AZ ESKÜVŐ

Rob szemszöge


-Elment.
Ezt az egy szavat tudtam csak kimondani.
-Rob. Annyira sajnálom, én nem tudtam....
-Elment.

Két kezet érzékeltem a vállamnál és a kanapéhoz vitt, majd elültetett.
-Rob? Te sírsz?- kérdezte,mint aki nem hisz el amit lát.
-Igen.-ennyit sikerült kinyögnöm.
-Mesélj el mindent mi történt, amiről én nem tudok. Persze csak ha képes vagy most rá.
Próbálkoztam összeszedni a gondolataimat. Több-kisbb sikerrel.
-Én.....idehívtam Kristent, hogy tisztázzunk pár dolgot, de el akart menni. Annyira önzőmódon viselkedtem.-kezeimmel fogtam körbe az arcomat.-Bezártam ide őt, hogy elhiggyen nekem mindent. Ő az életem szerelmes és ezt csináltam vele, sőt még téged is belekevertelek.-felemeltem a fejemet és Tomra néztem.-Sajnálom.
-Semmi gond haver. Mesélj tovább, mi volt még?
-Ennyi volt. De most elveszítettem, aki a legjobban szeretek a világon. A saját önzőségem, bizonyítani akarásom, és csökönyösségem miatt. Annyira szánalmas vagyok. Az eddigi kapcsolataimban is mindent én csináltam rosszul ezek szerint? Ezért hagyott el az összes barátnőm? Én csak magamnak akartam. Hogy szeressen valaki és én is viszont szerethessem. Olyan nagy kérés ez? Soha nem találok még egy olyan nőt, mint ő. Nem is kell másik nő, inkább magányosan élek, úgy is halok meg. Nem jár nekem egy nő se, hisz mindig ugyanaz a vége.
-Na jó! Fejezd be az önsajnálatot!-csapott az asztalra.-Menj utána és mondd el neki azt, amiket most nekem.
-Semmi értelme sincs.
-Ne ad fel ilyen könnyen Rob! Én most megyek,de gondolkozz el.-megcsapkodta a vállamat és egyedül hagyott.

Meg kell változnom. Tudom, nehéz dolog, de meg kell. Legalábbis ami az önzőségemmel kapcsolatos. Nem erőltethetem rá magam egy emberre, főleg nem egy olyanra, akibe szerelmes vagyok. Ha velem akar lenni egy idő múlva úgy is rájön, ha meg nem..... én örökké várni fogok rá.

December elején járunk, még jó, hogy LA-ben mindig jó az időjárás. Szerencse, hogy Tom és a leendő felesége-akit mellesleg közben megismertem, és kiderült, hogy már ismertem a kávézóból, örömmel felismert ő is- nem Londonban tartják az esküvőt. Így, télen az ember odafagyna a sátras bulin.

Kristen és én a próbákon próbáltuk hozni a legjobb formánkat, de Catherine-nek feltűnt,hogy valami nincs rendben. Ránk hagyta annyival,hogy oldjuk meg.

A nagy nap reggelén Tom felhívott,hogy az éjszakát mindenki egy hotelben tölti.
Béreltem egy kocsit magamnak és indultam is vidékre.
Átöltöztem, ahogy illendő megjelenni egy esküvőn. Főleg ha az a legjobb barátomé.

Az oltárnál beálltam a pap és Tom mellé.
-Nyugi, minden rendben lesz.-raktam Tom vállára a kezem nyugtatólag, amikor láttam idegességét.
-Tudom én azt. Csak nem mentem el a slozira és már nincs idő.
Elkezdtem röhögni jó hangosan. Hát ez őrá vall, ez Tom.
A pap és mindenki engem nézett. Tuti idiótának néztek, de remélem csak annak vették fel, hogy épp egy mindjárt kezdődő esküvőn veszünk részt és boldog vagyok.
Ekkor kitárult a templom ajtaja és az ablakon beszűrődő fények között elindult egy gyönyörű, barna hajú angyal felém. Nem tudtam levenni szemeimet arról a tökéletes nőről, akit szeretek.
Amíg bejárattól a papig elér, elképzeltem vele a közös jövőmet.
Egy angyali arcú kislány. Barna, göndör hajjal mint az édesanyjáé és egy kisfiú aki rám hasonlít.
Együtt csinálunk mindent. Együtt játszunk a gyerekeinkkel, együtt beszélünk meg minden közös döntést. Együtt lesznek a gyerek a nagyszülőkkel, de vajon addigra már Jules remélem, nem kér tőle mindig autogramot.
Nevettem magamba. Elképzeltem magam milyen arcot vágna, ha megkérném tőle Kristen kezét.

Tpm helyére pillantottam, ahol még ő állt az előbb, de helyette most Kristen állt ott. Lélegzetelállítóan festett abban a ruhakölteményben. Pontosan olyan volt, mint egy angyal. A ruha fehér volt, fekete szalaggal a derekán. A haja be volt hullámosítva, lágyan omlott a vállára. A tekintetem rátapadt. Kristen is nézett engem egy ideig. Arra eszméltem fel, amikor Tom megbökte az oldalamat, hogy illő lenne, már ha odaadnám neki a gyűrűket. Ennek végeztével újra őt bámultam, de szemei könnybe lábadtak.
A meghatottság miatt? A bánat miatt? Mi miatt? Fogalmazódtak meg bennem a kérdések sora.

Az esküvő után Tom megkért mutassam meg neki a WC-t, mert ő nem bírja tovább.
Csodálkoztam, hogy eddig kitartott.
-Várj meg! Mindjárt jövök!

Nekitámaszkodva a falnak vártam rá. Kis idő múlva már messziről hallatszódtak a kopogó hangok, hogy fut egy ember. Befordult a sarkon és láttam Kristent bevágódni az első ajtón sírva. Rossz érzés fogott el. Meg akartam vigasztalni. Nem tudtam jó ötlet volt-e, de utána mentem.
Kopogtattam, de semmi hang nem szűrődött ki. Benyitottam,láttam, ahogy Kristen ott ült egy zongoránál. Hirtelen felállt, felém fordította a fejét, és az arcát könny áztatta. A szemei szomorúságtól csillogtak.
-Szia.-próbáltam halkabban beszélni hozzá.
-Szia.-hűvösen válaszolt.
Lehajtotta a fejét, én meg végignéztem káprázatos testén.
-Gyönyörű vagy.-sikerült visszafojtanom a vágyaimat. Remélem nem hallatszódtak ki a mondatomból.
-Kö...kösz.-zavartan és belepirulva elfordította tekintetét, majd elfordult.
Körülnéztem a szobában és észrevettem egy óriási tükröt.
-Nézd meg magad a tükörben.
Így nem csak én láthatom, hogy igazam van, hanem ő is.
Odasétáltam mellé nagyon lassan, nehogy megijesszem, de épp ettől rezzent össze.
Megfogtam a kezét és belenéztem a szemeibe.
A könnytől átitatott tekintet fogva tartotta az enyémet, egészen addig még a tükör elé nem húztam.
Belenéztem a tükörbe, és még én is újra elcsodálkoztam mennyire gyönyörű is ő. Majd kettőnket néztem, és egy kis önbizalmat és hatalmas büszkeséget adott, hogy egy ilyen nő áll mellettem.
-Na látod.-feleltem és mutattam Kristennek a tükröt.
Belenézett ő is, és tátva maradt a szája.
Ahogy végignézett magán észrevettem, hogy áttért rám a tekintete, ami a testemen kezdte és a szemeimnél végződött.
Éreztem kezei elernyednek, így a teste után kaptam. Gyengéden megtartottam a derekánál.
Pillantásunk összefonódott, de nem mertem megtenni az első lépést, így csak amit a szívem legmélyén is éreztem, azt fejeztem ki szavakban is.
-Annyira szeretlek. Nem is tudod mennyire.

Ijedtség futott át rajta, majd kikecmergett a karjaimból. Szívem szerint addig tartottam volna, amíg csak bírom.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Megértettem. Nem akar kettesben se lenni velem. Nem kényszerítek rá semmit. Bólintottam és visszamentünk a vendégek sorába.
Magam elé engedtem Kristent, majd sec-perc alatt eltűnt a látószögemből. Pánikszerűen keresni kezdtem, és megtaláltam. Próbálta magát kiszabadítani a lánytömeg közül ami körbe vette őt. Nem sok sikerrel.
-Megy a csokor!-ordította Brigitte, majd háttal állt, és eldobta.
Mintha csak a jóisten meghallgatta volna az imáimat.
Kristen kapta el. A sok kapkodó kéz még mindig fent volt, mikor Kristen hirtelen rám kapta tekintetét. Boldogsággal töltött el, hogy érti ő is a csokoreldobásnak a következményét.
Egy széles mosoly jelent meg az arcomon, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is lohadt.
Mi van ha nem én leszek az a mázlista,aki őt elveszi majd,hanem más?

Babonás ember voltam. Sajnos. Hittem az ilyen dolgokban. Lerogytam a hátam mögött lévő székre. Néztem ki percekig magamból, majd az egyik szerelmem, a zene térített újra magamhoz.
Az ifjú házaspár táncolt.
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Kristen asztalához néztem. Sorba kérték fel a körülötte ülő nőket táncra,így végül az asztalnál már csak ő maradt egyedül.
Odaléptem hozzá.
-Felkérhetlek?
A könyökölős kezéről felemelte a fejét, majd hátratekintett rám. Kezemet nyújtottam.
Nézett a szemembe, de annyira áthatóan, mintha már a lelkembe járna. Még mindig nem történt semmi.
Kezdtem feladni, amikor végigsimította a kezemet az ujjaival, amitől nem csak a szívem kezdett újra éledezni. Majd összekulcsolta az ujjainkat mintha összetartoznánk.
A táncparketten nem voltam egy Fred Astaire, de a lehető legtöbbet akartam nyújtani.
Nem akartam magamhoz szorítani,mert akkor ami engem ott lent szorít az ő látványától, nem igen sikerült volna visszatartanom ,hogy ne legyek újra önző és rávessem magam.

Véget ért a tánc, és szomorú voltam, hogy el kell válnom tőle.
Odaléptem Tomhoz.
-Haver, ugye maradsz ebbe a városba? Remélem, maradsz, mert a hotelbe a szobád pont mellettem van, és nem nagyon szeretném azt átengedni senkinek. Főleg nem az anyósomnak.-mutatott felé.-Érted, hogy miért nem.-egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
-Vettem a célzást.
-Kösz Rob.-megpaskolta a vállamat és továbbment a többiektől is elköszönni.

Átkocsikáztam a hotelbe, majd megmutatták a szobámat.
Beléptem, az első, amit megpillantottam az egy üres fotel volt. Levetettem rá magam a sötét szobában.
Elgondolkoztam Kristenen, Tomon és az egész életemen.

Kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd nyílt a szoba.
Bejött rajta a hordárfiú és utána Kristen.
Kristen? De hát ő mit keres itt?
A hordár elhagyta a szobát, Kristen pedig az ágyon átvetődve, felkapcsolta az éjjeli lámpát.
-A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?-szívéhez kapott.
Elég gorombán kérdezte, tehát nem szívesen látott vendég vagyok a szobában.
-Most már értem, Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Leesett. Tom és az ő anyósos hazugsága.
Bírom, amiért azt szeretné, hogy én is boldog legyek, de ez nem csak rajtam múlik.
A legjobb lesz, ha most hazamegyek az apartmanomba.
Nincsen már erőm ezt továbbcsinálni. Felálltam a fotelből, és az ajtó felé sétáltam.
-Akkor megyek.-lenyomtam a kilincset és nyitottam az ajtót, amikor megszólalt.
-Ne menj!
Mintha a hit újra feléledt volna szomorú szívemben ettől a két szótól.
A vállam fölött hátratekintve, kételkedve néztem rá.


Kristen szemszöge


Az éjszaka közepén hazaérve felosontam. A táska ledobása után, az ágyba vetettem magamat.
Éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. A gépezet a fejemben állandóan gyártotta a "miért"-eket. Most is kitartottam amellett, hogy nem ejtek egy könnyet se.

Másnap reggel anyám ordibálása ébresztett, így sejtettem valamikor hajnaltájt elpilledhettem.
-Kristen! Telefon!-kiáltotta fel nekem.
-Jól van már,felveszem.-nyöszörögtem.
Kézbevettem a szekrényen lévő telefont.
-Igen?-kérdeztem még mindig álmos hangon.
-Kristen?
-Igen, én lennék.
Ki lehet az ilyen korán? Ránéztem az órára.8 óra. Akkor már nincs is olyan korán, csak nekem.
-Tom vagyok, Rob barátja.
Ettől a mondattól kipattantak a szemeim.
-Miért hívtál?
-Nem telefontéma, de szeretnék veled beszélni Rob-ról.
Rob. Bevillantak az elválásunk képei.
-Tom....ez szerintem nem jó ötlet.
-Előbb hallgass meg.Találkozzunk abban a kávézóban, ami nem messze van tőletek.
-Én...
-Csak gyere el 1 óra múlva oda.
Lemondóan sóhajtottam.
-Rendben.

Odaértem a megadott időpontra és helyszínre.
A sikátorban menet néztem azt a falat, ahol Rob olyan szenvedély ittasan csókolt az esőben. Összeszorult a szívem. Miért kellett kihasználnia? Újra ez a mondat csendült fel az agyamban, De amikor csókolt, akkor meg éreztem azt a szerelmet, amit én is érzek. A gondolatment közben megérkeztem a kávézóhoz.

Beléptem és Tom már integetett is nekem, ahogy látta nézelődök szét felé.
-Szia.
-Helló.-köszönt vissza, miközben leültem mellé.
-Miért hívtál?
-Akkor belevágok a közepébe.-egy kicsit csendben volt majd folytatta.-Rob szeret téged, Senki iránt nem érzett még ilyen dolgokat és ennyire erősen. Jó ez tudom ömlengősen hangzik, és én nem is vagyok ilyen, de te vagy neki az első és igazi szerelme.
-Ő küldött,hogy ezt mond el,mi?.fújtattam egyet a végén,nem idegesség levezetéseképpen,hanem inkább, csak azért mert hitetlennek tartottam, hogy még ilyenre is képes.
-Nem,ő nem tud róla.-rázta a fejét jó erősen.
-És azért jöttél, hogy ezt elmond?
-Tegnap este miután elhajtottál, beszélgettünk. Rob sírva mesélte el nekem, hogy mi történt. Érted, sírt! Sohasem láttam még sírni. Elhiheted, akkor mennyire szomorú volt. Elmondta mennyire szeret és, hogy csak azért az a kulcsos kis ballépése, mert el akarta mondani az igazságot. Azt mondta, hogy ő csak magának akar, de mindig csak hibákat követ el, és emiatt örökre magányos lesz. Kristen kérlek, az ő nevében, adj neki még egy esélyt. Ismerem őt már régóta, pont az én ellentétem. Még én minden csajt szerettem volna magamnak, ő mindig is csak szerelemre vágyott. Soha egy nőt nem használt ki. Minden barátnője őt hagyta el, vagy megcsalták, de nem fordítva. Csak egy utolsó esélyt.
Cikáztak a gondolataim mindenféle, de döntésképtelen voltam.
-Erre nem tudok most választ adni...-halkult el a hangom a mondat végére.
-Csak gondold át, ennyit kérek.
Bólintottam a fejemmel.
-Na akkor beszélgessünk vidámabb témáról. Leszel még a tanúm ettől feltétlenül?
-Persze. Amit egyszer megígérek.

A további pár órába kellemesen elbeszélgettünk és jobban megismerkedtünk. Kiderült, hogy az itteni pincérnő lesz az ő leendő felesége és minél hamarabb meg akarják tartani az esküvőt. Attól mégis csak ledöbbentem, amikor bejelentette, hogy ma reggel eldöntötték,1 hónap és esküvő lesz.

A következő hetek zsúfoltan teltek.
Szövegpróbára jártam, amik most már inkább csak Rob-bal voltak. Elgondolkoztattak azok a délelőttök vagy délutánok, amiket vele töltöttem a stúdióba. Másrészről ott volt Tom esküvőjére való készülődés. Ruhapróbák, beállások, stb.
A családom is válságban van. Apu a világ másik végén forgat,anyu állandóan azzal nyaggat mikor jön már el hozzánk Rob, Taylor pedig most szakított véglegesen a barátnőjével. Lelkileg romokban hever, mint én.

Eljött a nagy nap.
Tom esküvőjére,a mennyasszonnyal, Brigitte-vel készülődtünk.
A hetek alatt egészen jól összebarátkoztunk.
-Készen vagyok.-feleltem, amikor teljesen kész lettem a ruhával, hajjal és sminkkel.
-Gyere létszi segíteni!-kiabálta át nekem a másik szobából Brigitte kétségbeesetten.

Átmentem és észrevettem a küzdelmét a menyasszonyi ruhával.
Elkezdtem kuncogni, majd odasétáltam és együtt harcoltunk a cipzár ellen. Szembefordult velem és csodálatosan nézett ki.
-Jaj istenem, annyira izgulok.-izegni-mozogni kezdett örömében.
-Tom szerencsés ember, hogy te leszel a felesége.-meghatottan átölelt, és megköszönte.
-Ne kezdjek még most sírni. Ráér majd az esküvőn.-mosolygott.
Ekkor belépett Brigitte apja, John.
-Indulhatunk?-tett fel a kérdést.
John a karját nyújtotta, mire Brigitte nagyot sóhajtott és remegő kézzel belekarolt szeretett édesapjába.
-Akkor én előremegyek.
Gondoltam szeretnének egy kicsit kettesben maradni az utolsó percekben.

Megálltam a kápolna ajtaja előtt a többi koszorúslány mellé, és amikor megérkeztek Brigitte-ék is kezdődhetett az esküvő.
Egyre nagyobbra nyitották az ajtószárnyakat, így a vaksötét folyosóra egyre több fénysugár tódult be.
Ahogy végigsétáltam az oltár felé, ugyanannyira izgultam, mintha a saját esküvőmre menetelnék. Az meg végképp nem segített,hogy Tom mellett közvetlenül ott az a lélegzetelállító szerelmem,aki minden mozdulatomat végigkísérte az oltárig. Csak az ő szemeit figyeltem. Hallottam felcsendülni a nászindulót,majd már csak azt ahogy elhangoznak az "Akarom"-ok.
Az esküvő alatt-ha lehet-még inkább átitat tekintettel szemeztem Rob-bal.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.-hangzott el a mondat, pont mint az éberálmomban.
Lehet nekem soha nem is lesz esküvőm, ez elszomorított. Könnyek szöktek a szemembe.

Az esküvő végeztével beszaladtam az egyik szobába. Ennek bánatára és talán Rob szerelemmel teli nézésének felidézése miatt hullani kezdtek a könnyeim.
Hirtelen benyitott valaki, én meg ijedtemben felugrottam. Rob.
-Szia.-felelte gyengéden.
-Szia.-de én inkább kimérten szóltam vissza.
Sokáig csend volt.
-Gyönyörű vagy.-ismét csak gyöngéden nézett rám, miután végigmutatott rajtam.
-Kö...Kösz.-zavaromban elfordultam és letöröltem a könnyeimet.
Ő is annyira szívdöglesztő volt ebben az öltönyben, mint még soha talán.
-Nézd meg magad a tükörben.
Nem is hallottam mikor jött közelebb,de már egész közelről jött a hang.
Megfogta a kezemet, mire én a szemeibe néztem és elvesztem.
Ennyire tisztaságot, ennyire kedvességet -ezek után is, hogy nem hittem neki-láttam a bennük
Sodródtam az árral, és a szobába álló óriási tükör elé húzott. Először nem is a tükröt néztem csak Rob-ot, aki a tükröt figyelte.
-Na látod.-biccentett a fejével a tükör felé.
Odafordítottam a fejemet.
Végignéztem magamon és még én is elcsodálkoztam mennyire jól állt a ruha. Aztán Rob testén kezdett a szemem végigsiklani. Annak végeztével Rob csillogó szempárjával találtam szembe magam.
A pillantásával ölni tud. Az én esetembe, szédült eredményez. A lábaim megrogyni készültek, de Rob elkapott.
Sokáig álltunk egymás tekintetét, de egyikünk sem mozdult. Majd Rob kimondta azt az egy mondatot, amitől a szívem hevesen kezdett dobogni.
-Annyira szeretlek, nem is tudod mennyire.
Felálltam a karjai közül, magam se tudom miért.
Én is viszont szerettem, ezzel régóta tisztába vagyok, de a bizalmam iránta megcsuklott.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Rob szomorúan bólintott és visszamentünk a násznéphez.

Le akartam ülni, de megindult a vendégek női fele a menyasszony felé, én meg velük sodródtam.
Kiderült a csokor eldobása végett.
Brigitte háttal állt nekünk s elhajította.
El sem hittem, amikor az én kezemben landolt a virágcsokor a sok feltartott kéz közül. A virágra néztem, majd Rob-ra.
Először egy gigantikus mosoly jelent meg az arcán, amit egy félelem ittas tekintet váltott fel. Leült a székére és gondolkodóba esett.

Nem egy asztalnál ültünk Rob-bal így odatelepedtem az enyémhez.
Az ifjú pár eljárta az első hitvesi táncot, majd sorba mindenki ment a táncparkettre.
-Felkérhetlek?-jött mögülem a hang.
A hangjából ítélve már tudtam ki az.
Megfordulta és nyújtotta a kezét. Ismét csak, mint az előbb a szobába a szeme rabságba ejtett és elgyengülésem végül bekövetkezett.
Nem érdekelt semmi és senki.
Sem egy esetlegeses újabb hazugság, sem egy esetleges újabb csőbehúzás.
Eldöntöttem magamba, hogy egy utolsó esélyt még adok neki. Ha ugyanúgy nem akart volna meghallgatni, lehet én is képes lettem volna összezárni magam vele. Miért hibáztatom őt, amit én is megcsináltam volna?

Kezét érzelmesen végigsimítottam, mire egy hitetlenkedő pillantást kaptam. Ennek a végén összekulcsoltam ujjainkat, amit ő kikerekedett szemekkel figyelt és elindultunk a táncparkettre.
Éreztem a vágyamat iránta, minél közelebb akartam hozzá kerülni. Meglepődésemre a táncban megtartotta a távolságot a legnagyobb bánatomra.

A zene végeztével odamentem Tom-ékhoz. Köszöntöttem az őket és átadtam az ajándékomat.
Tom kinyitotta és levegő után kezdett kapkodni.
A szeme cikázott kettőnk között, ahogy meglátta a tipegőket a dobozba.
Ki lehetett olvasni a szeméből a riadalmat. Brigitte-vel egymásra néztünk és nevettünk. Jól esett megviccelni Tom-ot. Brigitte ez után részletesen elmagyarázta neki, hogy ez csak vicc volt és ő nem terhes, de megmaradt benne a kétely azért.

Az esküvő után átmentünk a hotelbe, ahol aludni fog az összes vendég.

Tom még napokkal ezelőtt felkészített, hogy hozzak váltás ruhát és egyéb piperéket, mert áttették az esküvő helyszínét egy másik városba.

Megérkeztem a hotelhez és a londiner felsegítette a csomagjaimat. Kinyitotta az ajtót nekem, s mikor lerakott bőröndökkel végzett, kiment.
Leültem az ágy szélére, és felgyújtottam az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Ijedtemben ugrott egyet. Rob alakját vettem ki a sötétből, ahogy ül egy fotelben.
-A frászt hoztad rám!-kaptam a szívemhez.-Mit keresel itt?-tettem fel a kérdést nem épp kedves módon.
-Most már értem Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.

Amennyire ki tudtam venni az arcának a körvonalait, gondolkodóba esett.
-Felállt a karosszékből és az ajtóhoz lépett.
-Akkor én megyek.-hátat fordított nekem és nyúlt a kilincs felé.
-Ne menj!-utánanyúltam a levegőbe.
Hátratekintett kételkedően.