethető bennem? Semmi vagy mégis van olyan tulajdonságom?
Rob mélyen a szemeimbe nézett.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.

Szemei könnybe lábadtak. Vigasztalni akartam és össze voltam zavarodva. Össze- visszakeringtek a kusza érzelmek a testemben.
-Én....nem tudom, mit higgyek.
-Hidd azt, amit a szíved diktál,és a szerint dönts.

A szívem szerint?
A ketyegőm azt diktálja, bízzak benne.
Hallgassak rá? Adjak még egy esélyt?

Rásandítottam Rob-ra, akinek a szemei legmélyén, a könnyek alatt, félelemmel vegyült a szerelemmel. Itt teljesen elvesztem.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Megcsillant tekintete, ezúttal nem a könny hatására.
Olyan közel ült hozzám, hogy még egy cérnaszál se fért volna be kettőnk közé. Pillantásommal végigkísértem a keze mozdulatait, ahogy megérinti arcomat. Az első érintéstől lehunytam a szemeimet,így még élvezetesebb volt.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Felnéztem rá, és az arca közelségétől elkábultam.
-És mit csinálnál még?-lehelletfinoman suttogtam neki.
A lélegzetem is megállt,ahogy fülembe suttogta:
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.
Gondolkodás nélkül mondtam neki az utolsó szót ami megváltoztathat mindent.
-Bizonyítsd.

Ennyi elég volt neki.
Ahol csak ért elkezdett csókolgatni, kezdve a fülem mögötti kis zuggal. A jóleső érzéstől a szívem felgyorsult, úgy szint a lélegzetvételem is. A vérem őrülten tombolt az ereimben, ahogy áttért a nyakamra.
Most már nemcsak az én sóhajaimat hallottam, hanem az övét is. Egyre gyorsabb lett és követelődző.

Felkapott az ölébe és átsietett velem a hálóba.
Leültünk az ágy szélére. Ölébe helyezve engem, megéreztem a kisfickót. Az előbbi állítása miszerint kíván, igaznak bizonyult.
Mindenestől akartam.
Az álam csókolgatása közben én az ő ingével bajlódtam,de nem sokáig. A felénél feladtam a ügyet,így széttéptem. A gombok szanaszét pattogtak. Rob a jelek szerint semmit se vett észre, továbbra is ugyanolyan mohósággal volt felém.
Nem tudtam ellenállni. Megragadtam az arca mindkét oldalát és odarántottam ajkaimhoz.
Csókolóztunk már párszor, ami jól is esett eddig se tagadtam,de ez most a beteljesülés első csókja volt. Éreztem, hogy érzelmei mintha ajkaim keresztül átvándorolt volna belém, ettől megremegett a testem. Soha nem történt még ilyen velem. Ennyire erőteljesen érzelem hatása alatt nem voltam. Ennél a csóknál rájöttem, mindvégig igazat mondott és nem hazudott. Szeret és kíván.

Kezdtem felfelé mászni az ágyon, úgy hogy nem szakadt meg a csókunk. Lehúztam róla az inget és simogattam ahol csak értem. Ennek eredményéül elégedett nyögéseket.
Elszakadt ajkamtól. A pólómat elkezdtem lehúzni, amibe készségesen segédkeztem neki.
Visszahanyatlottam az ágyra. Rob nem hajolt vissza felém újra. Csak nézte meztelen felsőtestemet és elöntött a pír, ahogy utána rám nézett. A szemei a vágytól égtek, szinte sütötték a tekintetemet.

Szép lassan felém hajolt és lezárt szemekkel érzékein végigcsókolgatta a testem mindenegyes milliméterét. Sóhajaim és pihegéseim egyre szaporább volt. Elérve a csípőmhöz, megfogta a nadrágom széleit és egyetlen mozdulattal már mégis szabadultunk egy újabb ruhadarabtól. Ahogy felfedezte mezítelen lábaimat, azokat is kezdte apró, szikrázó puszikkal behinteni.

Nem sokkal később újra egymás ajkainak estünk.
Rob is már csak egy szál boxerben terpeszkedett felettem. A vastag farmer megszabadulás után,nem csak érzékeltem, hanem láttam is a kívánásának jelét.
Ujjaival a bugyim letolására készült, amikor csengettek.
Beugrott, hogy nem sokkal ezelőtt hívta Tom-ot. Lehet ő jött meg. De akkor miért nem jött be ha nála van a kulcs?
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.
Hogy lehet ilyen biztos benne?
-De lehetséges, hogy...
Azzal akartam befejezni,hogy valami baj van de nem hagyta. Ha lehetséges még gyorsabb tempót vett fel a csókunk közben, mint eddig.
Ismét csöngettek.
Rob idegesen tápászkodott fel.
-Ki a franc lehet az?
Így felállva végigsandítottam tökéletes testén,még el nem takarta.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ha akarnék, se tudnék elmenni,még tudom,hogy ő egyszer visszajön és folytatjuk, amit abbahagytunk.

Betakaróztam, amíg várakoztam.
-Megházasodok!-szűrődött be kintről a hang.
Felszedtem a ruháimat és felöltöztem. Tudom megígértem Rob-nak, hogy itt fogok várakozni, de max még egyszer levetkőztet.

-Milyen esküvőről is van szó?-kérdeztem mosolyogva amint kiértem hozzájuk.
-Történt egy s más a percekben.-felelte Rob.
-Megházasodom.-jelentette ki ismét csak a srác.
Néztem Rob-ra és ekkor kapcsolt.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.
Tehát ő a híres, nevezetes Tom.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyyszint. Sokat hallottam már rólad.
Sokat hallott már róla?
Rob felé tekintettem, akinek kipirult arca mutatta, hogy már voltam nem is egyszer téma a körükben.
Visszanéztem Tom-ra.
-Mikor lesz az esküvő?
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Tudtam ugyanazt a választ fogjuk adni és így is lett.
-Természetesen.
Tom végigölelt minket örömében.
Rob-ra néztem, aki gyöngéd pillantásával ismét levett a lábamról.

Elgondolkoztam.
Ábrándozásaim egészen a Rob-bal való esküvőnkig repített.
A hintóból kiszállva egy gyönyörű mennyasszonyi ruhába sétálok a templom ajtajáig. Kitárják előttem és elindult a nászinduló. Előrenézek és megpillantom Rob-ot az oltárnál. Mintha egy angyal várna ott egem széttárt szárnyakkal. Elmondtuk szövegeinket és elhangzottak az "igen"-ek is.
-Megcsókolhatja a mennyasszonyt.-jelentette ki a pap a ceremónia végeztével.

Visszakecmeregtem a valóságba és láttam Rob kezét ölelgetem, Tom pedig kíváncsi szemekkel vizslat minket.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.
Eszembe jutott Rob mondata és feltekintve rá elmosolyodtam.
Ekkor ötlött be Tom fáradozása. Meg se köszöntem neki még.
-Ja, és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála, amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-nézett rám értetlenül.
Megéreztem Rob feszült testtartását. Nem tetszett ez nekem.
-Tudod Tom!A pótkulcs, ami nálad van.-felelte Rob.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
-Ez igaz Rob?-kérdeztem tőle most már idegesen.
-Igaz.
Ekkor leesett és óriásit koppant. Átvert.
-Én csak...
Kezdte volna a mentegetőzést,de nem volt rá kíváncsi.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-üvöltöttem felé és kifutottam.-Ne merj utánam jönni! SOHA!

Beültem a kocsimba és elhajtottam.