Szijasztok!!!
Először is bocsánatot szeretnék kérni amiért nem frissítettem már IRTÓ rég!!! most ha minden igaz végre folytatni fogok ha Isten(és én isXD) úgy akaromXD
Berozsdásodtam ezalatt a pár hónap alatt de megpróbálom a lehető legjobb fejezetet összehozni.
Időpontot még nem tudok,hogy mikor lesz de 2 héten belül BIZTOS lesz folytatás!!!:))
2010. szeptember 7., kedd
2010. május 29., szombat
AZ ESKÜVŐ
Rob szemszöge
-Elment.
Ezt az egy szavat tudtam csak kimondani.
-Rob. Annyira sajnálom, én nem tudtam....
-Elment.
Két kezet érzékeltem a vállamnál és a kanapéhoz vitt, majd elültetett.
-Rob? Te sírsz?- kérdezte,mint aki nem hisz el amit lát.
-Igen.-ennyit sikerült kinyögnöm.
-Mesélj el mindent mi történt, amiről én nem tudok. Persze csak ha képes vagy most rá.
Próbálkoztam összeszedni a gondolataimat. Több-kisbb sikerrel.
-Én.....idehívtam Kristent, hogy tisztázzunk pár dolgot, de el akart menni. Annyira önzőmódon viselkedtem.-kezeimmel fogtam körbe az arcomat.-Bezártam ide őt, hogy elhiggyen nekem mindent. Ő az életem szerelmes és ezt csináltam vele, sőt még téged is belekevertelek.-felemeltem a fejemet és Tomra néztem.-Sajnálom.
-Semmi gond haver. Mesélj tovább, mi volt még?
-Ennyi volt. De most elveszítettem, aki a legjobban szeretek a világon. A saját önzőségem, bizonyítani akarásom, és csökönyösségem miatt. Annyira szánalmas vagyok. Az eddigi kapcsolataimban is mindent én csináltam rosszul ezek szerint? Ezért hagyott el az összes barátnőm? Én csak magamnak akartam. Hogy szeressen valaki és én is viszont szerethessem. Olyan nagy kérés ez? Soha nem találok még egy olyan nőt, mint ő. Nem is kell másik nő, inkább magányosan élek, úgy is halok meg. Nem jár nekem egy nő se, hisz mindig ugyanaz a vége.
-Na jó! Fejezd be az önsajnálatot!-csapott az asztalra.-Menj utána és mondd el neki azt, amiket most nekem.
-Semmi értelme sincs.
-Ne ad fel ilyen könnyen Rob! Én most megyek,de gondolkozz el.-megcsapkodta a vállamat és egyedül hagyott.
Meg kell változnom. Tudom, nehéz dolog, de meg kell. Legalábbis ami az önzőségemmel kapcsolatos. Nem erőltethetem rá magam egy emberre, főleg nem egy olyanra, akibe szerelmes vagyok. Ha velem akar lenni egy idő múlva úgy is rájön, ha meg nem..... én örökké várni fogok rá.
December elején járunk, még jó, hogy LA-ben mindig jó az időjárás. Szerencse, hogy Tom és a leendő felesége-akit mellesleg közben megismertem, és kiderült, hogy már ismertem a kávézóból, örömmel felismert ő is- nem Londonban tartják az esküvőt. Így, télen az ember odafagyna a sátras bulin.
Kristen és én a próbákon próbáltuk hozni a legjobb formánkat, de Catherine-nek feltűnt,hogy valami nincs rendben. Ránk hagyta annyival,hogy oldjuk meg.
A nagy nap reggelén Tom felhívott,hogy az éjszakát mindenki egy hotelben tölti.
Béreltem egy kocsit magamnak és indultam is vidékre.
Átöltöztem, ahogy illendő megjelenni egy esküvőn. Főleg ha az a legjobb barátomé.
Az oltárnál beálltam a pap és Tom mellé.
-Nyugi, minden rendben lesz.-raktam Tom vállára a kezem nyugtatólag, amikor láttam idegességét.
-Tudom én azt. Csak nem mentem el a slozira és már nincs idő.
Elkezdtem röhögni jó hangosan. Hát ez őrá vall, ez Tom.
A pap és mindenki engem nézett. Tuti idiótának néztek, de remélem csak annak vették fel, hogy épp egy mindjárt kezdődő esküvőn veszünk részt és boldog vagyok.
Ekkor kitárult a templom ajtaja és az ablakon beszűrődő fények között elindult egy gyönyörű, barna hajú angyal felém. Nem tudtam levenni szemeimet arról a tökéletes nőről, akit szeretek.
Amíg bejárattól a papig elér, elképzeltem vele a közös jövőmet.
Egy angyali arcú kislány. Barna, göndör hajjal mint az édesanyjáé és egy kisfiú aki rám hasonlít.
Együtt csinálunk mindent. Együtt játszunk a gyerekeinkkel, együtt beszélünk meg minden közös döntést. Együtt lesznek a gyerek a nagyszülőkkel, de vajon addigra már Jules remélem, nem kér tőle mindig autogramot.
Nevettem magamba. Elképzeltem magam milyen arcot vágna, ha megkérném tőle Kristen kezét.
Tpm helyére pillantottam, ahol még ő állt az előbb, de helyette most Kristen állt ott. Lélegzetelállítóan festett abban a ruhakölteményben. Pontosan olyan volt, mint egy angyal. A ruha fehér volt, fekete szalaggal a derekán. A haja be volt hullámosítva, lágyan omlott a vállára. A tekintetem rátapadt. Kristen is nézett engem egy ideig. Arra eszméltem fel, amikor Tom megbökte az oldalamat, hogy illő lenne, már ha odaadnám neki a gyűrűket. Ennek végeztével újra őt bámultam, de szemei könnybe lábadtak.
A meghatottság miatt? A bánat miatt? Mi miatt? Fogalmazódtak meg bennem a kérdések sora.
Az esküvő után Tom megkért mutassam meg neki a WC-t, mert ő nem bírja tovább.
Csodálkoztam, hogy eddig kitartott.
-Várj meg! Mindjárt jövök!
Nekitámaszkodva a falnak vártam rá. Kis idő múlva már messziről hallatszódtak a kopogó hangok, hogy fut egy ember. Befordult a sarkon és láttam Kristent bevágódni az első ajtón sírva. Rossz érzés fogott el. Meg akartam vigasztalni. Nem tudtam jó ötlet volt-e, de utána mentem.
Kopogtattam, de semmi hang nem szűrődött ki. Benyitottam,láttam, ahogy Kristen ott ült egy zongoránál. Hirtelen felállt, felém fordította a fejét, és az arcát könny áztatta. A szemei szomorúságtól csillogtak.
-Szia.-próbáltam halkabban beszélni hozzá.
-Szia.-hűvösen válaszolt.
Lehajtotta a fejét, én meg végignéztem káprázatos testén.
-Gyönyörű vagy.-sikerült visszafojtanom a vágyaimat. Remélem nem hallatszódtak ki a mondatomból.
-Kö...kösz.-zavartan és belepirulva elfordította tekintetét, majd elfordult.
Körülnéztem a szobában és észrevettem egy óriási tükröt.
-Nézd meg magad a tükörben.
Így nem csak én láthatom, hogy igazam van, hanem ő is.
Odasétáltam mellé nagyon lassan, nehogy megijesszem, de épp ettől rezzent össze.
Megfogtam a kezét és belenéztem a szemeibe.
A könnytől átitatott tekintet fogva tartotta az enyémet, egészen addig még a tükör elé nem húztam.
Belenéztem a tükörbe, és még én is újra elcsodálkoztam mennyire gyönyörű is ő. Majd kettőnket néztem, és egy kis önbizalmat és hatalmas büszkeséget adott, hogy egy ilyen nő áll mellettem.
-Na látod.-feleltem és mutattam Kristennek a tükröt.
Belenézett ő is, és tátva maradt a szája.
Ahogy végignézett magán észrevettem, hogy áttért rám a tekintete, ami a testemen kezdte és a szemeimnél végződött.
Éreztem kezei elernyednek, így a teste után kaptam. Gyengéden megtartottam a derekánál.
Pillantásunk összefonódott, de nem mertem megtenni az első lépést, így csak amit a szívem legmélyén is éreztem, azt fejeztem ki szavakban is.
-Annyira szeretlek. Nem is tudod mennyire.
Ijedtség futott át rajta, majd kikecmergett a karjaimból. Szívem szerint addig tartottam volna, amíg csak bírom.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Megértettem. Nem akar kettesben se lenni velem. Nem kényszerítek rá semmit. Bólintottam és visszamentünk a vendégek sorába.
Magam elé engedtem Kristent, majd sec-perc alatt eltűnt a látószögemből. Pánikszerűen keresni kezdtem, és megtaláltam. Próbálta magát kiszabadítani a lánytömeg közül ami körbe vette őt. Nem sok sikerrel.
-Megy a csokor!-ordította Brigitte, majd háttal állt, és eldobta.
Mintha csak a jóisten meghallgatta volna az imáimat.
Kristen kapta el. A sok kapkodó kéz még mindig fent volt, mikor Kristen hirtelen rám kapta tekintetét. Boldogsággal töltött el, hogy érti ő is a csokoreldobásnak a következményét.
Egy széles mosoly jelent meg az arcomon, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is lohadt.
Mi van ha nem én leszek az a mázlista,aki őt elveszi majd,hanem más?
Babonás ember voltam. Sajnos. Hittem az ilyen dolgokban. Lerogytam a hátam mögött lévő székre. Néztem ki percekig magamból, majd az egyik szerelmem, a zene térített újra magamhoz.
Az ifjú házaspár táncolt.
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Kristen asztalához néztem. Sorba kérték fel a körülötte ülő nőket táncra,így végül az asztalnál már csak ő maradt egyedül.
Odaléptem hozzá.
-Felkérhetlek?
A könyökölős kezéről felemelte a fejét, majd hátratekintett rám. Kezemet nyújtottam.
Nézett a szemembe, de annyira áthatóan, mintha már a lelkembe járna. Még mindig nem történt semmi.
Kezdtem feladni, amikor végigsimította a kezemet az ujjaival, amitől nem csak a szívem kezdett újra éledezni. Majd összekulcsolta az ujjainkat mintha összetartoznánk.
A táncparketten nem voltam egy Fred Astaire, de a lehető legtöbbet akartam nyújtani.
Nem akartam magamhoz szorítani,mert akkor ami engem ott lent szorít az ő látványától, nem igen sikerült volna visszatartanom ,hogy ne legyek újra önző és rávessem magam.
Véget ért a tánc, és szomorú voltam, hogy el kell válnom tőle.
Odaléptem Tomhoz.
-Haver, ugye maradsz ebbe a városba? Remélem, maradsz, mert a hotelbe a szobád pont mellettem van, és nem nagyon szeretném azt átengedni senkinek. Főleg nem az anyósomnak.-mutatott felé.-Érted, hogy miért nem.-egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
-Vettem a célzást.
-Kösz Rob.-megpaskolta a vállamat és továbbment a többiektől is elköszönni.
Átkocsikáztam a hotelbe, majd megmutatták a szobámat.
Beléptem, az első, amit megpillantottam az egy üres fotel volt. Levetettem rá magam a sötét szobában.
Elgondolkoztam Kristenen, Tomon és az egész életemen.
Kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd nyílt a szoba.
Bejött rajta a hordárfiú és utána Kristen.
Kristen? De hát ő mit keres itt?
A hordár elhagyta a szobát, Kristen pedig az ágyon átvetődve, felkapcsolta az éjjeli lámpát.
-A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?-szívéhez kapott.
Elég gorombán kérdezte, tehát nem szívesen látott vendég vagyok a szobában.
-Most már értem, Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Leesett. Tom és az ő anyósos hazugsága.
Bírom, amiért azt szeretné, hogy én is boldog legyek, de ez nem csak rajtam múlik.
A legjobb lesz, ha most hazamegyek az apartmanomba.
Nincsen már erőm ezt továbbcsinálni. Felálltam a fotelből, és az ajtó felé sétáltam.
-Akkor megyek.-lenyomtam a kilincset és nyitottam az ajtót, amikor megszólalt.
-Ne menj!
Mintha a hit újra feléledt volna szomorú szívemben ettől a két szótól.
A vállam fölött hátratekintve, kételkedve néztem rá.
Kristen szemszöge
Az éjszaka közepén hazaérve felosontam. A táska ledobása után, az ágyba vetettem magamat.
Éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. A gépezet a fejemben állandóan gyártotta a "miért"-eket. Most is kitartottam amellett, hogy nem ejtek egy könnyet se.
Másnap reggel anyám ordibálása ébresztett, így sejtettem valamikor hajnaltájt elpilledhettem.
-Kristen! Telefon!-kiáltotta fel nekem.
-Jól van már,felveszem.-nyöszörögtem.
Kézbevettem a szekrényen lévő telefont.
-Igen?-kérdeztem még mindig álmos hangon.
-Kristen?
-Igen, én lennék.
Ki lehet az ilyen korán? Ránéztem az órára.8 óra. Akkor már nincs is olyan korán, csak nekem.
-Tom vagyok, Rob barátja.
Ettől a mondattól kipattantak a szemeim.
-Miért hívtál?
-Nem telefontéma, de szeretnék veled beszélni Rob-ról.
Rob. Bevillantak az elválásunk képei.
-Tom....ez szerintem nem jó ötlet.
-Előbb hallgass meg.Találkozzunk abban a kávézóban, ami nem messze van tőletek.
-Én...
-Csak gyere el 1 óra múlva oda.
Lemondóan sóhajtottam.
-Rendben.
Odaértem a megadott időpontra és helyszínre.
A sikátorban menet néztem azt a falat, ahol Rob olyan szenvedély ittasan csókolt az esőben. Összeszorult a szívem. Miért kellett kihasználnia? Újra ez a mondat csendült fel az agyamban, De amikor csókolt, akkor meg éreztem azt a szerelmet, amit én is érzek. A gondolatment közben megérkeztem a kávézóhoz.
Beléptem és Tom már integetett is nekem, ahogy látta nézelődök szét felé.
-Szia.
-Helló.-köszönt vissza, miközben leültem mellé.
-Miért hívtál?
-Akkor belevágok a közepébe.-egy kicsit csendben volt majd folytatta.-Rob szeret téged, Senki iránt nem érzett még ilyen dolgokat és ennyire erősen. Jó ez tudom ömlengősen hangzik, és én nem is vagyok ilyen, de te vagy neki az első és igazi szerelme.
-Ő küldött,hogy ezt mond el,mi?.fújtattam egyet a végén,nem idegesség levezetéseképpen,hanem inkább, csak azért mert hitetlennek tartottam, hogy még ilyenre is képes.
-Nem,ő nem tud róla.-rázta a fejét jó erősen.
-És azért jöttél, hogy ezt elmond?
-Tegnap este miután elhajtottál, beszélgettünk. Rob sírva mesélte el nekem, hogy mi történt. Érted, sírt! Sohasem láttam még sírni. Elhiheted, akkor mennyire szomorú volt. Elmondta mennyire szeret és, hogy csak azért az a kulcsos kis ballépése, mert el akarta mondani az igazságot. Azt mondta, hogy ő csak magának akar, de mindig csak hibákat követ el, és emiatt örökre magányos lesz. Kristen kérlek, az ő nevében, adj neki még egy esélyt. Ismerem őt már régóta, pont az én ellentétem. Még én minden csajt szerettem volna magamnak, ő mindig is csak szerelemre vágyott. Soha egy nőt nem használt ki. Minden barátnője őt hagyta el, vagy megcsalták, de nem fordítva. Csak egy utolsó esélyt.
Cikáztak a gondolataim mindenféle, de döntésképtelen voltam.
-Erre nem tudok most választ adni...-halkult el a hangom a mondat végére.
-Csak gondold át, ennyit kérek.
Bólintottam a fejemmel.
-Na akkor beszélgessünk vidámabb témáról. Leszel még a tanúm ettől feltétlenül?
-Persze. Amit egyszer megígérek.
A további pár órába kellemesen elbeszélgettünk és jobban megismerkedtünk. Kiderült, hogy az itteni pincérnő lesz az ő leendő felesége és minél hamarabb meg akarják tartani az esküvőt. Attól mégis csak ledöbbentem, amikor bejelentette, hogy ma reggel eldöntötték,1 hónap és esküvő lesz.
A következő hetek zsúfoltan teltek.
Szövegpróbára jártam, amik most már inkább csak Rob-bal voltak. Elgondolkoztattak azok a délelőttök vagy délutánok, amiket vele töltöttem a stúdióba. Másrészről ott volt Tom esküvőjére való készülődés. Ruhapróbák, beállások, stb.
A családom is válságban van. Apu a világ másik végén forgat,anyu állandóan azzal nyaggat mikor jön már el hozzánk Rob, Taylor pedig most szakított véglegesen a barátnőjével. Lelkileg romokban hever, mint én.
Eljött a nagy nap.
Tom esküvőjére,a mennyasszonnyal, Brigitte-vel készülődtünk.
A hetek alatt egészen jól összebarátkoztunk.
-Készen vagyok.-feleltem, amikor teljesen kész lettem a ruhával, hajjal és sminkkel.
-Gyere létszi segíteni!-kiabálta át nekem a másik szobából Brigitte kétségbeesetten.
Átmentem és észrevettem a küzdelmét a menyasszonyi ruhával.
Elkezdtem kuncogni, majd odasétáltam és együtt harcoltunk a cipzár ellen. Szembefordult velem és csodálatosan nézett ki.
-Jaj istenem, annyira izgulok.-izegni-mozogni kezdett örömében.
-Tom szerencsés ember, hogy te leszel a felesége.-meghatottan átölelt, és megköszönte.
-Ne kezdjek még most sírni. Ráér majd az esküvőn.-mosolygott.
Ekkor belépett Brigitte apja, John.
-Indulhatunk?-tett fel a kérdést.
John a karját nyújtotta, mire Brigitte nagyot sóhajtott és remegő kézzel belekarolt szeretett édesapjába.
-Akkor én előremegyek.
Gondoltam szeretnének egy kicsit kettesben maradni az utolsó percekben.
Megálltam a kápolna ajtaja előtt a többi koszorúslány mellé, és amikor megérkeztek Brigitte-ék is kezdődhetett az esküvő.
Egyre nagyobbra nyitották az ajtószárnyakat, így a vaksötét folyosóra egyre több fénysugár tódult be.
Ahogy végigsétáltam az oltár felé, ugyanannyira izgultam, mintha a saját esküvőmre menetelnék. Az meg végképp nem segített,hogy Tom mellett közvetlenül ott az a lélegzetelállító szerelmem,aki minden mozdulatomat végigkísérte az oltárig. Csak az ő szemeit figyeltem. Hallottam felcsendülni a nászindulót,majd már csak azt ahogy elhangoznak az "Akarom"-ok.
Az esküvő alatt-ha lehet-még inkább átitat tekintettel szemeztem Rob-bal.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.-hangzott el a mondat, pont mint az éberálmomban.
Lehet nekem soha nem is lesz esküvőm, ez elszomorított. Könnyek szöktek a szemembe.
Az esküvő végeztével beszaladtam az egyik szobába. Ennek bánatára és talán Rob szerelemmel teli nézésének felidézése miatt hullani kezdtek a könnyeim.
Hirtelen benyitott valaki, én meg ijedtemben felugrottam. Rob.
-Szia.-felelte gyengéden.
-Szia.-de én inkább kimérten szóltam vissza.
Sokáig csend volt.
-Gyönyörű vagy.-ismét csak gyöngéden nézett rám, miután végigmutatott rajtam.
-Kö...Kösz.-zavaromban elfordultam és letöröltem a könnyeimet.
Ő is annyira szívdöglesztő volt ebben az öltönyben, mint még soha talán.
-Nézd meg magad a tükörben.
Nem is hallottam mikor jött közelebb,de már egész közelről jött a hang.
Megfogta a kezemet, mire én a szemeibe néztem és elvesztem.
Ennyire tisztaságot, ennyire kedvességet -ezek után is, hogy nem hittem neki-láttam a bennük
Sodródtam az árral, és a szobába álló óriási tükör elé húzott. Először nem is a tükröt néztem csak Rob-ot, aki a tükröt figyelte.
-Na látod.-biccentett a fejével a tükör felé.
Odafordítottam a fejemet.
Végignéztem magamon és még én is elcsodálkoztam mennyire jól állt a ruha. Aztán Rob testén kezdett a szemem végigsiklani. Annak végeztével Rob csillogó szempárjával találtam szembe magam.
A pillantásával ölni tud. Az én esetembe, szédült eredményez. A lábaim megrogyni készültek, de Rob elkapott.
Sokáig álltunk egymás tekintetét, de egyikünk sem mozdult. Majd Rob kimondta azt az egy mondatot, amitől a szívem hevesen kezdett dobogni.
-Annyira szeretlek, nem is tudod mennyire.
Felálltam a karjai közül, magam se tudom miért.
Én is viszont szerettem, ezzel régóta tisztába vagyok, de a bizalmam iránta megcsuklott.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Rob szomorúan bólintott és visszamentünk a násznéphez.
Le akartam ülni, de megindult a vendégek női fele a menyasszony felé, én meg velük sodródtam.
Kiderült a csokor eldobása végett.
Brigitte háttal állt nekünk s elhajította.
El sem hittem, amikor az én kezemben landolt a virágcsokor a sok feltartott kéz közül. A virágra néztem, majd Rob-ra.
Először egy gigantikus mosoly jelent meg az arcán, amit egy félelem ittas tekintet váltott fel. Leült a székére és gondolkodóba esett.
Nem egy asztalnál ültünk Rob-bal így odatelepedtem az enyémhez.
Az ifjú pár eljárta az első hitvesi táncot, majd sorba mindenki ment a táncparkettre.
-Felkérhetlek?-jött mögülem a hang.
A hangjából ítélve már tudtam ki az.
Megfordulta és nyújtotta a kezét. Ismét csak, mint az előbb a szobába a szeme rabságba ejtett és elgyengülésem végül bekövetkezett.
Nem érdekelt semmi és senki.
Sem egy esetlegeses újabb hazugság, sem egy esetleges újabb csőbehúzás.
Eldöntöttem magamba, hogy egy utolsó esélyt még adok neki. Ha ugyanúgy nem akart volna meghallgatni, lehet én is képes lettem volna összezárni magam vele. Miért hibáztatom őt, amit én is megcsináltam volna?
Kezét érzelmesen végigsimítottam, mire egy hitetlenkedő pillantást kaptam. Ennek a végén összekulcsoltam ujjainkat, amit ő kikerekedett szemekkel figyelt és elindultunk a táncparkettre.
Éreztem a vágyamat iránta, minél közelebb akartam hozzá kerülni. Meglepődésemre a táncban megtartotta a távolságot a legnagyobb bánatomra.
A zene végeztével odamentem Tom-ékhoz. Köszöntöttem az őket és átadtam az ajándékomat.
Tom kinyitotta és levegő után kezdett kapkodni.
A szeme cikázott kettőnk között, ahogy meglátta a tipegőket a dobozba.
Ki lehetett olvasni a szeméből a riadalmat. Brigitte-vel egymásra néztünk és nevettünk. Jól esett megviccelni Tom-ot. Brigitte ez után részletesen elmagyarázta neki, hogy ez csak vicc volt és ő nem terhes, de megmaradt benne a kétely azért.
Az esküvő után átmentünk a hotelbe, ahol aludni fog az összes vendég.
Tom még napokkal ezelőtt felkészített, hogy hozzak váltás ruhát és egyéb piperéket, mert áttették az esküvő helyszínét egy másik városba.
Megérkeztem a hotelhez és a londiner felsegítette a csomagjaimat. Kinyitotta az ajtót nekem, s mikor lerakott bőröndökkel végzett, kiment.
Leültem az ágy szélére, és felgyújtottam az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Ijedtemben ugrott egyet. Rob alakját vettem ki a sötétből, ahogy ül egy fotelben.
-A frászt hoztad rám!-kaptam a szívemhez.-Mit keresel itt?-tettem fel a kérdést nem épp kedves módon.
-Most már értem Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Amennyire ki tudtam venni az arcának a körvonalait, gondolkodóba esett.
-Felállt a karosszékből és az ajtóhoz lépett.
-Akkor én megyek.-hátat fordított nekem és nyúlt a kilincs felé.
-Ne menj!-utánanyúltam a levegőbe.
Hátratekintett kételkedően.
-Elment.
Ezt az egy szavat tudtam csak kimondani.
-Rob. Annyira sajnálom, én nem tudtam....
-Elment.
Két kezet érzékeltem a vállamnál és a kanapéhoz vitt, majd elültetett.
-Rob? Te sírsz?- kérdezte,mint aki nem hisz el amit lát.
-Igen.-ennyit sikerült kinyögnöm.
-Mesélj el mindent mi történt, amiről én nem tudok. Persze csak ha képes vagy most rá.
Próbálkoztam összeszedni a gondolataimat. Több-kisbb sikerrel.
-Én.....idehívtam Kristent, hogy tisztázzunk pár dolgot, de el akart menni. Annyira önzőmódon viselkedtem.-kezeimmel fogtam körbe az arcomat.-Bezártam ide őt, hogy elhiggyen nekem mindent. Ő az életem szerelmes és ezt csináltam vele, sőt még téged is belekevertelek.-felemeltem a fejemet és Tomra néztem.-Sajnálom.
-Semmi gond haver. Mesélj tovább, mi volt még?
-Ennyi volt. De most elveszítettem, aki a legjobban szeretek a világon. A saját önzőségem, bizonyítani akarásom, és csökönyösségem miatt. Annyira szánalmas vagyok. Az eddigi kapcsolataimban is mindent én csináltam rosszul ezek szerint? Ezért hagyott el az összes barátnőm? Én csak magamnak akartam. Hogy szeressen valaki és én is viszont szerethessem. Olyan nagy kérés ez? Soha nem találok még egy olyan nőt, mint ő. Nem is kell másik nő, inkább magányosan élek, úgy is halok meg. Nem jár nekem egy nő se, hisz mindig ugyanaz a vége.
-Na jó! Fejezd be az önsajnálatot!-csapott az asztalra.-Menj utána és mondd el neki azt, amiket most nekem.
-Semmi értelme sincs.
-Ne ad fel ilyen könnyen Rob! Én most megyek,de gondolkozz el.-megcsapkodta a vállamat és egyedül hagyott.
Meg kell változnom. Tudom, nehéz dolog, de meg kell. Legalábbis ami az önzőségemmel kapcsolatos. Nem erőltethetem rá magam egy emberre, főleg nem egy olyanra, akibe szerelmes vagyok. Ha velem akar lenni egy idő múlva úgy is rájön, ha meg nem..... én örökké várni fogok rá.
December elején járunk, még jó, hogy LA-ben mindig jó az időjárás. Szerencse, hogy Tom és a leendő felesége-akit mellesleg közben megismertem, és kiderült, hogy már ismertem a kávézóból, örömmel felismert ő is- nem Londonban tartják az esküvőt. Így, télen az ember odafagyna a sátras bulin.
Kristen és én a próbákon próbáltuk hozni a legjobb formánkat, de Catherine-nek feltűnt,hogy valami nincs rendben. Ránk hagyta annyival,hogy oldjuk meg.
A nagy nap reggelén Tom felhívott,hogy az éjszakát mindenki egy hotelben tölti.
Béreltem egy kocsit magamnak és indultam is vidékre.
Átöltöztem, ahogy illendő megjelenni egy esküvőn. Főleg ha az a legjobb barátomé.
Az oltárnál beálltam a pap és Tom mellé.
-Nyugi, minden rendben lesz.-raktam Tom vállára a kezem nyugtatólag, amikor láttam idegességét.
-Tudom én azt. Csak nem mentem el a slozira és már nincs idő.
Elkezdtem röhögni jó hangosan. Hát ez őrá vall, ez Tom.
A pap és mindenki engem nézett. Tuti idiótának néztek, de remélem csak annak vették fel, hogy épp egy mindjárt kezdődő esküvőn veszünk részt és boldog vagyok.
Ekkor kitárult a templom ajtaja és az ablakon beszűrődő fények között elindult egy gyönyörű, barna hajú angyal felém. Nem tudtam levenni szemeimet arról a tökéletes nőről, akit szeretek.
Amíg bejárattól a papig elér, elképzeltem vele a közös jövőmet.
Egy angyali arcú kislány. Barna, göndör hajjal mint az édesanyjáé és egy kisfiú aki rám hasonlít.
Együtt csinálunk mindent. Együtt játszunk a gyerekeinkkel, együtt beszélünk meg minden közös döntést. Együtt lesznek a gyerek a nagyszülőkkel, de vajon addigra már Jules remélem, nem kér tőle mindig autogramot.
Nevettem magamba. Elképzeltem magam milyen arcot vágna, ha megkérném tőle Kristen kezét.
Tpm helyére pillantottam, ahol még ő állt az előbb, de helyette most Kristen állt ott. Lélegzetelállítóan festett abban a ruhakölteményben. Pontosan olyan volt, mint egy angyal. A ruha fehér volt, fekete szalaggal a derekán. A haja be volt hullámosítva, lágyan omlott a vállára. A tekintetem rátapadt. Kristen is nézett engem egy ideig. Arra eszméltem fel, amikor Tom megbökte az oldalamat, hogy illő lenne, már ha odaadnám neki a gyűrűket. Ennek végeztével újra őt bámultam, de szemei könnybe lábadtak.
A meghatottság miatt? A bánat miatt? Mi miatt? Fogalmazódtak meg bennem a kérdések sora.
Az esküvő után Tom megkért mutassam meg neki a WC-t, mert ő nem bírja tovább.
Csodálkoztam, hogy eddig kitartott.
-Várj meg! Mindjárt jövök!
Nekitámaszkodva a falnak vártam rá. Kis idő múlva már messziről hallatszódtak a kopogó hangok, hogy fut egy ember. Befordult a sarkon és láttam Kristent bevágódni az első ajtón sírva. Rossz érzés fogott el. Meg akartam vigasztalni. Nem tudtam jó ötlet volt-e, de utána mentem.
Kopogtattam, de semmi hang nem szűrődött ki. Benyitottam,láttam, ahogy Kristen ott ült egy zongoránál. Hirtelen felállt, felém fordította a fejét, és az arcát könny áztatta. A szemei szomorúságtól csillogtak.
-Szia.-próbáltam halkabban beszélni hozzá.
-Szia.-hűvösen válaszolt.
Lehajtotta a fejét, én meg végignéztem káprázatos testén.
-Gyönyörű vagy.-sikerült visszafojtanom a vágyaimat. Remélem nem hallatszódtak ki a mondatomból.
-Kö...kösz.-zavartan és belepirulva elfordította tekintetét, majd elfordult.
Körülnéztem a szobában és észrevettem egy óriási tükröt.
-Nézd meg magad a tükörben.
Így nem csak én láthatom, hogy igazam van, hanem ő is.
Odasétáltam mellé nagyon lassan, nehogy megijesszem, de épp ettől rezzent össze.
Megfogtam a kezét és belenéztem a szemeibe.
A könnytől átitatott tekintet fogva tartotta az enyémet, egészen addig még a tükör elé nem húztam.
Belenéztem a tükörbe, és még én is újra elcsodálkoztam mennyire gyönyörű is ő. Majd kettőnket néztem, és egy kis önbizalmat és hatalmas büszkeséget adott, hogy egy ilyen nő áll mellettem.
-Na látod.-feleltem és mutattam Kristennek a tükröt.
Belenézett ő is, és tátva maradt a szája.
Ahogy végignézett magán észrevettem, hogy áttért rám a tekintete, ami a testemen kezdte és a szemeimnél végződött.
Éreztem kezei elernyednek, így a teste után kaptam. Gyengéden megtartottam a derekánál.
Pillantásunk összefonódott, de nem mertem megtenni az első lépést, így csak amit a szívem legmélyén is éreztem, azt fejeztem ki szavakban is.
-Annyira szeretlek. Nem is tudod mennyire.
Ijedtség futott át rajta, majd kikecmergett a karjaimból. Szívem szerint addig tartottam volna, amíg csak bírom.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Megértettem. Nem akar kettesben se lenni velem. Nem kényszerítek rá semmit. Bólintottam és visszamentünk a vendégek sorába.
Magam elé engedtem Kristent, majd sec-perc alatt eltűnt a látószögemből. Pánikszerűen keresni kezdtem, és megtaláltam. Próbálta magát kiszabadítani a lánytömeg közül ami körbe vette őt. Nem sok sikerrel.
-Megy a csokor!-ordította Brigitte, majd háttal állt, és eldobta.
Mintha csak a jóisten meghallgatta volna az imáimat.
Kristen kapta el. A sok kapkodó kéz még mindig fent volt, mikor Kristen hirtelen rám kapta tekintetét. Boldogsággal töltött el, hogy érti ő is a csokoreldobásnak a következményét.
Egy széles mosoly jelent meg az arcomon, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is lohadt.
Mi van ha nem én leszek az a mázlista,aki őt elveszi majd,hanem más?
Babonás ember voltam. Sajnos. Hittem az ilyen dolgokban. Lerogytam a hátam mögött lévő székre. Néztem ki percekig magamból, majd az egyik szerelmem, a zene térített újra magamhoz.
Az ifjú házaspár táncolt.
Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Kristen asztalához néztem. Sorba kérték fel a körülötte ülő nőket táncra,így végül az asztalnál már csak ő maradt egyedül.
Odaléptem hozzá.
-Felkérhetlek?
A könyökölős kezéről felemelte a fejét, majd hátratekintett rám. Kezemet nyújtottam.
Nézett a szemembe, de annyira áthatóan, mintha már a lelkembe járna. Még mindig nem történt semmi.
Kezdtem feladni, amikor végigsimította a kezemet az ujjaival, amitől nem csak a szívem kezdett újra éledezni. Majd összekulcsolta az ujjainkat mintha összetartoznánk.
A táncparketten nem voltam egy Fred Astaire, de a lehető legtöbbet akartam nyújtani.
Nem akartam magamhoz szorítani,mert akkor ami engem ott lent szorít az ő látványától, nem igen sikerült volna visszatartanom ,hogy ne legyek újra önző és rávessem magam.
Véget ért a tánc, és szomorú voltam, hogy el kell válnom tőle.
Odaléptem Tomhoz.
-Haver, ugye maradsz ebbe a városba? Remélem, maradsz, mert a hotelbe a szobád pont mellettem van, és nem nagyon szeretném azt átengedni senkinek. Főleg nem az anyósomnak.-mutatott felé.-Érted, hogy miért nem.-egy huncut mosoly jelent meg az arcán.
-Vettem a célzást.
-Kösz Rob.-megpaskolta a vállamat és továbbment a többiektől is elköszönni.
Átkocsikáztam a hotelbe, majd megmutatták a szobámat.
Beléptem, az első, amit megpillantottam az egy üres fotel volt. Levetettem rá magam a sötét szobában.
Elgondolkoztam Kristenen, Tomon és az egész életemen.
Kulcscsörgésre lettem figyelmes, majd nyílt a szoba.
Bejött rajta a hordárfiú és utána Kristen.
Kristen? De hát ő mit keres itt?
A hordár elhagyta a szobát, Kristen pedig az ágyon átvetődve, felkapcsolta az éjjeli lámpát.
-A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?-szívéhez kapott.
Elég gorombán kérdezte, tehát nem szívesen látott vendég vagyok a szobában.
-Most már értem, Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Leesett. Tom és az ő anyósos hazugsága.
Bírom, amiért azt szeretné, hogy én is boldog legyek, de ez nem csak rajtam múlik.
A legjobb lesz, ha most hazamegyek az apartmanomba.
Nincsen már erőm ezt továbbcsinálni. Felálltam a fotelből, és az ajtó felé sétáltam.
-Akkor megyek.-lenyomtam a kilincset és nyitottam az ajtót, amikor megszólalt.
-Ne menj!
Mintha a hit újra feléledt volna szomorú szívemben ettől a két szótól.
A vállam fölött hátratekintve, kételkedve néztem rá.
Kristen szemszöge
Az éjszaka közepén hazaérve felosontam. A táska ledobása után, az ágyba vetettem magamat.
Éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. A gépezet a fejemben állandóan gyártotta a "miért"-eket. Most is kitartottam amellett, hogy nem ejtek egy könnyet se.
Másnap reggel anyám ordibálása ébresztett, így sejtettem valamikor hajnaltájt elpilledhettem.
-Kristen! Telefon!-kiáltotta fel nekem.
-Jól van már,felveszem.-nyöszörögtem.
Kézbevettem a szekrényen lévő telefont.
-Igen?-kérdeztem még mindig álmos hangon.
-Kristen?
-Igen, én lennék.
Ki lehet az ilyen korán? Ránéztem az órára.8 óra. Akkor már nincs is olyan korán, csak nekem.
-Tom vagyok, Rob barátja.
Ettől a mondattól kipattantak a szemeim.
-Miért hívtál?
-Nem telefontéma, de szeretnék veled beszélni Rob-ról.
Rob. Bevillantak az elválásunk képei.
-Tom....ez szerintem nem jó ötlet.
-Előbb hallgass meg.Találkozzunk abban a kávézóban, ami nem messze van tőletek.
-Én...
-Csak gyere el 1 óra múlva oda.
Lemondóan sóhajtottam.
-Rendben.
Odaértem a megadott időpontra és helyszínre.
A sikátorban menet néztem azt a falat, ahol Rob olyan szenvedély ittasan csókolt az esőben. Összeszorult a szívem. Miért kellett kihasználnia? Újra ez a mondat csendült fel az agyamban, De amikor csókolt, akkor meg éreztem azt a szerelmet, amit én is érzek. A gondolatment közben megérkeztem a kávézóhoz.
Beléptem és Tom már integetett is nekem, ahogy látta nézelődök szét felé.
-Szia.
-Helló.-köszönt vissza, miközben leültem mellé.
-Miért hívtál?
-Akkor belevágok a közepébe.-egy kicsit csendben volt majd folytatta.-Rob szeret téged, Senki iránt nem érzett még ilyen dolgokat és ennyire erősen. Jó ez tudom ömlengősen hangzik, és én nem is vagyok ilyen, de te vagy neki az első és igazi szerelme.
-Ő küldött,hogy ezt mond el,mi?.fújtattam egyet a végén,nem idegesség levezetéseképpen,hanem inkább, csak azért mert hitetlennek tartottam, hogy még ilyenre is képes.
-Nem,ő nem tud róla.-rázta a fejét jó erősen.
-És azért jöttél, hogy ezt elmond?
-Tegnap este miután elhajtottál, beszélgettünk. Rob sírva mesélte el nekem, hogy mi történt. Érted, sírt! Sohasem láttam még sírni. Elhiheted, akkor mennyire szomorú volt. Elmondta mennyire szeret és, hogy csak azért az a kulcsos kis ballépése, mert el akarta mondani az igazságot. Azt mondta, hogy ő csak magának akar, de mindig csak hibákat követ el, és emiatt örökre magányos lesz. Kristen kérlek, az ő nevében, adj neki még egy esélyt. Ismerem őt már régóta, pont az én ellentétem. Még én minden csajt szerettem volna magamnak, ő mindig is csak szerelemre vágyott. Soha egy nőt nem használt ki. Minden barátnője őt hagyta el, vagy megcsalták, de nem fordítva. Csak egy utolsó esélyt.
Cikáztak a gondolataim mindenféle, de döntésképtelen voltam.
-Erre nem tudok most választ adni...-halkult el a hangom a mondat végére.
-Csak gondold át, ennyit kérek.
Bólintottam a fejemmel.
-Na akkor beszélgessünk vidámabb témáról. Leszel még a tanúm ettől feltétlenül?
-Persze. Amit egyszer megígérek.
A további pár órába kellemesen elbeszélgettünk és jobban megismerkedtünk. Kiderült, hogy az itteni pincérnő lesz az ő leendő felesége és minél hamarabb meg akarják tartani az esküvőt. Attól mégis csak ledöbbentem, amikor bejelentette, hogy ma reggel eldöntötték,1 hónap és esküvő lesz.
A következő hetek zsúfoltan teltek.
Szövegpróbára jártam, amik most már inkább csak Rob-bal voltak. Elgondolkoztattak azok a délelőttök vagy délutánok, amiket vele töltöttem a stúdióba. Másrészről ott volt Tom esküvőjére való készülődés. Ruhapróbák, beállások, stb.
A családom is válságban van. Apu a világ másik végén forgat,anyu állandóan azzal nyaggat mikor jön már el hozzánk Rob, Taylor pedig most szakított véglegesen a barátnőjével. Lelkileg romokban hever, mint én.
Eljött a nagy nap.
Tom esküvőjére,a mennyasszonnyal, Brigitte-vel készülődtünk.
A hetek alatt egészen jól összebarátkoztunk.
-Készen vagyok.-feleltem, amikor teljesen kész lettem a ruhával, hajjal és sminkkel.
-Gyere létszi segíteni!-kiabálta át nekem a másik szobából Brigitte kétségbeesetten.
Átmentem és észrevettem a küzdelmét a menyasszonyi ruhával.
Elkezdtem kuncogni, majd odasétáltam és együtt harcoltunk a cipzár ellen. Szembefordult velem és csodálatosan nézett ki.
-Jaj istenem, annyira izgulok.-izegni-mozogni kezdett örömében.
-Tom szerencsés ember, hogy te leszel a felesége.-meghatottan átölelt, és megköszönte.
-Ne kezdjek még most sírni. Ráér majd az esküvőn.-mosolygott.
Ekkor belépett Brigitte apja, John.
-Indulhatunk?-tett fel a kérdést.
John a karját nyújtotta, mire Brigitte nagyot sóhajtott és remegő kézzel belekarolt szeretett édesapjába.
-Akkor én előremegyek.
Gondoltam szeretnének egy kicsit kettesben maradni az utolsó percekben.
Megálltam a kápolna ajtaja előtt a többi koszorúslány mellé, és amikor megérkeztek Brigitte-ék is kezdődhetett az esküvő.
Egyre nagyobbra nyitották az ajtószárnyakat, így a vaksötét folyosóra egyre több fénysugár tódult be.
Ahogy végigsétáltam az oltár felé, ugyanannyira izgultam, mintha a saját esküvőmre menetelnék. Az meg végképp nem segített,hogy Tom mellett közvetlenül ott az a lélegzetelállító szerelmem,aki minden mozdulatomat végigkísérte az oltárig. Csak az ő szemeit figyeltem. Hallottam felcsendülni a nászindulót,majd már csak azt ahogy elhangoznak az "Akarom"-ok.
Az esküvő alatt-ha lehet-még inkább átitat tekintettel szemeztem Rob-bal.
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.-hangzott el a mondat, pont mint az éberálmomban.
Lehet nekem soha nem is lesz esküvőm, ez elszomorított. Könnyek szöktek a szemembe.
Az esküvő végeztével beszaladtam az egyik szobába. Ennek bánatára és talán Rob szerelemmel teli nézésének felidézése miatt hullani kezdtek a könnyeim.
Hirtelen benyitott valaki, én meg ijedtemben felugrottam. Rob.
-Szia.-felelte gyengéden.
-Szia.-de én inkább kimérten szóltam vissza.
Sokáig csend volt.
-Gyönyörű vagy.-ismét csak gyöngéden nézett rám, miután végigmutatott rajtam.
-Kö...Kösz.-zavaromban elfordultam és letöröltem a könnyeimet.
Ő is annyira szívdöglesztő volt ebben az öltönyben, mint még soha talán.
-Nézd meg magad a tükörben.
Nem is hallottam mikor jött közelebb,de már egész közelről jött a hang.
Megfogta a kezemet, mire én a szemeibe néztem és elvesztem.
Ennyire tisztaságot, ennyire kedvességet -ezek után is, hogy nem hittem neki-láttam a bennük
Sodródtam az árral, és a szobába álló óriási tükör elé húzott. Először nem is a tükröt néztem csak Rob-ot, aki a tükröt figyelte.
-Na látod.-biccentett a fejével a tükör felé.
Odafordítottam a fejemet.
Végignéztem magamon és még én is elcsodálkoztam mennyire jól állt a ruha. Aztán Rob testén kezdett a szemem végigsiklani. Annak végeztével Rob csillogó szempárjával találtam szembe magam.
A pillantásával ölni tud. Az én esetembe, szédült eredményez. A lábaim megrogyni készültek, de Rob elkapott.
Sokáig álltunk egymás tekintetét, de egyikünk sem mozdult. Majd Rob kimondta azt az egy mondatot, amitől a szívem hevesen kezdett dobogni.
-Annyira szeretlek, nem is tudod mennyire.
Felálltam a karjai közül, magam se tudom miért.
Én is viszont szerettem, ezzel régóta tisztába vagyok, de a bizalmam iránta megcsuklott.
-Jobb lenne, ha visszamennénk.
Rob szomorúan bólintott és visszamentünk a násznéphez.
Le akartam ülni, de megindult a vendégek női fele a menyasszony felé, én meg velük sodródtam.
Kiderült a csokor eldobása végett.
Brigitte háttal állt nekünk s elhajította.
El sem hittem, amikor az én kezemben landolt a virágcsokor a sok feltartott kéz közül. A virágra néztem, majd Rob-ra.
Először egy gigantikus mosoly jelent meg az arcán, amit egy félelem ittas tekintet váltott fel. Leült a székére és gondolkodóba esett.
Nem egy asztalnál ültünk Rob-bal így odatelepedtem az enyémhez.
Az ifjú pár eljárta az első hitvesi táncot, majd sorba mindenki ment a táncparkettre.
-Felkérhetlek?-jött mögülem a hang.
A hangjából ítélve már tudtam ki az.
Megfordulta és nyújtotta a kezét. Ismét csak, mint az előbb a szobába a szeme rabságba ejtett és elgyengülésem végül bekövetkezett.
Nem érdekelt semmi és senki.
Sem egy esetlegeses újabb hazugság, sem egy esetleges újabb csőbehúzás.
Eldöntöttem magamba, hogy egy utolsó esélyt még adok neki. Ha ugyanúgy nem akart volna meghallgatni, lehet én is képes lettem volna összezárni magam vele. Miért hibáztatom őt, amit én is megcsináltam volna?
Kezét érzelmesen végigsimítottam, mire egy hitetlenkedő pillantást kaptam. Ennek a végén összekulcsoltam ujjainkat, amit ő kikerekedett szemekkel figyelt és elindultunk a táncparkettre.
Éreztem a vágyamat iránta, minél közelebb akartam hozzá kerülni. Meglepődésemre a táncban megtartotta a távolságot a legnagyobb bánatomra.
A zene végeztével odamentem Tom-ékhoz. Köszöntöttem az őket és átadtam az ajándékomat.
Tom kinyitotta és levegő után kezdett kapkodni.
A szeme cikázott kettőnk között, ahogy meglátta a tipegőket a dobozba.
Ki lehetett olvasni a szeméből a riadalmat. Brigitte-vel egymásra néztünk és nevettünk. Jól esett megviccelni Tom-ot. Brigitte ez után részletesen elmagyarázta neki, hogy ez csak vicc volt és ő nem terhes, de megmaradt benne a kétely azért.
Az esküvő után átmentünk a hotelbe, ahol aludni fog az összes vendég.
Tom még napokkal ezelőtt felkészített, hogy hozzak váltás ruhát és egyéb piperéket, mert áttették az esküvő helyszínét egy másik városba.
Megérkeztem a hotelhez és a londiner felsegítette a csomagjaimat. Kinyitotta az ajtót nekem, s mikor lerakott bőröndökkel végzett, kiment.
Leültem az ágy szélére, és felgyújtottam az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Ijedtemben ugrott egyet. Rob alakját vettem ki a sötétből, ahogy ül egy fotelben.
-A frászt hoztad rám!-kaptam a szívemhez.-Mit keresel itt?-tettem fel a kérdést nem épp kedves módon.
-Most már értem Tom miért ragaszkodott, hogy itt maradjak éjszakára a hotelben.
Amennyire ki tudtam venni az arcának a körvonalait, gondolkodóba esett.
-Felállt a karosszékből és az ajtóhoz lépett.
-Akkor én megyek.-hátat fordított nekem és nyúlt a kilincs felé.
-Ne menj!-utánanyúltam a levegőbe.
Hátratekintett kételkedően.
2010. május 26., szerda
2010. május 16., vasárnap
RABSÁGBAN
Itt lenne az új fejezet.Remélem elnyeri a tetszéseteket.Bármilyen kommentet fogadokXD
Szeretném megköszönni Szidinek amiért átnézte és az ötletért:))))
Rob szemszöge
-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában?Ugye ez valami trükk?-kérdezte Kristen még mindig sokkos állapotban.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.-nevettem.
Kristen továbbra is csak állt. Rám emelte a tekintetét.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
A mondat befejeztével a kezemmel intettem a nappali felé.
-Nem!.kezdte.-Mindig van egy pótkulcs!Vedd elő és engedj ki!-kezdett rángatózni a lába,és tartotta a markát.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?-hadarta.
-De van. Csak Tomnál.
Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy itt tartsam.
Kegyes hazugság volt a részemről.
A kulcs végig a zsebembe lapult, de nem mondhatom el neki. Mikor lesz még egy ilyen alkalom? Soha.
Maximum, ha még egyszer lesz rá esély, hogy eljön és mindig lenyelem a kulcsot. De azt se tehetem mindig. Nem ez a megoldás. Meg kell beszélnünk mindent. Kristen zökkentett vissza.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!
Bólintottam és nyúltam a telefonért.
Bementem a fürdőbe vele. Úgy tettem mintha beszéltem volna vele majd visszatértem.
-Na, mikor jön?-kérdezte.
-Öhm...hát....
"Szerelemben és háborúban mindent szabad."
Még a mondás is így tartja. Sajnálom Kristen.
Összeszedtem magam.
-Szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
Tényleg mosolyogtam. Eddig fel se tűnt. Biztos kiült az arcomra a bensőm öröme, hogy összezártam magunkat.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Kristen mintha elpirult volna, miközben dicsértem a vonásait.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.-tettem fel a kérdést nyugodt hangon.
Belül viszont őrjöngtem, ha ismét visszautasít. Vártam, hogy megint csak azt fogom kapni,de helyette hezitált, majd egy aprót bólintott. Én ismét, mint az előbb, kézzel mutattam az utat a nappaliig. Csodálkoztam. Azt hittem újra le fogja ordítani a fejemet, majd betöri az ablakot és kiugrik. Úgy látszik nincs minden veszve.
Készségesen követett.
Elhelyezkedtünk kényelmesen.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-incselkedett velem.
-Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből.Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.
Kristen karba tett kézzel ülve, felhúzott szemöldökkel lesett rám.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.
Ismét a szemébe mondtam, majd a földet kezdtem el lesni. Szeretem Kris-t ez teljes mértékben igaz,de zavaromban még mindig elpirulok,ahogy kimondom. Úgy látszik, én már csak ilyen maradok.
Felnéztem és Kristen már közelebb volt hozzám. Szemében a vajúdás látszott. Most kell megragadnom az alkalmat. Most talán van esélyem bebizonyítani az igazamat.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.
-Én....nem tudom, mit higgyek.-nézett rám szomorkásan.
-Hidd azt, amit a szíved diktál, és a szerint dönts.
Lehajtotta a fejét, de nem sokkal később ismét vissza rám.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Szorosan mellé ültem és a kezét az arcomhoz tettem.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Megsimogattam az arcát. Egy gyöngéd pillantást kaptam cserébe.
-És mit csinálnál még?-kérdezte suttogva.
Egészen a füléig hajoltam.
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.-suttogtam a fülébe a szavakat. Éreztem, hogy megremeg a kezeim között.
-Akkor bizonyítsd.
Megadta Kristen a végső lökést.
Nem gondolkoztam, a szívem érzései vezérelték minden testrészemet.
Elkezdtem csókolgatni a füle mögött. Kristen felgyorsult légzése és szívverése jelezte, hogy ő is érez irántam valamit. Egyre lejjebb haladtam. Végig egészen a nyaka egyik oldalától a másikig.
Most már a felgyorsult légzése mellett halk nyögések is szűrődtek ki a torkán, épp úgy, mint az enyémből. A tudat, hogy azt a nőt ízlelgetem, akivel egész életemben együtt tudnék élni többre késztetett.
Megragadtam a hátát és a térdhajlatát. Ölbe kaptam és átrohantam vele a hálóba.
Leültem az ágy szélére, Kristen az ölembe ültettem és továbbfolytattam, ami elkezdtem.
Az állát vad mohósággal csókolgattam, miközben gombolta kifelé az ingemet.
Annak végeztével megragadta az arcomat és az ajkaira húzta.
Az első igazán érzelmekkel teli csókkal akartam megajándékozni. Gyorsított a tempón, sürgetőbb lett.
Mindenestől akartam most ebben a szent minutumban. Mintha megérezte volna. Lassan felfelé kezdett kúszni az ágyon, az ajkaival húzva engem is.
Közepén megálltunk és leszedte rólam az inget. Megszakítottam a csókot, hogy amilyen gyorsan csak tudok, levetkőztethessem. A pólójától lehúztam és a látvány, ami elém tárult az leírhatatlan volt.
Szemeimmel végigkísértem meztelen felső testét.
Apró kis gyengéd puszikkal végigborítottam egészen a derekáig. Ott megragadtam a nadrágját,és egy szál bugyiba feküdt előttem.
Visszahajolta az ajkaihoz, miközben cirógattam megállás nélkül a combjait.
Az ujjaim megakadtak a fehérneműjében.
Megfogtam a szélét, hogy levegyem róla, amikor csengettek.
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.-felelte szaggatottan.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.-hadartam el egy szuszra.
Elvégre nálam a kulcs és senkit se várok, akkor ki lehet az???
-De lehetséges, hogy....
Nem hagytam időt neki a befejezésre. Lecsaptam az ajkaira.
Nem telt bele pár másodperc és valaki ráfeküdt a csengőre.
-Ki a franc lehet az?-másztam ki idegesen az ágyból.
Felkaptam az ingemet és nadrágomat aki időközben lekerült.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ismét ránéztem majdnem meztelen testére.
Az ajtóhoz menet szidtam végig aki ott áll.
Előkotortam a zsebemből a pótkulcsot,és feltéptem az ajtót.
Tom volt az.
-Tom, most nem a legalkalmasabb....
-Megházasodok!-jelentette ki hirtelen.
-Tessék??-elkezdtem nevetni.
-Ugye milyen hihetetlen?-belépett az ajtón és becsukta.
-Mi ez most komoly??-kérdeztem tőle ledöbbenve.
Mutatta a karikagyűrűt az ujján.
-Én azt hittem, hogy viccelsz.
-Nem. Én tényleg halál komolyan beszélek. Megismerkedtem az egyik kávézóba egy gyönyörű pincérnővel. Elhívtam randizni este, és rájöttem, hogy ő az Igazi. Ahogy beszélt, amilyen belsője, amilyen a külsője, minden. Érted! Minden! Reggel megkértem a kezét és igent mondott.-mesélte hadarva, örömittas fejjel.
Soha nem láttam még ennyire boldognak mióta ismerem.
-Biztos vagy benn, hogy ez a jó ötlet? Egy napja ismered csak.-kis fintorral jelentettem ki.
-Igen,1000%-osan. ő az Igazi.
Kristen lépett ki immár felöltözve a szobából.
-Milyen esküvőről is van szó?-kérdezte miközben felénk sétált.
-Történt egy s más a percekben.
-Megházasodom.-felelte ismét csak Tom vígan.
Kristen lövellt felém egy pillantást amiből eszembe jutott,ők nem is ismerik még egymást.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.-mutattam be őket egymásnak.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyszint. Sokat hallottam már rólad.-sunyin lesett felém Tom.
-Mikor lesz az esküvő?-kérdeztem, hogy tereljem a szót.
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Összenéztünk Kristen-nel,majd egyszerre rávágtuk.
-Természetesen.
Tom odarohant hozzánk és ölelgetni kezdett mindkettőnket, majd visszaállt eredeti pozíciójába.
Hunyorogva nézett Tom minket. Kristen átkarolta a kezemet. Éreztem a szikrákat végigsiklani kettőnk között, de úgy néz ki nem csak nekem tűnt fel. Ekkor Kristen pislantott rám egyet,de homályosnak,távolinak tűnt. Bárgyún elmosolyodott.
-Igen,akarom.-bökte ki hirtelen.
Nem értettem ezt mit akart jelenteni,és elmosolyodtam. A következő minutumban már ismét az a szerelmes szempár nézett vissza rám.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.-vetette neki oda Kristen.
-Ja,és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-kérdezte összeráncolt homlokkal.
Megmerevedtem.
-Tudod Tom!A pótkulcs ami nálad van.-próbáltam jelezni a szememmel. Nem vette az adást és jött a vég.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
Kristen rám nézett.
-Ez igaz Rob?-kérdezte feszülten.
-Igaz.Én csak...-kezdtem a magyarázatot, de mindhiába.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-sírva kifutott az ajtón.-Ne merj utánam jönni! SOHA!
Hallottam, ahogy felüvölt az autó és elhajt.
Kristen szemszöge
-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában? Ugye ez valami trükk?-kérdeztem ledermedve.
Hogy lehet ennyire felelőtlen? Ennyire bolond? Ennyire...? Még a fejemben se találtam rá megfelelő szót.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.
És még nevet is rajta?Ki tudja, mi baja lehet, mert ilyen dolgokat művel?
Visszakanyarodtam magamhoz.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
Beugrott.
-Nem! Mindig van egy pótkulcs! Vedd elő és engedj ki! -feleltem határozottan.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?
-De van. Csak Tomnál.
Ezt nem hiszem el! Minek a barátjának egy kulcs? Lehet, itt lakik nála? Kétlem. De, akkor minek neki? Mindegy, nem az én dolgom. Az én dolgom minél hamarabb kijutni innen.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!
Amíg telefonál körbenéztem. A bejövetelnél nem volt rá lehetőségen az ideg miatt. Gyorsan végigjárattam a szemem a szobán. Tipikus férfiszoba.
Rendetlenség mindenhol, kivéve az ajtó feletti polcon.
Egy könyv árválkodott csak rajta.
Levettem,de nem egy könyv volt, hanem egy napló még hozzá Rob neve állt rajta.
A kíváncsiságom fog a vesztembe vinni.
Nyitni készültem kifelé, amikor a fürdő felől mozgolódást észleltem. Hirtelen felkaptam a fejemet, pánikszerűen a rajtam lévő táskába bújtattam a naplóját és vártam Rob visszatértét.
-Na, mikor jön?
-Öhm...hát...szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
A szívdöglesztő mosolya még mindig hatással volt a gyenge szerelmes szívemre.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Gyönyörű? Tényleg ezt mondta volna? Kristen ne dőlj be neki. Az agyamon tudtam uralkodni,de a testem reakciót már kevésbé .A mondat és a lágy hangjától kipirultam.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.
Elindultunk a nappali felé. Nem tudtam mit teszek s miért. Tovább akartam érezni a közelségét, hallani az édes hangját, ami szinte hívogat.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-kérdeztem vissza kissé csípősen.
--Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből. Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.
Hitetlenkedve kérdeztem.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.
Elpirult.A test reakcióit nem tudjuk irányítani,ezt megjegyeztem. Csak az a kérdés, hogy ő most miért?
Tán a miatt,mert megint a szemembe hazudik,hogy szeret?Vagy az ellenkezője. Azért, mert pont olyan pirulós, mint én és valóba igazat mond, és szeret.
Figyeltem arcvonásait. Annyira angyali volt mint senkié ezen a Földön.
Nem tudtam megállni, hogy ne kússzak közelebb. Igazat mondana és szeret? De mi szerethető bennem? Semmi vagy mégis van olyan tulajdonságom?
Rob mélyen a szemeimbe nézett.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.
Szemei könnybe lábadtak. Vigasztalni akartam és össze voltam zavarodva. Össze- visszakeringtek a kusza érzelmek a testemben.
-Én....nem tudom, mit higgyek.
-Hidd azt, amit a szíved diktál,és a szerint dönts.
A szívem szerint?
A ketyegőm azt diktálja, bízzak benne.
Hallgassak rá? Adjak még egy esélyt?
Rásandítottam Rob-ra, akinek a szemei legmélyén, a könnyek alatt, félelemmel vegyült a szerelemmel. Itt teljesen elvesztem.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Megcsillant tekintete, ezúttal nem a könny hatására.
Olyan közel ült hozzám, hogy még egy cérnaszál se fért volna be kettőnk közé. Pillantásommal végigkísértem a keze mozdulatait, ahogy megérinti arcomat. Az első érintéstől lehunytam a szemeimet,így még élvezetesebb volt.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Felnéztem rá, és az arca közelségétől elkábultam.
-És mit csinálnál még?-lehelletfinoman suttogtam neki.
A lélegzetem is megállt,ahogy fülembe suttogta:
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.
Gondolkodás nélkül mondtam neki az utolsó szót ami megváltoztathat mindent.
-Bizonyítsd.
Ennyi elég volt neki.
Ahol csak ért elkezdett csókolgatni, kezdve a fülem mögötti kis zuggal. A jóleső érzéstől a szívem felgyorsult, úgy szint a lélegzetvételem is. A vérem őrülten tombolt az ereimben, ahogy áttért a nyakamra.
Most már nemcsak az én sóhajaimat hallottam, hanem az övét is. Egyre gyorsabb lett és követelődző.
Felkapott az ölébe és átsietett velem a hálóba.
Leültünk az ágy szélére. Ölébe helyezve engem, megéreztem a kisfickót. Az előbbi állítása miszerint kíván, igaznak bizonyult.
Mindenestől akartam.
Az álam csókolgatása közben én az ő ingével bajlódtam,de nem sokáig. A felénél feladtam a ügyet,így széttéptem. A gombok szanaszét pattogtak. Rob a jelek szerint semmit se vett észre, továbbra is ugyanolyan mohósággal volt felém.
Nem tudtam ellenállni. Megragadtam az arca mindkét oldalát és odarántottam ajkaimhoz.
Csókolóztunk már párszor, ami jól is esett eddig se tagadtam,de ez most a beteljesülés első csókja volt. Éreztem, hogy érzelmei mintha ajkaim keresztül átvándorolt volna belém, ettől megremegett a testem. Soha nem történt még ilyen velem. Ennyire erőteljesen érzelem hatása alatt nem voltam. Ennél a csóknál rájöttem, mindvégig igazat mondott és nem hazudott. Szeret és kíván.
Kezdtem felfelé mászni az ágyon, úgy hogy nem szakadt meg a csókunk. Lehúztam róla az inget és simogattam ahol csak értem. Ennek eredményéül elégedett nyögéseket.
Elszakadt ajkamtól. A pólómat elkezdtem lehúzni, amibe készségesen segédkeztem neki.
Visszahanyatlottam az ágyra. Rob nem hajolt vissza felém újra. Csak nézte meztelen felsőtestemet és elöntött a pír, ahogy utána rám nézett. A szemei a vágytól égtek, szinte sütötték a tekintetemet.
Szép lassan felém hajolt és lezárt szemekkel érzékein végigcsókolgatta a testem mindenegyes milliméterét. Sóhajaim és pihegéseim egyre szaporább volt. Elérve a csípőmhöz, megfogta a nadrágom széleit és egyetlen mozdulattal már mégis szabadultunk egy újabb ruhadarabtól. Ahogy felfedezte mezítelen lábaimat, azokat is kezdte apró, szikrázó puszikkal behinteni.
Nem sokkal később újra egymás ajkainak estünk.
Rob is már csak egy szál boxerben terpeszkedett felettem. A vastag farmer megszabadulás után,nem csak érzékeltem, hanem láttam is a kívánásának jelét.
Ujjaival a bugyim letolására készült, amikor csengettek.
Beugrott, hogy nem sokkal ezelőtt hívta Tom-ot. Lehet ő jött meg. De akkor miért nem jött be ha nála van a kulcs?
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.
Hogy lehet ilyen biztos benne?
-De lehetséges, hogy...
Azzal akartam befejezni,hogy valami baj van de nem hagyta. Ha lehetséges még gyorsabb tempót vett fel a csókunk közben, mint eddig.
Ismét csöngettek.
Rob idegesen tápászkodott fel.
-Ki a franc lehet az?
Így felállva végigsandítottam tökéletes testén,még el nem takarta.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ha akarnék, se tudnék elmenni,még tudom,hogy ő egyszer visszajön és folytatjuk, amit abbahagytunk.
Betakaróztam, amíg várakoztam.
-Megházasodok!-szűrődött be kintről a hang.
Felszedtem a ruháimat és felöltöztem. Tudom megígértem Rob-nak, hogy itt fogok várakozni, de max még egyszer levetkőztet.
-Milyen esküvőről is van szó?-kérdeztem mosolyogva amint kiértem hozzájuk.
-Történt egy s más a percekben.-felelte Rob.
-Megházasodom.-jelentette ki ismét csak a srác.
Néztem Rob-ra és ekkor kapcsolt.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.
Tehát ő a híres, nevezetes Tom.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyyszint. Sokat hallottam már rólad.
Sokat hallott már róla?
Rob felé tekintettem, akinek kipirult arca mutatta, hogy már voltam nem is egyszer téma a körükben.
Visszanéztem Tom-ra.
-Mikor lesz az esküvő?
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Tudtam ugyanazt a választ fogjuk adni és így is lett.
-Természetesen.
Tom végigölelt minket örömében.
Rob-ra néztem, aki gyöngéd pillantásával ismét levett a lábamról.
Elgondolkoztam.
Ábrándozásaim egészen a Rob-bal való esküvőnkig repített.
A hintóból kiszállva egy gyönyörű mennyasszonyi ruhába sétálok a templom ajtajáig. Kitárják előttem és elindult a nászinduló. Előrenézek és megpillantom Rob-ot az oltárnál. Mintha egy angyal várna ott egem széttárt szárnyakkal. Elmondtuk szövegeinket és elhangzottak az "igen"-ek is.
-Megcsókolhatja a mennyasszonyt.-jelentette ki a pap a ceremónia végeztével.
Visszakecmeregtem a valóságba és láttam Rob kezét ölelgetem, Tom pedig kíváncsi szemekkel vizslat minket.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.
Eszembe jutott Rob mondata és feltekintve rá elmosolyodtam.
Ekkor ötlött be Tom fáradozása. Meg se köszöntem neki még.
-Ja, és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála, amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-nézett rám értetlenül.
Megéreztem Rob feszült testtartását. Nem tetszett ez nekem.
-Tudod Tom!A pótkulcs, ami nálad van.-felelte Rob.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
-Ez igaz Rob?-kérdeztem tőle most már idegesen.
-Igaz.
Ekkor leesett és óriásit koppant. Átvert.
-Én csak...
Kezdte volna a mentegetőzést,de nem volt rá kíváncsi.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-üvöltöttem felé és kifutottam.-Ne merj utánam jönni! SOHA!
Beültem a kocsimba és elhajtottam.
Szeretném megköszönni Szidinek amiért átnézte és az ötletért:))))
Rob szemszöge
-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában?Ugye ez valami trükk?-kérdezte Kristen még mindig sokkos állapotban.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.-nevettem.
Kristen továbbra is csak állt. Rám emelte a tekintetét.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
A mondat befejeztével a kezemmel intettem a nappali felé.
-Nem!.kezdte.-Mindig van egy pótkulcs!Vedd elő és engedj ki!-kezdett rángatózni a lába,és tartotta a markát.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?-hadarta.
-De van. Csak Tomnál.
Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy itt tartsam.
Kegyes hazugság volt a részemről.
A kulcs végig a zsebembe lapult, de nem mondhatom el neki. Mikor lesz még egy ilyen alkalom? Soha.
Maximum, ha még egyszer lesz rá esély, hogy eljön és mindig lenyelem a kulcsot. De azt se tehetem mindig. Nem ez a megoldás. Meg kell beszélnünk mindent. Kristen zökkentett vissza.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!
Bólintottam és nyúltam a telefonért.
Bementem a fürdőbe vele. Úgy tettem mintha beszéltem volna vele majd visszatértem.
-Na, mikor jön?-kérdezte.
-Öhm...hát....
"Szerelemben és háborúban mindent szabad."
Még a mondás is így tartja. Sajnálom Kristen.
Összeszedtem magam.
-Szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
Tényleg mosolyogtam. Eddig fel se tűnt. Biztos kiült az arcomra a bensőm öröme, hogy összezártam magunkat.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Kristen mintha elpirult volna, miközben dicsértem a vonásait.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.-tettem fel a kérdést nyugodt hangon.
Belül viszont őrjöngtem, ha ismét visszautasít. Vártam, hogy megint csak azt fogom kapni,de helyette hezitált, majd egy aprót bólintott. Én ismét, mint az előbb, kézzel mutattam az utat a nappaliig. Csodálkoztam. Azt hittem újra le fogja ordítani a fejemet, majd betöri az ablakot és kiugrik. Úgy látszik nincs minden veszve.
Készségesen követett.
Elhelyezkedtünk kényelmesen.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-incselkedett velem.
-Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből.Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.
Kristen karba tett kézzel ülve, felhúzott szemöldökkel lesett rám.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.
Ismét a szemébe mondtam, majd a földet kezdtem el lesni. Szeretem Kris-t ez teljes mértékben igaz,de zavaromban még mindig elpirulok,ahogy kimondom. Úgy látszik, én már csak ilyen maradok.
Felnéztem és Kristen már közelebb volt hozzám. Szemében a vajúdás látszott. Most kell megragadnom az alkalmat. Most talán van esélyem bebizonyítani az igazamat.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.
-Én....nem tudom, mit higgyek.-nézett rám szomorkásan.
-Hidd azt, amit a szíved diktál, és a szerint dönts.
Lehajtotta a fejét, de nem sokkal később ismét vissza rám.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Szorosan mellé ültem és a kezét az arcomhoz tettem.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Megsimogattam az arcát. Egy gyöngéd pillantást kaptam cserébe.
-És mit csinálnál még?-kérdezte suttogva.
Egészen a füléig hajoltam.
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.-suttogtam a fülébe a szavakat. Éreztem, hogy megremeg a kezeim között.
-Akkor bizonyítsd.
Megadta Kristen a végső lökést.
Nem gondolkoztam, a szívem érzései vezérelték minden testrészemet.
Elkezdtem csókolgatni a füle mögött. Kristen felgyorsult légzése és szívverése jelezte, hogy ő is érez irántam valamit. Egyre lejjebb haladtam. Végig egészen a nyaka egyik oldalától a másikig.
Most már a felgyorsult légzése mellett halk nyögések is szűrődtek ki a torkán, épp úgy, mint az enyémből. A tudat, hogy azt a nőt ízlelgetem, akivel egész életemben együtt tudnék élni többre késztetett.
Megragadtam a hátát és a térdhajlatát. Ölbe kaptam és átrohantam vele a hálóba.
Leültem az ágy szélére, Kristen az ölembe ültettem és továbbfolytattam, ami elkezdtem.
Az állát vad mohósággal csókolgattam, miközben gombolta kifelé az ingemet.
Annak végeztével megragadta az arcomat és az ajkaira húzta.
Az első igazán érzelmekkel teli csókkal akartam megajándékozni. Gyorsított a tempón, sürgetőbb lett.
Mindenestől akartam most ebben a szent minutumban. Mintha megérezte volna. Lassan felfelé kezdett kúszni az ágyon, az ajkaival húzva engem is.
Közepén megálltunk és leszedte rólam az inget. Megszakítottam a csókot, hogy amilyen gyorsan csak tudok, levetkőztethessem. A pólójától lehúztam és a látvány, ami elém tárult az leírhatatlan volt.
Szemeimmel végigkísértem meztelen felső testét.
Apró kis gyengéd puszikkal végigborítottam egészen a derekáig. Ott megragadtam a nadrágját,és egy szál bugyiba feküdt előttem.
Visszahajolta az ajkaihoz, miközben cirógattam megállás nélkül a combjait.
Az ujjaim megakadtak a fehérneműjében.
Megfogtam a szélét, hogy levegyem róla, amikor csengettek.
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.-felelte szaggatottan.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.-hadartam el egy szuszra.
Elvégre nálam a kulcs és senkit se várok, akkor ki lehet az???
-De lehetséges, hogy....
Nem hagytam időt neki a befejezésre. Lecsaptam az ajkaira.
Nem telt bele pár másodperc és valaki ráfeküdt a csengőre.
-Ki a franc lehet az?-másztam ki idegesen az ágyból.
Felkaptam az ingemet és nadrágomat aki időközben lekerült.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ismét ránéztem majdnem meztelen testére.
Az ajtóhoz menet szidtam végig aki ott áll.
Előkotortam a zsebemből a pótkulcsot,és feltéptem az ajtót.
Tom volt az.
-Tom, most nem a legalkalmasabb....
-Megházasodok!-jelentette ki hirtelen.
-Tessék??-elkezdtem nevetni.
-Ugye milyen hihetetlen?-belépett az ajtón és becsukta.
-Mi ez most komoly??-kérdeztem tőle ledöbbenve.
Mutatta a karikagyűrűt az ujján.
-Én azt hittem, hogy viccelsz.
-Nem. Én tényleg halál komolyan beszélek. Megismerkedtem az egyik kávézóba egy gyönyörű pincérnővel. Elhívtam randizni este, és rájöttem, hogy ő az Igazi. Ahogy beszélt, amilyen belsője, amilyen a külsője, minden. Érted! Minden! Reggel megkértem a kezét és igent mondott.-mesélte hadarva, örömittas fejjel.
Soha nem láttam még ennyire boldognak mióta ismerem.
-Biztos vagy benn, hogy ez a jó ötlet? Egy napja ismered csak.-kis fintorral jelentettem ki.
-Igen,1000%-osan. ő az Igazi.
Kristen lépett ki immár felöltözve a szobából.
-Milyen esküvőről is van szó?-kérdezte miközben felénk sétált.
-Történt egy s más a percekben.
-Megházasodom.-felelte ismét csak Tom vígan.
Kristen lövellt felém egy pillantást amiből eszembe jutott,ők nem is ismerik még egymást.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.-mutattam be őket egymásnak.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyszint. Sokat hallottam már rólad.-sunyin lesett felém Tom.
-Mikor lesz az esküvő?-kérdeztem, hogy tereljem a szót.
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Összenéztünk Kristen-nel,majd egyszerre rávágtuk.
-Természetesen.
Tom odarohant hozzánk és ölelgetni kezdett mindkettőnket, majd visszaállt eredeti pozíciójába.
Hunyorogva nézett Tom minket. Kristen átkarolta a kezemet. Éreztem a szikrákat végigsiklani kettőnk között, de úgy néz ki nem csak nekem tűnt fel. Ekkor Kristen pislantott rám egyet,de homályosnak,távolinak tűnt. Bárgyún elmosolyodott.
-Igen,akarom.-bökte ki hirtelen.
Nem értettem ezt mit akart jelenteni,és elmosolyodtam. A következő minutumban már ismét az a szerelmes szempár nézett vissza rám.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.-vetette neki oda Kristen.
-Ja,és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-kérdezte összeráncolt homlokkal.
Megmerevedtem.
-Tudod Tom!A pótkulcs ami nálad van.-próbáltam jelezni a szememmel. Nem vette az adást és jött a vég.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
Kristen rám nézett.
-Ez igaz Rob?-kérdezte feszülten.
-Igaz.Én csak...-kezdtem a magyarázatot, de mindhiába.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-sírva kifutott az ajtón.-Ne merj utánam jönni! SOHA!
Hallottam, ahogy felüvölt az autó és elhajt.
Kristen szemszöge
-Ugye...ezt...ezt nem csináltad meg valójában? Ugye ez valami trükk?-kérdeztem ledermedve.
Hogy lehet ennyire felelőtlen? Ennyire bolond? Ennyire...? Még a fejemben se találtam rá megfelelő szót.
-Ez nem trükk. Bement a számon és kijön a...ezt inkább ne részletezzük,hogy hol.
És még nevet is rajta?Ki tudja, mi baja lehet, mert ilyen dolgokat művel?
Visszakanyarodtam magamhoz.
-De, hogy jutok ki?hogy lehettél ilyen hülye,hogy lenyeled?! Kitudja, mekkora bajod lehet belőle?!
-Csak tisztázni akarom a félreértéseket.
Beugrott.
-Nem! Mindig van egy pótkulcs! Vedd elő és engedj ki! -feleltem határozottan.
-Van pótkulcsom, de...
-Mi de? Most van vagy nincs?
-De van. Csak Tomnál.
Ezt nem hiszem el! Minek a barátjának egy kulcs? Lehet, itt lakik nála? Kétlem. De, akkor minek neki? Mindegy, nem az én dolgom. Az én dolgom minél hamarabb kijutni innen.
-Na, mi lesz már!! Hívd fel és hozzá el!!
Amíg telefonál körbenéztem. A bejövetelnél nem volt rá lehetőségen az ideg miatt. Gyorsan végigjárattam a szemem a szobán. Tipikus férfiszoba.
Rendetlenség mindenhol, kivéve az ajtó feletti polcon.
Egy könyv árválkodott csak rajta.
Levettem,de nem egy könyv volt, hanem egy napló még hozzá Rob neve állt rajta.
A kíváncsiságom fog a vesztembe vinni.
Nyitni készültem kifelé, amikor a fürdő felől mozgolódást észleltem. Hirtelen felkaptam a fejemet, pánikszerűen a rajtam lévő táskába bújtattam a naplóját és vártam Rob visszatértét.
-Na, mikor jön?
-Öhm...hát...szóval azt mondta, hogy van pár elintézni valója még.
-Van pár elintéznivalója. Óh, hát ez remek! Lehet, hetekig be leszünk zárva ide! Te meg csak vigyorogsz!
A szívdöglesztő mosolya még mindig hatással volt a gyenge szerelmes szívemre.
-Most mit csináljak? Sírjak, mert összezártam magam egy gyönyörű nővel?
Gyönyörű? Tényleg ezt mondta volna? Kristen ne dőlj be neki. Az agyamon tudtam uralkodni,de a testem reakciót már kevésbé .A mondat és a lágy hangjától kipirultam.
-Amíg Tom meg jön, nem beszélnénk meg a Ninás ügyet? Szeretném ezt veled véglegesen megértetni, hogy mi is volt valójában.
Elindultunk a nappali felé. Nem tudtam mit teszek s miért. Tovább akartam érezni a közelségét, hallani az édes hangját, ami szinte hívogat.
-Hol is kezdjem?
-Az elején?-kérdeztem vissza kissé csípősen.
--Nos, az úgy kezdődött, hogy kijöttem az öltözőből. Nina lélekszakadva futott felém .Elmesélte, hogy Stefanie kikészíti és a segítségemet szeretné kérni. Nem tudtam miről van szó így belementem. Majd egyszerűen...-felnéztem Kristen-re.-megcsókolt. Nem értettem én sem az okát, de gondoltam csak lehet, hogy ezt csinálja. Ekkor hallottam Stefanie egyre közeledő hangját. A párbeszédjükből, amit inkább lehetett veszekedésnek betudni, kiderült, hogy Stefanie állandóan féltékeny. Nina ezzel akarta vele tudatni, hogy szakítson vele. Érződött rajta, hogy igazából nem is akar vele szakítani, szereti még mindig. Rájuk parancsoltam, menjenek és beszéljék meg kettőjük ügyét és engem hagyjanak ki belőle. A végén kibékültek, majd kimentem a parkolóba.
A többit már te is tudod.
Hitetlenkedve kérdeztem.
-És én most ezt higgyem is el?
-De hát ez az igazság. Ha elhiszed, ha nem. Én csak téged szeretlek.
Elpirult.A test reakcióit nem tudjuk irányítani,ezt megjegyeztem. Csak az a kérdés, hogy ő most miért?
Tán a miatt,mert megint a szemembe hazudik,hogy szeret?Vagy az ellenkezője. Azért, mert pont olyan pirulós, mint én és valóba igazat mond, és szeret.
Figyeltem arcvonásait. Annyira angyali volt mint senkié ezen a Földön.
Nem tudtam megállni, hogy ne kússzak közelebb. Igazat mondana és szeret? De mi szerethető bennem? Semmi vagy mégis van olyan tulajdonságom?
Rob mélyen a szemeimbe nézett.
-Ha adnál nekem egy esélyt...én bebizonyítanám,hogy igenis szeretlek. Csak egy apró lehetőséget kérek. Ígérem nem szúrom el.
Szemei könnybe lábadtak. Vigasztalni akartam és össze voltam zavarodva. Össze- visszakeringtek a kusza érzelmek a testemben.
-Én....nem tudom, mit higgyek.
-Hidd azt, amit a szíved diktál,és a szerint dönts.
A szívem szerint?
A ketyegőm azt diktálja, bízzak benne.
Hallgassak rá? Adjak még egy esélyt?
Rásandítottam Rob-ra, akinek a szemei legmélyén, a könnyek alatt, félelemmel vegyült a szerelemmel. Itt teljesen elvesztem.
-Feltételezzük. Ha adnék neked egy esélyt, akkor mit csinálnál?
Megcsillant tekintete, ezúttal nem a könny hatására.
Olyan közel ült hozzám, hogy még egy cérnaszál se fért volna be kettőnk közé. Pillantásommal végigkísértem a keze mozdulatait, ahogy megérinti arcomat. Az első érintéstől lehunytam a szemeimet,így még élvezetesebb volt.
-Érzed milyen melegséget váltasz ki belőle?Ilyen melegség van a szívemben is ha látlak,ha érinthetlek.
Felnéztem rá, és az arca közelségétől elkábultam.
-És mit csinálnál még?-lehelletfinoman suttogtam neki.
A lélegzetem is megállt,ahogy fülembe suttogta:
-Bebizonyítanám, hogy mennyire szeretlek és mennyire kívánlak.
Gondolkodás nélkül mondtam neki az utolsó szót ami megváltoztathat mindent.
-Bizonyítsd.
Ennyi elég volt neki.
Ahol csak ért elkezdett csókolgatni, kezdve a fülem mögötti kis zuggal. A jóleső érzéstől a szívem felgyorsult, úgy szint a lélegzetvételem is. A vérem őrülten tombolt az ereimben, ahogy áttért a nyakamra.
Most már nemcsak az én sóhajaimat hallottam, hanem az övét is. Egyre gyorsabb lett és követelődző.
Felkapott az ölébe és átsietett velem a hálóba.
Leültünk az ágy szélére. Ölébe helyezve engem, megéreztem a kisfickót. Az előbbi állítása miszerint kíván, igaznak bizonyult.
Mindenestől akartam.
Az álam csókolgatása közben én az ő ingével bajlódtam,de nem sokáig. A felénél feladtam a ügyet,így széttéptem. A gombok szanaszét pattogtak. Rob a jelek szerint semmit se vett észre, továbbra is ugyanolyan mohósággal volt felém.
Nem tudtam ellenállni. Megragadtam az arca mindkét oldalát és odarántottam ajkaimhoz.
Csókolóztunk már párszor, ami jól is esett eddig se tagadtam,de ez most a beteljesülés első csókja volt. Éreztem, hogy érzelmei mintha ajkaim keresztül átvándorolt volna belém, ettől megremegett a testem. Soha nem történt még ilyen velem. Ennyire erőteljesen érzelem hatása alatt nem voltam. Ennél a csóknál rájöttem, mindvégig igazat mondott és nem hazudott. Szeret és kíván.
Kezdtem felfelé mászni az ágyon, úgy hogy nem szakadt meg a csókunk. Lehúztam róla az inget és simogattam ahol csak értem. Ennek eredményéül elégedett nyögéseket.
Elszakadt ajkamtól. A pólómat elkezdtem lehúzni, amibe készségesen segédkeztem neki.
Visszahanyatlottam az ágyra. Rob nem hajolt vissza felém újra. Csak nézte meztelen felsőtestemet és elöntött a pír, ahogy utána rám nézett. A szemei a vágytól égtek, szinte sütötték a tekintetemet.
Szép lassan felém hajolt és lezárt szemekkel érzékein végigcsókolgatta a testem mindenegyes milliméterét. Sóhajaim és pihegéseim egyre szaporább volt. Elérve a csípőmhöz, megfogta a nadrágom széleit és egyetlen mozdulattal már mégis szabadultunk egy újabb ruhadarabtól. Ahogy felfedezte mezítelen lábaimat, azokat is kezdte apró, szikrázó puszikkal behinteni.
Nem sokkal később újra egymás ajkainak estünk.
Rob is már csak egy szál boxerben terpeszkedett felettem. A vastag farmer megszabadulás után,nem csak érzékeltem, hanem láttam is a kívánásának jelét.
Ujjaival a bugyim letolására készült, amikor csengettek.
Beugrott, hogy nem sokkal ezelőtt hívta Tom-ot. Lehet ő jött meg. De akkor miért nem jött be ha nála van a kulcs?
-Nézd meg...ki az. Lehet....Tom....meghozta...ahh... kulcsot.
-Biztos, hogy nem hozta meg a kulcsot.
Hogy lehet ilyen biztos benne?
-De lehetséges, hogy...
Azzal akartam befejezni,hogy valami baj van de nem hagyta. Ha lehetséges még gyorsabb tempót vett fel a csókunk közben, mint eddig.
Ismét csöngettek.
Rob idegesen tápászkodott fel.
-Ki a franc lehet az?
Így felállva végigsandítottam tökéletes testén,még el nem takarta.
-Maradj itt, ne mozdulj, mindjárt visszajövök.
Ha akarnék, se tudnék elmenni,még tudom,hogy ő egyszer visszajön és folytatjuk, amit abbahagytunk.
Betakaróztam, amíg várakoztam.
-Megházasodok!-szűrődött be kintről a hang.
Felszedtem a ruháimat és felöltöztem. Tudom megígértem Rob-nak, hogy itt fogok várakozni, de max még egyszer levetkőztet.
-Milyen esküvőről is van szó?-kérdeztem mosolyogva amint kiértem hozzájuk.
-Történt egy s más a percekben.-felelte Rob.
-Megházasodom.-jelentette ki ismét csak a srác.
Néztem Rob-ra és ekkor kapcsolt.
-Ti még nem is találkoztatok. Kristen ő Tom, Tom Kristen.
Tehát ő a híres, nevezetes Tom.
-Nagyon örvendek, és gratulálok.
-Úgyyszint. Sokat hallottam már rólad.
Sokat hallott már róla?
Rob felé tekintettem, akinek kipirult arca mutatta, hogy már voltam nem is egyszer téma a körükben.
Visszanéztem Tom-ra.
-Mikor lesz az esküvő?
-Az időpontot még nem tudjuk, de... lennétek a tanúim?Ti rátok gondoltam. Remélem, elvállaljátok.
Tudtam ugyanazt a választ fogjuk adni és így is lett.
-Természetesen.
Tom végigölelt minket örömében.
Rob-ra néztem, aki gyöngéd pillantásával ismét levett a lábamról.
Elgondolkoztam.
Ábrándozásaim egészen a Rob-bal való esküvőnkig repített.
A hintóból kiszállva egy gyönyörű mennyasszonyi ruhába sétálok a templom ajtajáig. Kitárják előttem és elindult a nászinduló. Előrenézek és megpillantom Rob-ot az oltárnál. Mintha egy angyal várna ott egem széttárt szárnyakkal. Elmondtuk szövegeinket és elhangzottak az "igen"-ek is.
-Megcsókolhatja a mennyasszonyt.-jelentette ki a pap a ceremónia végeztével.
Visszakecmeregtem a valóságba és láttam Rob kezét ölelgetem, Tom pedig kíváncsi szemekkel vizslat minket.
-És te mit keresel itt?-tette fel a kérdést Tom felénk.
-Csak tisztázzuk a helyzetet.
Eszembe jutott Rob mondata és feltekintve rá elmosolyodtam.
Ekkor ötlött be Tom fáradozása. Meg se köszöntem neki még.
-Ja, és köszi, a pótkulcsot. Tom,örök hála, amiért kinyitottad az ajtót.
-Milyen pótkulcs?-nézett rám értetlenül.
Megéreztem Rob feszült testtartását. Nem tetszett ez nekem.
-Tudod Tom!A pótkulcs, ami nálad van.-felelte Rob.
-Rob. De hát a pótkulcs mindig nálad van itt a zsebedben.
-Ez igaz Rob?-kérdeztem tőle most már idegesen.
-Igaz.
Ekkor leesett és óriásit koppant. Átvert.
-Én csak...
Kezdte volna a mentegetőzést,de nem volt rá kíváncsi.
-Csalódtam benne Robert Pattinson!-üvöltöttem felé és kifutottam.-Ne merj utánam jönni! SOHA!
Beültem a kocsimba és elhajtottam.
2010. április 27., kedd
KÉTSÉGEK
Kristen szemszöge
Ültem az ebédlőasztalnál a család többi tagjával.
Próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Nem ízlik az étel?- kérdezte hirtelen anya.
Ránéztem a kezemre és csak kapirgáltam a villával.
- De, nagyon finom...biztosan,- ezt hozzá kellett tennem,mert még egy falatot se ettem.- csak nem vagyok éhes. Felmehetnék?
-Persze. De várj! Meg szerettem volna kérdezni még, hogy Rob nem akar mostanában megint átjönni?- izgatott volt a hangja.
-Nem, és nem is engedném be.- anyám meglepődött.- Ne is kérdezd!- csak ennyit mondtam. Ismerem már a kíváncsiságát.- Na, szóval felmehetek?- kérdeztem újra.
Csak bólogatott és én már fent is voltam a szobámban.
Tegnap este, amikor csurom vizesen, bevörösödött, kisírt szemekkel hazaértem, megfogadtam,hogy megpróbálok lelkileg elszakadni Rob-tól. Megfogadtam, hogy erős leszek és, hogy nem fogok érte egy könnycseppet se hullatni.
"Fel kell hívnom Tylert. Tartozom neki egy kis magyarázattal."
Kaptam a telefonért, de megcsörrent a kezembe.
-Igen?
-Szia Kristen. Catherine vagyok. Holnap reggel 10től közös forgatókönyv olvasás. El ne késs.
-Szia. Jó ott leszek. Kik lesznek?
Elővigyázatosságból kérdeztem, hogy Rob-ra fel legyek készülve.
-Azt még nem tudom neked megmondani. A producerek még csak annyit mondtak, hogy téged hívjalak fel.
Nagyot sóhajtottam.
-Oké.
Letette a telefont és egyből hívtam Tylert.
Pár kicsörgés után felvette. Elnézést kértem a tegnapiért, ő mondta, hogy nincsen és de most nem ér rá és letette egyből.
Más volt, mint eddig. Olyan szomorú , olyan távolságtartó, olyan hűvös volt. Hova lett az örök jókedvű, optimista és csillogószemű srác? Én magam mellett mindenkit csak arra inspirálok, hogy rossz kedve legyen? Ráragad a közelembe lévő emberekre? Meg lennék átkozva?
Nikki érkezése zavart meg a depresszióm elmélázásába.
-Kristen szedd rendbe magad! Van 10 perced, mert indulunk vásárolni!- ordította felfelé az emeletre.
Elmentünk vásárolni. Vettünk pár könyvet és beültünk fagyizni.
Beesteledett mire hazaértünk.
-Itthon vagyok anyu!- kiabáltam belépve az ajtón.
-Gyere a nappaliba!-felelte.
Belépve a szobába a küszöbön földbe gyökerezett a lábom. Rob ott ült anyám mellett, és látszik nem is most érkezett. A szívem egyre hevesebben verdesett. Úgy, mint ahogy a kolibri szárnya csapdos.
Rob felém fordult.
-Szia Kristen.-köszönt nekem. Én csak meg bólintottam.
Anyám szeme kettőnk között cikázott.
-Akkor én...beszélgessetek.
Anyura néztem könyörgőn, hogy ne menjen.
Ezt vagy nem akarta észrevenni vagy tényleg nem is vette.
A ketyegőm, ha lehet még gyorsabban kezdett verni, mint eddig. Be kell itthonra szereznünk egy defibrillátort. Anyut elküldöm egy ápolótanfolyamra, mert ha ez továbbra is így megy szükség lesz rá.
Nem néztem Rob-ra. A háta mögötti óriási ablakunkon néztem kifelé. Hosszú percekig csend volt. Kezdett egyre frusztrálóbb lenni.
-Mi a francért jöttél?
Bukott ki belőle hirtelen. Nem bírtam tovább a várakozást.
-Én...én...én nem tudom. Illetve tudom, de ez most nem megy.
Egyre szaporábban vette a levegőt.
Figyeltem őt és már magam se tudtam, hogy csak megjátssza magát vagy sem. Nem tudtam mit higgyek.
-Mégis, mi nem megy?
-Itt nem megy. Kristen kérlek.-felállt és elém lépett egészen közel.
Karba tett karral álltam. Rob meg akarta érinteni, de én leengedtem magam mellé, így Rob is visszahúzta.
Felnéztem rá, de ő csak a padlónkat fixírozta. Mintha csalódottnak tűnne, mintha fájna neki amiért nem engedtem neki?
"Kristen, mikor nősz már ki ebből a bolond ábrándozásaidból?"
Hirtelen feltekintett rám.
-Kristen kérlek. Tudom, hogy utálsz. Tudom, hogy legszívesebben kilöknél most innen. -nagyot sóhajtott, és folytatta.- De kérlek, holnap gyere el a lakásomra. Tisztázzuk a félreértéseket. Ha nem jössz, akkor tudni fogom, hogy már csak a munka köt össze minket és semmi más. Légy szíves, gondolkodj el ezen. Várni foglak, ha kell egész nap.
Az eddig csillogó szeme tele volt szomorúsággal, megtörtséggel és csalódottsággal.
Miután elmondta a kérést, kikerülve engem, elhagyta a házat.
Nekitámasztottam a fejemet az ajtófélfának és csak gondolkoztam.
Másnap megérkezve a stúdióba megkönnyebbülve hallgattam, hogy a filmbéli iskolatársaimmal lesz az olvasás.
Véget ért a mai munkám.
Hazafelé hasítottam a kocsimmal.
A házunk elé érve nem tudtam mitévő legyek.
Továbbhajtani Rob-hoz vagy egyszerűen bemenni mintha tegnapi dolog meg se történt volna.
A szívem versenyzik az eszemmel és fordítva.
Döntötte.
Döntsön a sors helyettem.
Előhúztam egy pénzérmét.
-Ha fej akkor megyek, ha írás, akkor bemegyek a házba.
Feldobtam az érmét és abban a pillanatban, hogy visszaérkezett a kezemmel letakartam.
Féltem megtudni, hogy melyik oldala mutat felém.
Itt most minden eldől.
Ha írás akkor örökre békén hagyom Robertet, az eszem győzedelmeskedik.
Ha fej akkor a szívem szárnyalni fog, hogy újra beszélhet vele míg ha tudja is, hogy hazug.
Lerántottam a kezemet.
ÍRÁS.
"A sors azt szeretné, ha meghallgatnám?"-merült fel bennem a kérdés.
Megígértem és tartom is magam ehhez.
Padlóig nyomtam a gázt.
Rob apartmanjának az ajtajába álltam már egy ideje. Nem mertem kopogtatni. Sokszor elindult a kezem,de mindig visszahúztam.
Utoljára elindult a remegő kezem az ajtó felé, de mire kopogtatni akartam, az ajtó kinyílt.
Rob ahogy meglátott nem jutott szóhoz.
-Beszélni akartál velem, hát itt vagyok.-jelentettem ki.
-Gyere...gyere be.-válaszolta szaggatottan.
Kitárta az ajtót és előreengedett.
Körül se néztem a házban. Nekem ez egy mániám, hogy körülnézek. Sokat elárul az emberről ahol él. De most az izgalom hatására még ez is ki ment a fejemből.
-Kérsz inni valamit?-kérdezte Rob.
-Nem kérek, köszönöm. Kérlek, rátérnél a lényegre,
hogy miért hívtál?
Rágcsálni kezdte azt a gyönyörűséges ajkait, majd leült az ágyára.
-Ülj le. Elmondom.
Mi az ágyára?
-Köszönöm, jó itt is.
-Nem is tudom,hogy kezdjek bele. Ez elég bonyolult még nekem is. Csak hirtelen ötlött belém.Akkor kezdődött, amikor Tylerrel voltál a parkolóba. Volt egy ismeretlen érzés amit azelőtt még csak nem is ismertem.
Felnézett, egyenesen a szemeimbe.
-Rájöttem, hogy az ismeretlen érzés....a szerelem.
Nagyot nyeltem. Elhjutott a tudatomig az előbbi mondata.
Elindult felém és tovább szuggerált a szemeivel, hogy még pislogni se pislogott.
-Sohasem éreztem még ehhez hasonlót sem. Leírhatatlan. Ha látlak, akkor minden percben, minden másodpercben meg akarlak érinteni. Alig bírom ki ha nem vagy a közelemben. Mindig várom a pillanatot,hogy láthassalak. S mikor eljön, a szívem hevesebben és hevesebben dobog, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
-Nem éreztem senki mással még ennyire erős köteléket. Nem tudom ezt megmagyarázni.
Teljesen leblokkoltam. Csak néztem és néztem, ahogy egyre közelebb ér hozzám. A szemeivel mintha elbűvölt volna, hogy ne lépjek hátrébb.
Megállt előttem.
-Amikor Tylerrel oda voltál randizni, pont akkor eszméltem fel és elindultam hozzátok. De a ház előtt akkor léptetek ki és,....-lehajtotta a fejét-követtelek titeket. Tudom, szánalmas dolog, de ezt parancsolta a szívem. A féltékenység evett belülről mindenegyes percben amikor vele voltál. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy leütöm Tylert, csak azért mert rád nézett.-mosolyodott el Rob, és megfogta a kezeimet.
-Majd amikor kifutottál a kávézóból, utánad futottam.-visszaemelte rám a tekintetét- S mikor megcsókoltalak.. elfutottál.
Be akartam vallani miután pofon vágtál. Annyira még nem kívántam semmit, mint az a csókot. Nőt még életemben nem kívántam annyira, mint téged.
Hagyott ki pár leheletnyi pillanatot.
-Soha nem voltam egy érzelgős fickó. Próbáltam minél mélyebbre raktározni az érzelmeimet. De veled felszabadult vagyok. Te előcsalogattad egy eddig ismeretlen oldalamat.
Nem tudom, hogy te miként érzel irántam, de megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre megvallhattam.
A szoba forogni kezdett velem. Nem tudom,lehet a sokk hatására, hogy tényleg igaz-e amiket mondott vagy amiért így képes a szemembe hazudni.
-Most már le kell ülnöm.
Kitéptem a kezeiből az enyémet, majd helyet foglaltam az ágyon. Ő is leült mellém.
-Hiszel nekem Kristen?
-Nem tudom, hogy mit higgyek.-jelentettem ki.- Össze vagyok zavarodva.
Felálltam az ágyról és az ajtót neveztem ki célul. El akartam menni. Minél messzebb lenni innen még én se tudtam, hogy miért.
A két pont között, útközben Rob átfogta a hasamat és hozzám simult úgy, hogy minden testrészét éreztem.
Lehajolt és a fülembe suttogta.
-Hiába futsz előle. Ha nem éreznéd egy kicsit, se amit én, nem is jöttél volna el. Nem remegnél most a karjaimban.
Igaza volt. Eddig fel se tűnt. Mióta átkarolt, remegtem mint a nyárfalevél.
A mondókája után, belecsókolt a nyakam hajlatába. Lehunytam a szemeimet és felnyögtem a kellemes élvezettől.
Rob visszahajolt a fülemhez.
-Na látod. Megmondtam.
Kirántottam magam a karjai közül.
-Ezeket mondod, de azt gondolod,hogy végre egy újabb numera?
Nem tudtam tovább visszatartani a felgyülemlett dühöt.
-Ne merj nekem hazudni! Te mindig ilyen voltál egész életedben?!Szeretted, ha két vasat tartasz a tűzben?!Minden férfi ugyanolyan,de téged másnak ismertelek meg. Azt hittem te különleges vagy! Azt hitem,hogy te más vagy int a többi!Csalódtam benned úgy, mint még senkiben!-ordítottam felé.
-Milyen két vasat tartok a tűzben? Miket beszélsz te?-kérdezett vissza.
-Jól tudod te is miről beszélek! Nem kell már tovább megjátszanod magad! Láttalak azzal a szőke bögyössel, hogy egymásba voltatok gabalyodva a ruhapróbán! Ezt nem tudom megérteni a férfiakban! Ha van egy gyönyörű szép barátnőjük,akkor miért kell nekik mellé egy pótlék?Most te ezt meg tudnád nekem válaszolni!
Az idegtől már csak homályosan láttam.
-Kérlek! Úgy is ott vagyok, van időm és te is azt mondtad egész nap várni fogsz rám, így kétlem, hogy neked is lenne dolgod.-köptem felé a mondatot gúnyosan.
-Te mi a jó francról beszélsz?! Milyen barátnő?!Milyen két vas?!Lehet,hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, de még mindig nem értem!-kiabált most már ő is felém.
-Jaj, mondtam már! Nem kell megjátszanod magad! Színész vagy, de azért ne vigyük túlzásokba! A ruhapróbán át akartam menni hozzád, mert...-elakadt a szavam.
"Nem mondhatom pont most el neki, hogy miért is."
-Tehát egy bizonyos dolog miatt, de a folyosón ott nyaltátok-faltátok egymást azzal a szőke fruskával.
Rob hirtelen felpillantott rám.
-Ja, hogy az!
-Ja, igen az!-utánoztam gúnyosan.
-Nem, ő Nina volt, akiről meséltem neked.-felelte.
-Egyre jobb!Mindjárt kiderül,hogy nem is szakítottál vele soha,és az a duma, amit levágtál nekem róla konyhánkban az is csak kamu volt.Semmi keresnivalóm nincs itt.
Ismét elindultam az ajtó felé.
Rob az ajtóhoz futott és bezárta.
-Mit képzelsz? Nem vagyok rab, hogy be legyek zárva!
Kapkodtam a kulcs után, hogy elvegyem tőle.
-Kristen! Hagyd abba az ugrálást! Hallgass meg légy szíves!
-Nem akarlak meghallgatni! Nem hiszek neked!
-Már pedig addig innen nem mész el!
A következő pillanatba már csak azt láttam, hogy Rob a szájába vette a kulcsot és lenyelte. Döbbenten álltam ott, kikerekedett szemmel.
-Most akkor már van időn, hogy meghallgass.-felelte mosolyogva.
Rob szemszöge
Hazaérve a csuromvizes ruháimat levettem. De már késő volt, elkezdtem trüszkölni.
A meleg, mézes tea segített egy picit, de így se voltam az igazi.
Megbetegedtem. Most már nem csak lelkileg, hanem testileg is. Az a kettő között a különbség, hogy meghűlésből pár nap alatt kigyógyul az ember, de a lelkiből....
A mai próbálkozásom kudarcba fulladt.
Letusoltam, majd egyből bemásztam az ágyba.
Reggel a telefon ébresztett. Nem tudtam,hogy ki az,de már most áldottam az ujjait amiért ismeri a telefon gombjait.
-Ki a jóisten vagy?-vettem fel.
-Neked is jó reggelt. Csak nem aludtál még? Lehet valaki sokat hancúrozott az éjjel?-kérdezte viccelődve Tom.
-Mégis szerinted kivel te észlény?-kérdeztem vissza idegesen.
-Tudod te, hogy kiről beszélek. Hát Kristen-ről.-nevetett.
Elszomorodtam a neve hallatán.
-Na megint mi történt már megint?-kérdezte.De a hangja most már a komolyságról árulkodott.
-Te be vagy egy ilyen detektorral szerelve? Komolyan kezdek tőled megijedni, hogy egyből tudod ha bajom van.
-Menjünk el. Beszéljük meg egy sör mellett.
-Kora reggel?
-Jaj Rob, eltunyultál mióta Amerikába élsz? Nem emlékszel, amikor a reggeleinket sörrel kezdtük?-mosolygott.
-Már, hogy ne emlékeznék.-nevettem most már én is.
-Jól jönne egy kis nosztalgia. Benne vagy?
-Mindjárt mondok egy címet. 1 óra múlva ott.
A kocsma ajtajából egyből kiszúrtam Tomot. Mint mindig, most is a csapos lányt akarta felszedni,sikertelenül. A csaj csak beintett neki és a következő vendéghez lépett.
Röhögve ültem le mellé a pulthoz.
-Láttad! Bejövök neki.-mondta Tom.
A csapos csaj csak rázta a fejét.
-Mesélj,-rátette a vállamra a kezét- mi volt az reggel?-világított a lényegre Tom.
Végig se gondoltam, hogy mivel állok elő neki. Mondjam el, hogy beleszerettem Kristen-be vagy álljak elő mással hátha beveszi? De miért hazudnék neki? Ő a legjobb barátom, biztos megérti.
-Föld hívja Robot!Rob jelentkezz!
-Ne viccelődj már. Szeretnék elmondani valamit.
Komollyá vált Tom arca.
-Végre, hogy rájöttél!-csapott a pultra.
-Mire? Mégis mire?-értetlenkedtem.
-Hát az érzelmeidre Kristen iránt. Elég volt azt a bárgyú vigyoraidat nézni Skype-on keresztül. Már amikor először beszéltél róla lerítt nekem, hogy nem közömbös neked. Azt hittem hülyébb fejet nem tudsz vágni, de tévedtem. Egyre csak bolondabb lett.-elkezdett röhögni.-Már akkor tudtam mi is van igazából. Már akkor tudtam, hogy szereted. Elég nehezen jöttél rá barátom.-megpaskolta a vállamat és fordult vissza az asztalhoz.
Nem tudtam mit mondjak erre. Tényleg ezt jelenti a kerek 10 éves barátság? Ennyire tudja már az arckifejezéseim és a hanglejtéseim jelentését? Akkor én miért nem ismerem őt ennyire? Lehet, hogy végig csak magammal foglalkoztam, és nem figyeltem rá? De akkor nem ül itt velem. Vagy mégis?
-Tom. Jó barát vagyok én?
-Miért ne lennél? Te magadnak való vagy ember vagy. Én megfigyelő.-nevetett.
-Cicus!2 korsóval!-kérte a csapos lányt, majd rákacsintott.
Délutánig lecsúszott pár korsóval.
Éreztem a hatását, de nem voltam részeg.
-Amúgy tegnap,tudod,mikor felpattantam a szobádban és kirohantam.-Tom bólintott.-Na akkor jöttem rá, hogy szeretem. Elindultam hozzá, hogy bevalljam, de mégse lett belőle semmi.
-Menj most! Mondd el neki!-vetette fel hirtelen az ötletet.
-Nem is tudom...-húzogattam az arcomat, mint akinek nem fűlik a fogához az egész.
-Menj ne gondolkodj! Lehet ő is így érez!
-Áhh! Biztos nem. Meg van rám sértődve.
-Mondtam már! Ez csak női szeszély! Menj el hozzájuk, és valld be! Mit veszíthetsz?
Igaza van. Nincs mit veszítenem. Már így se áll velem szóba.
-Tudod mit? Elmegyek és elmondom.-jelentettem ki határozottan.
-Ez a beszéd!-dörzsölte össze a tenyereit izgalmába.
Meghúztam a sör végét, majd már Kristenék háza előtt álltam.
Nylít az ajtó.
-Robert! Szia!-ujjongott Jules.
-Szia Jules.
-Kristenhez jöttél?-bólintottam.-Ő nincs itthon. Elment Nikkivel vásárolni. Gyere be, várd meg. Nem sokára biztosan megjön,már rég elmentek.
A mondatok közben beinvitált a nappalijukba.
-Ülj le. Hozhatok egy üdítőt vagy valamit?
-Igen.Kérnék.-feleltem mosolyogva.
-Hozom.
Kis idő múlva visszatért. A kezeiben a Cola mellett volt még más is.
-Nem tudom, hogy megkérhetnélek-e.....-mutatta a filcet és a Little Ashes DVD-t.
-Természetesen.Aláírom.-nevettem.
Ittam egy kicsit a frissítőből és már nyílt is a bejárati ajtó.
-Itthon vagyok anyu!-ordított Kristen.
-Gyere a nappaliba!
Kristen nyugodtan lépkedett. Legalábbis addig még engem meg nem látott. A küszöbön lestoppolt. Se előre, se hátra. Ez jó jel.
-Szia Kristen.-köszöntöttem.
-Akkor én...-kezdte a mondandóját Jules felállás közben.-beszélgessetek.
És már ott sem volt. Kristen-nel voltunk szemtől-szemben egymással. Eljött az idő. Most mindent bevallok. Kellő mennyiségű szeszesital csak segít. Oldottabb leszel ha belekezel. Utána jön magától.
Próbáltam ösztökélni magam.
Kris-re pillantottam.
Az ablakokra szegezte tekintetét, mintha látna kint valami érdekeset. De testtartása, a lába rángatózása másról árulkodott.
-Mi a francért jöttél?-kérdezte meg hirtelen.
Az agyamat mintha blokkolták volna. Semmi értelmes nem jutott eszembe, hogy is kezdhetnék a mondanivalómba.
-Én...én...én nem tudom. Illetve tudom, hogy miért jöttem, de ez most nem megy.
Most már teljesen idiótának néz biztosan. Eljövök bevallani neki a szerelmemet. Itt áll előttem, itt a tökéletes alkalom, de még is mintha össze lenne varrva a szám.
Nem lehetsz ekkora gyáva!! A légszomj eluralkodott rajtam.
-Mégis, mi nem megy?-kérdezte.
-Itt nem megy.
Hezitáltam egy kicsit, hogy találjak egy megfelelő választ. Talán ha a hely más lenne, talán ha...
Felálltam a kanapéról, és Kris felé vettem az irányt szép lassan. Az egyetlen vágyam, hogy megérinthessem, mint tegnap este a csók alatt. Végigbarangolni az ujjaimmal a testének mindenegyes centiméterét.
-Kristen kérlek...
Elé értem, de mikor meg akartam fogni, ő leengedte a karjait. Ezt szánt szándékkal csinálta, ez fájt benne a legjobban.
-Kristen, kérlek.-folytattam az előbb félbehagyott mondatot.- Tudom, hogy utálsz. Tudom, hogy legszívesebben kilöknél most innen. -nagyot sóhajtott, és folytatta.- De kérlek, holnap gyere el a lakásomra. Tisztázzuk a félreértéseket. Ha nem jössz, akkor tudni fogom, hogy már csak a munka köt össze minket és semmi más. Légy szíves, gondolkodj el ezen. Várni foglak, ha kell egész nap.
Az utolsó mondatot megnyomtam a demonstrálásképp,hogy igenis komolyan gondoltam.
Lehajtott fejjel kiléptem a házukból.
Következő napon a várakozás a tetőfokára hágott.
Alig bírtam. Egyre jobban nem hittem abban, hogy eljön.
Leszedtem az akasztóról a kabátot-mivel nem szeretnék egy kis tüdőgyulladást is a megfázás mellé.-amikor Kristen a küszöbön állt.
Nem tudtam elhinni. Tényleg eljött? Tényleg itt van? Nincs minden veszve. Legbelül boldogság töltött el a szívemet. Lehet, csak álmodok, de nem érdekel. Ki akarom használni.
-Beszélni akartál velem, hát itt vagyok.
Pont mintha az előbbi gondolatomat akarná megcáfolni.
-Gyere...gyere be.-hebegtem neki, majd hatalmasra tártam az ajtót az örömöm kifejezéseképp.
Izgatottságomban nem tudtam mit csinálok. Viccesen festhettem. Pont mint egy bolond aki elszökött az elmegyógyintézetből.
-Kérsz valamit inni?
-Nem kérek, köszönöm. Kérlek, rátérnél a lényegre,
Hogy miért hívtál?-hangja kimért és távolságtartó volt.
H a még a ridegsége is izgalomba hozott vele kapcsolatba,az már beteges és szánalmas?
-Ülj le. Elmondom.
"Menni fog Rob! Menni fog! Tökéletes alkalom!"
Kristen nem mozdult.
-Köszönöm, jó itt is.
"Gyerünk Rob! Kezd el!Ne légy gyáva, mint tegnap!Ha most nem mondod el, örök életedre bánni fogod! Lehet ő is így érzett volna, de te nem mondtál neki ezzel kapcsolatban semmit!"
Adtam meg magamnak a végső lökést.
--Nem is tudom, hogy kezdjek bele. Ez elég bonyolult még nekem is. Csak hirtelen ötlött belém. Akkor kezdődött, amikor Tylerrel voltál a parkolóba. Volt egy ismeretlen érzés, amit azelőtt még csak nem is ismertem.
Először féltem felnézni. De aztán úgy éreztem, ha nem közvetlen a szemeibe mondom, akkor mintha nem is lennének igazak.
-Rájöttem, hogy az ismeretlen érzés....a szerelem.
Megeredt a nyelvem csak bele kellett kezdeni.
Egyfolytába néztem. Most már akaratlanul is.
Egyrészről nem tudtam levenni róla a tekintetem. Másrészről kíváncsi voltam milyen reakciót váltanak ki belőle a szavaim.
A szemeibe meglepődés, kétség, harag, csalódottság vegyült. De mégis... mintha egy csepp boldogság is megcsillant volna. Ez a boldog csillogás adott a továbbiakhoz erőt.
-Sohasem éreztem még ehhez hasonlót sem. Leírhatatlan. Ha látlak, akkor minden percben, minden másodpercben meg akarlak érinteni. Alig bírom ki ha nem vagy a közelemben. Mindig várom a pillanatot,hogy láthassalak. S mikor eljön, a szívem hevesebben és hevesebben dobog, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
Nem éreztem senki mással még ennyire erős köteléket. Nem tudom ezt megmagyarázni.
Időközben Kris elé értem, és onnan folytattam.
-Amikor Tylerrel oda voltál randizni, pont akkor eszméltem fel és elindultam hozzátok. De a ház előtt akkor léptetek ki és,....követtelek titeket. Tudom, szánalmas dolog, de ezt parancsolta a szívem. A féltékenység evett belülről mindenegyes percben, amikor vele voltál. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy leütöm Tylert, csak azért mert rád nézett.
Megragadtam Kristen kezét és a tenyereim közé vettem.
A felszabadult boldogáshormonoktól mosolygásra késztetett.
Örültem, hogy nem húzódott el.
-Majd amikor kifutottál a kávézóból, utánad futottam.-visszaemelte rám a tekintetét- S mikor megcsókoltalak... elfutottál. Be akartam vallani miután pofon vágtál. Annyira még nem kívántam semmit, mint az a csókot. Nőt még életemben nem kívántam annyira, mint téged.
Egész közel engedett magához. A szeméből most már a harag helyett egy más érzés nyilvánult meg. A reményé.
-Soha nem voltam egy érzelgős fickó. Próbáltam minél mélyebbre raktározni az érzelmeimet. De veled felszabadult vagyok. Te előcsalogattad egy eddig ismeretlen oldalamat.
Nem tudom, hogy te miként érzel irántam, de megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre megvallhattam.
Kristen pislogni kezdett. Lefehéredve állt előttem.
-Most már le kell ülnöm.-jelenetette ki.
Kezeit kikapta az enyémből és újra csak egy selejtnek éreztem magam.
Leült.Én is mellette foglaltam helyet.
-Hiszel neked Kristen?
-Nem tudom, hogy mit higgyek. Össze vagyok zavarodva.
De miért nem hiszi el? Miért hazudnék neki egy ilyen dologban?
Arra eszméltem fel, hogy Kristen már megetette a lakás felét.
Utána futottam és gondolkodás nélkül átkaroltam hátulról a hasát.
-Hiába futsz előle. Ha nem éreznéd egy kicsit, se amit én, nem is jöttél volna el. Nem remegnél most a karjaimban.
Önelégültséggel töltött el, hogy ezt én váltottam ki belőle. Nem tudom,honnan jött ez az ötlet,de nem bántam meg.
Belecsókoltam a nyakába. A nyögése többre késztetett. Azonnal együtt akartam lenni vele. Alig bírtam visszatartani a bennem lakozó állatot, hogy itt helyben le ne teperjem.
-Na látod, megmondtam.-suttogtam a füleibe elégedett mosoly keretében.
Visszahajtottam a fejem a nyakához egy következő csókra,de véget ért.
Megállt tőlem messzebb és kérdőn tekintett rám dühhel a szemeiben.
-Ezeket mondod, de azt gondolod, hogy végre egy újabb numera?
Hadonászott a mondat közben a kezeivel.
-Ne merj nekem hazudni! Te mindig ilyen voltál egész életedben?! Szeretted, ha két vasat tartasz a tűzben?! Minden férfi ugyanolyan, de téged másnak ismertelek meg. Azt hittem te különleges vagy! Azt hitem, hogy te más vagy int a többi! Csalódtam benned úgy, mint még senkiben!
Hogy egész életemben? Két vasat tartok a tűzben? Különlegesnek tart?
-Milyen két vasat tartok a tűzben? Miket beszélsz te?
-Jól tudod te is miről beszélek! Nem kell már tovább megjátszanod magad! Láttalak azzal a szőke bögyössel, hogy egymásba voltatok gabalyodva a ruhapróbán! Ezt nem tudom megérteni a férfiakban! Ha van egy gyönyörű szép barátnőjük, akkor miért kell nekik mellé egy pótlék?Most te ezt meg tudnád nekem válaszolni!
Kristen feje vöröslött, de most nem a pírtől, hanem az ordibálástól.
-Kérlek! Úgy is ott vagyok, van időm és te is azt mondtad egész nap várni fogsz rám, így kétlem, hogy neked is lenne dolgod.
Kétértelműn beszélt, és nem tisztán. Most már nálam is felment a pumpa.
-Te mi a jó francról beszélsz?! Milyen barátnő?! Milyen két vas?! Lehet,hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, de még mindig nem értem!
-Jaj, mondtam már! Nem kell megjátszanod magad! Színész vagy, de azért ne vigyük túlzásokba! A ruhapróbán át akartam menni hozzád, mert...tehát egy bizonyos dolog miatt, de a folyosón ott nyaltátok-faltátok egymást azzal a szőke fruskával.
Megvilágosodtam, mint Buddha a fügefa alatt. Nináról beszélt. Ezért nem hiszi azt, hogy átverem és csak hazudtam neki végig.
-Ja, hogy az!
-Ja, igen az!
-Nem, ő Nina volt, akiről meséltem neked.
-Egyre jobb!
Kristent soha nem láttam még így. Szinte sokkos állapotba hadonászott ás fel alá járkált.
-Mindjárt kiderül, hogy nem is szakítottál vele soha, és az a duma, amit levágtál nekem róla konyhánkban az is csak kamu volt. Semmi keresnivalóm nincs itt.
Az mondat befejezte után, Kristen még egy gyilkos pillantást vetett rám és újra elindult.
Én gyorsabbnak bizonyultam. Kulcsra zártam az ajtót.
-Mit képzelsz? Nem vagyok rab, hogy be legyek zárva!
Kristen megpróbálta elvenni, de próbálkozásai kudarcba fulladtak.
Nem hagyhatom így elmenni. Egészen másnak gondol most mint amilyen a valóságban vagyok. Elmagyarázom neki a dolgokat ha lenyugszik.
-Kristen! Hagyd abba az ugrálást! Hallgass meg légy szíves!
-Nem akarlak meghallgatni! Nem hiszek neked!
-Már pedig addig innen nem mész el!
Határozottan kiáltottam rá Kristen-re. Ilyenre még sosem volt példa. Látszott Kris is megingott.
Hogy még határozottabbnak tűnjek, persze egyben hülye ötletnek is tűnt.
A kezembe tartott kulcsot a számba tettem és lenyeltem.
Láttam erről egy dokumentumfilmet még régebben, hogy az embernek ettől semmi baja nem lesz. Ez most nekem kapóra jött.
Azt hittem Kristen ott helyben elájul úgy lefehéredett még jobban 1 másodperc alatt.
-Most akkor már van időnk, hogy meghallgass.-elkezdtem Kristen arckifejezésén mosolyogni.
2010. április 23., péntek
Szijasztok!
A 9.fejezet még most készül de a 10.fejezetről annyit elárulhatok,hogy Rob és Kristen együtt fogja megélni.
Azon gondolkoztam,hogy egy szavazást fogok indítani jobb oldalt felül az oldalon.
Arról lehet szavazni,hogy ugyanúgy megírjam a 10.fejezetet Rob meg Kris szemszögéből is külön-külön vagy fele-fele legyen a 10.fejezetnek.
Döntséte el TI!!
várom a szavazatokat!!
így előre is köszönöm!!:)))
A 9.fejezet még most készül de a 10.fejezetről annyit elárulhatok,hogy Rob és Kristen együtt fogja megélni.
Azon gondolkoztam,hogy egy szavazást fogok indítani jobb oldalt felül az oldalon.
Arról lehet szavazni,hogy ugyanúgy megírjam a 10.fejezetet Rob meg Kris szemszögéből is külön-külön vagy fele-fele legyen a 10.fejezetnek.
Döntséte el TI!!
várom a szavazatokat!!
így előre is köszönöm!!:)))
2010. április 16., péntek
a "RANDI"
Rob szemszöge
Tom, az egyik legjobb barátom érkezett pár nappal ezelőtt meg a városba.Megbeszéltük telefonon,hogy találkozunk végre a hotel szobájába.
-Csá haver! Jó téged újra látni. Mi ez a szénaboglya a fejeden?-elkezdett röhögni.
-Szia.Ne is mondd!
-Olyan fancsali képet vágsz.Csak akkor szoktál ilyet képet vágni ha csaj van a dologba.
Felhümmögtem és nevettem közben.
-Ennyire kiszámítható vagyok?-kérdeztem vissza.
-Nem,csak már ezalatt a bő 10 év alatt megismertelek.-mosolygott Tom.
Leültünk az ágy szélére.
-Mesélj!Mi nyomja a szívedet?
-Van egy lány...
-Áhh! Mondtam én.
-Folytathatnám?
-Ja,persze.-kezével cipzárt rakott a szájára.
-Szóval...van ez a lány,Kristen.Tudod meséltem már róla.
Bólogatott.
-Pár nappal ezelőttig minden rendben volt,de akkor mintha megváltozott volna.Nem hív és levegőnek vesz.Nem tudom,mi lehet.Én nem tettem ellene semmi rosszat,vagy lehet nem emlékszem.
-Rob!A legtöbb nő szeszélyes.Lehet neki is egy ilyen időszaka van most,majd ha túl lesz rajta látni fogod,hogy nem is volt baja veled.
-Remélem.-lehajotottam a fejemet.
-Van még valami dolog,ugye?
Felkaptam rá a fejemet.
-Ezt meg miből sejted?-kérdeztem meglepődve.
-Mondtam már,ismerlek.
-Nem is tudom.... van ez a srác....Tyler-érződött a gúny a hangomban-egyszerűen csak odament Kristenhez és az orrom előtt elhívta randizni.Erre ő meg megadta neki a számát.Egy vadidegennek megadta a számát.Kitudja milyen?Lehet egyfolytába csak zaklatni fogja.Mi van ha követni fogja hazáig? Mi van ha....
-Hé!!Hé!! Nem vagy te egy kicsit paranoiás??-nevetett.-Kristennek van pasija egyébként?
-Nincsen.-feleltem.
-Hát akkor meg?Úgy mondod mintha neki nem lenne szabad randiznia.Nem készül apácának.Neki is kell mellé majd egy társ aki boldoggá teszi.-fejtette ki Tom.
Erre még sosem gondoltam.Örökké egy sráccal fog együtt lenni.Vele kel,vele fekszik.Őt fogja csókolgatni,vele lesz együtt mindenféle módon.
Megvilágosultam.Én akartam lenni az a társ.Féltékeny voltam Tylerre,mert neki volt önbizalma és bátorsága elhívni Kristent még nekem nem.
De miért randzinék vele?Ő csak a barátom!Vagy....több?
A szívem mintha ebben a pillanatban elárult vola.
Hevesebben kezdett dobogni,ahogy Kristenre gondoltam.
-Rob!Figyelsz rám?Nagyon elmerengtél.
-Mi,mi?Most el kell mennem.
Felpattantam és siettem is az ajtó felé.
-Mégis hová?
-Kristenhez.
-Minek akarsz....-már kint voltam a szobából.
Nem tudom miért indultam el Kristen lakása felé,és hogy mit mondok neki de látnom kell őt.
Befordultam az utolsó utcába,már éppen majdnem a ház előtt jártam,amikor láttam,hogy Kristen és Tyler kifordulnak Kristenék kertjéből.
"Ez meg mit keres itt???? Nem igaz,most komolyan Kristen elmegy vele....randizni?????"
Végigfutott az agyamon,hogy most randiznak.Pont.
Ökölbe szorult a kezem.Mindenki azt mondja,hogy pozitív a kisugárzásom,de ha most valaki a közelembe jönne tuti ellentétes lenne a véleménye.
Nagyokat fújtattam,hogy az idegesség egy része kijöjjön belőlem,és követtem őket.Megtartottam a tisztes távolságot,hogy ne vegyenek észre.
Kis idő múlva megállt Kristen én pedig azt hittem észrevette,hogy követik ezért belevetettem magam a mellettem lévő bokorba.
-Áúúú!!Ez fájt,még jó,hogy nem szömörcebokor.
Onnan leselkedtem.Kristen újra elindult én meg nagy nehezen kimásztam onnan.Vagyis inkább kiestem.Ez a megfelelő szó rá.
Körülnéztem és már nagyon messze jártam.Befordultak a következő utcába én meg mentem utánuk.
Eljutottam a sikátor közepéig amikor megálltak pont azelőtt a kávézó előtt ahol én is jártam már.
"Odamenjek vagy ne menjek oda?"
Elindultam visszafelé.
Az eszem azt diktálta,hogy menjek innen békén hagyva őket,viszont a szívem..... a szívem meg pontosan az ellenkezőjét.
Nekidőltem a sikátor falának.Láttam,hogy Kristen és a ficsúr épp ekkor lépnek be a kávézóba. Gondolkodás nélkül a szívemet követtem.
Elrúgtam magam a faltól és indultam is a kávézó irányába.
Belépve az ajtón,sikerült az első üres asztalhoz surrannom feltűnés nélkül.
Odament hozzájuk a pincérnő,majd ugyanaz hozzám is odajött.
-Jó napot!Mit rendel?-mondta.-Há,te voltál az akinek dél szemébe kontaklencse volt.-elkezdett nevetni.
-Igen,én voltam.-nem is néztem a pincérnőre,egyfolytába Kristenéket szuggeráltam.
-Mit szeretnél,hogy hozzak?-kérdezte újra.
-Ja,persze.Egy...kávét kérnék.-mutattam az elsőre az itallapon.
-Rendben,mindjárt hozom.
-Köszönöm.-feleltem.
Továbbra is figyeltem Kristenéket.
Tyler figyelte Kristen mindenegyes pillantását,mozdulatát.
A düh belülről egyre jobban fortyogott bennem.
Kristen nem tűnt boldognak és ezt Tyler is észrevette.
Kivitte nekik a pincérnő amit kértek,majd nekem is odahozta.
-Tessék!-felelte és letette a csészét.
-Köszönöm.Várj,várj.-próbáltam suttogva kiabálni neki.-Suzanne,ugye?-kérdeztem.
-Igen.-mosolygott.
-Kérhetnék egy szívességet?
-Mit szeretnél?-kérdezett vissza,és leült az asztalhoz.
Ez komolyan én vagyok?Eddig ez az oldalam ismeretlen volt.Kristen hozza elő belőlem és még kitudja miket fog.
-Ismered őt?-mutattam Tylerre.
-Persze,Tyler Hawkins.Nagyon gyakran itt lógnak a haverjaival.Rendes srác,ritka manapság az ilyen.-mosolygott Suzanne.
-Szóval rendes srác.-motyogtam magamnak.
-Köszönöm,csak ennyit szerettem volna tudni.-feleltem hálásan.
.Ha bármi segítség kell csak szólj.-mosolygott és rám kacsintott.
Mosolyra húztam a számat és lehajtottam az arcom.
Suzanne elment és visszanéztem Kristenék felé,de ő már csak egyedül ült.Pánikszerűen néztem körbe,hogy a ficsúr hova lehetett.
A színpad felé tévedt a szemem és ott állt fenn a mikrofonnál.
-Ezt a dalt szeretném egy csodálatos lánynak küldeni.
Kristenre pillantottam aki értette a célzást és kipirulva mosolygott.Figyeltem őt az egész szám alatt.
A kezdeti lelkesedése megváltozott.A szám közepe körül szomorúság futott végig az arcán.A szám végére elhomályosult a tekintete.
Tyler visszament hozzá és Kristen elkezdett sírni.
"Ha ez a tahó megbántotta én agyonverem!!"
Hirtelen felpattant és kiszaladt mllettem.Utánafutottam.Az eső szakadt,ahogy kiléptem az ajtón.
A sikátorban lelassított.
-Tyler!Mondtam,hogy egyedül szeretnék lenni!
Hallatszott a hangján a sírásnak a jele.
Már nem érdekelt,hogy meg tud-e mindent.
-Kristen!-ordítottam utána.
Megmerevedett.Biztos nem gondolta,hisz,hogy is gondolhatta,hogy én vagyok,ilyen alattomos módon követem. Ettől feltétlenül tudni akartam a kitörésének az okát.
-Kristen!-még közelebb léptem hozzá.-Láttalak,hogy elfutottál.Mondd el,hogy mi történt.-meg akartam érinteni.
A kezem önkénytelenül a vállaira csúszott.
-Ne nyúlj hozzám!-vágta hozzám Kristen maró gúnnyal és undorral a hangjában.
Ekkora fájdalmat egy mondat se okozott még.A szívem őrületes iramban kezdett dobogni.
-Én....oké.-feleltem és visszahúztam a remegő kezeimet.-Mondd el,hogy mi a bajod.Napok óta ezen gondolkozom,de egyszerűen nem tudok rájönni.Annyira megviselt,hogy a parkolóban levegőnek vettél.
Az előbb kimondott összes szavam igaz volt.
-Semmi közöd hozzá!Haza kell mennem!-ordította nekem.
Barátok vagyunk a francba is,legalábbis eddig azok voltunk,még ha az én részemről többnek is bizonyult.Tylerrel másképp viselkedett a kávézóba.A féltékenyság újra felcsapott bennem.Eléugrottam és útját álltam.
-Addig innen nem mész el amíg nem mondod el mi volt az parkolóban!-türelmes ember vagyok,de nekem is véges.
-Mondtam már,hogy semmi közöd hozzá!!Állj az utamból!!-ordított velem végig és nem nézett egyszer se a szemembe.
-Nem,nem arra gondoltam!Hanem,hogy eljöttél Tylerrel randizni!-végre kicsúszott a számon ami nyomta a szívemet.Ahogy kiejtettem ezeket a szavakat mintha könnyebbnek éreztem volna magam.Mintha felszabadultam volna,mintha most már mindenre képes vagyok.
Kristen csak nézett rám,köpni-nyelni nem tudott.
-Ne,hogy már te szabd meg,hogy kivel randizok és kivel nem!
Igaza volt teljes mértékben.Nem tartozik hozzám.
-Te nem szabhatsz meg semmit!Te nekem senkim se vagy!!
Az előbb amikor azt hittem,hogy az a mondat volt életem legfájdalmasabb mondata,tévedtem.
Ez a mondat volt az.
A fájdalom élesen hatott a mellkasomba.
Haragudtam magamra amiért nem vagyok képes az érzelmeimet kimutatni.Haragudtam,hogy nincs önbizalmam.Pedig emiatt csak szenvedni tudtam egész életembe a lányok terén.
De ez most meg fog változni.
Megragadtam Kristen derekát és a falhoz nyomtam.
Pár centire voltunk egymástól.Elkaptt a vágy és most engedtem neki.Nem érdekeltek a következmények.
-Kristen,én....nem tudom.-még jobban sírni kezdett.-Ne sírj,mert ettől én is csak szomorú leszek.Nem bírom elviselni,ha szomorú vagy mert én........
Szeretlek.Fejeztem be magamban a mondatot.
SZERETLEK?????
Ez volt az ismeretlen érzés amit nem tudtam kifejezni,ami új volt,amit nem ismertem ezidáig.
Belenéztem a szemeibe.A könnytől elhomályosult volt és szomorú.
Ilyen erős vágyat mint most még nem éreztem.
Kristen gyengéden megpróbált ellenkezni,de végül megcsókoltam.
A csókközben nem gondolkoztam ösztönösen csináltam,amit éreztem azt akartam átadni neki.
Eleinte Kristen nem csókolt vissza,de próbálkoztam minél közelebb kerülni hozzá-
Meg lett az eredménye, ami boldogsággal töltötte el a szerelmes szívemet.
A tolás helyett magához húzott és ugyanolyan hevesen csókolt vissza mint én őt.
Elhúzódtam egy kicsit,hogy levegőhöz jussunk,mire mindketten lihegtünk.
Elhúztam Kristent a faltól és magamhoz rántva újra ostromoltam csókokkal.
Nem sok idő múlva Kristen elszakadt tőlem.
Kinyitottam a szemeimet és már egy kéz közeledett az arcomhoz.Megfogtam ahol megütött.
-Hogy merészeled??!!Meg ne próbáld még egyszer!!
Nem lehetsz ilyen utolsó szemétláda aki rákényszeríti magát.Nem is akarta és én meg ezt nem vettem észre.
Előtérbe helyeztem az én vágyaimat,ő meg csak szenvedett.De amikor visszacsókolt akkor mintha ő is élvezte volna,de látszik csak ámítottam magam,ennél szánalmasabb már nem is lehetnék.
Be kell vallanom,hogy szeretem őt,hogy nem használtam ki.De vajon elhiszi?Vajon ezzel tönkreteszem még jobban a dolgokat?Ennél rosszabb lehet még?
-De Kristen!Én....-elfutott a mondat közben és egyedül hagyott.Nem adott még a magyarázatra se időt.
Könnyek gyűltek a szememben,majd ki is potyogtak.Lerogytam a földre és a szakadó esőbe.
Kristen szemszöge
Napokig depresszív,szomorú voltam mérhetetlenül.
Csak feküdtem és semmit se csináltam.A könnyeim már az első nap elfogytak így most már csak az óriási űr maradt bennem.
Lehunytam a szemeimet és végigpörgettem az események Robbal.
Az első találkozásunk,az első csók,majd az első berúgásunk.Majd az álmom és felébredve a Robbal való csókunk,ahogy figyeltem amikor először lép be a szobámba,majd a kép amikor gitározott.
Amilyen gyönyörű hangokat előcsalt a hangszeremből.Az éjszakai belopódzásom,hogy meglessen,és a felismerés.A csókok amiket utána adtam,olyan mély érzésű csókokat még Mikenak se adtam az évek során.Az akkori mérhetetlen szerelem érzése most felért egy ugyanakkora csalódással.
Kinyitottam a szememet.Azt hittem már a könnycsatornámon teljesen kiszáradt,de tévedtem.
A mobilom csörgése zavart meg.
Villámgyorsan a mobilom kijelzőre pillantottam,de legnagyobb csalódottságomra a szám ismeretlen volt.
"Mit vártam,hogy Rob felhív?Hagyjuk már!"
-Igen?-kérdeztem rekedtes hangon amikor felvettem.
-Helló.Tyler vagyok,Tyler Hawkins.Emlékszel rám?-kérdezte félénken.
-Szia.Persze,emlékszem.
-Csak azért hívlak....mert hát....ma ráérnék és,...esetleg...persze csak ha te is ráérsz...nem jönnél el velem?-szakadozottan kérdezte.A hangja kicsit megremegett a mondatrészek között.
Homlokomhoz csaptam a kezemet.Teljesen kiment ez a Tyler elhívós dolog a fejemből.
-Szerintem ez most nem a legjobb alkalom.
-De ez nem....randi ha arra gondoltál.Egyszerűen csak mint az ismerősök beülünk beszélgetni egy helyre. Na Kristen?
Talán ha mégis kimozdulnék, jobb lenne?Lehet,hogy enyhítene a fájdalmamon, ha Tyler elterelné a gondolataimat egy időre?
-Jó...elmegyek veled.Hánykor és hol?-kérdeztem.
-Elmegyek eléd és együtt megyünk.Megfelel?-kérdezte izgatottan.
-Lediktálom a címemet és...
-Nem kell....ugyanis Nikki felhívott és megadta.-zavartnak hallatszott, de mosolygott.
Nikki kinyírom még egyszer.
-Gyere ide 5re és addigra készen leszek.
-Rendben.Helló.
-Oké.Szia.
Letettem a telefont és nagyot sóhajtottam.
Ránéztem az órára,már fél 3 volt.
Visszatértem az önsajnálathoz egészen 4ig,de utána felkeltem nagy nehezen és felvettem az első ruhát, ami a kezem ügyébe akadt.
Belenéztem a tükörbe és megijedtem magamtól.A szokásosnál is fehérebb voltam, mint akibe nincs vér.Karikás,kisírt szemekkel volt vegyülve és kiszáradt ajkakkal.
Muszály felraknom sminket, hogy emberi legyen a külsőm,így még se mehetek ki az utcára.
Csengettek.Az órára néztem,5óra.Pontos.Senki se volt itthon,így lementem a bejárati ajtóhoz.
-Helló.-ott állt Tyler egy óriási mosollyal az ajtóba.
-Szia.Indulhatunk.
-Igen.
-Gyalog jöttél?-néztem körül az utcán.-Mehetünk a kocsimmal vagy gyalog?
-Gyalog.Szeretek sétálni,szeretem a friss levegőt.
Elindultunk.
-És....hova megyünk?
-Nem messzire.itt van a közelben az egyik kedvenc helyen ahol fel szoktunk lépni.-mosolygott végg rám.
-Fellépni?
-Igen.Van egy zenekarunk és itt szoktunk fellépni nagy ritkán.-vállat vont.
-Min játszol?-kérdeztem tőle.Imádom a hangszereket.
-Gitáron.Imádok gitározni,már egész kiskorom óta.-ahogy mondta ezeket, a szemén látszott a csillogás,hogy tényleg élvezi.
-Pont mint Rob.-suttogtam magamnak miközben megálltam.
-Mi?-kérdezett vissza.-Mondtál valamit?
-Nem,semmit.- továbbindultam.
Miért jut mindenről az eszembe Rob?Nem szabad rágondolnom.Azért jöttem el Tylerrel.
Nem sokáig mentünk tényleg.
-Itt lennénk.-mutatott a ház felé ami velünk szemben állt.-Ebben a kávézóban.
Végignéztem az épületen.
Hátrafordultam amerről jöttünk,mert hangokat hallottam.
Az egész utcában csak egy srác sétált az ellentétes irányba ahol mi voltunk.Teljesen Robra hasonlított,a mozgása,a magassága,a haja.Már tényleg az agyamra ment a szerelem.Megráztam a fejemet.
"Hogy is lehetne ő??!!"
-Minden rendben?-kérdezte Tyler aggódva.-Nagyon feszültnek látszol?
-Azt hiszem minden rendben.-lenéztem a vállaimra és akkor vettem észre,hogy simogatja a vállaimat.
-Khm...mehetünk befelé?
De Tyler csak nézett.Egyre jobban zavarban éreztem magam.
Viszont most,hogy így figyelt még eddig nem vettem észre,hogy milyen tengerkék szeme van.Enyhén telt ajkai vöröslöttek.A haja pedig első látszatra barnának tűnik,de a napfénynél megvilágítva és kitűntek a sötétszőke tincsei ami kuszán össze-vissza volt zselézve.
Végigmérésem után lehajtottam a fejemet.
-Mit kérdeztél?-kérdezett vissza elég sok idő múlva.
-Azt,hogy mehetünk-e befelé?-újra feltettem.
-Igen.Menjünk.
Kicsusszantam a kezei közül és elindultam.
A kávézó ajtaján én mentem be először.
-Üljünk le oda.-mutatott az üres asztal felé.
Helyet foglaltunk és jött a pincérnő.
-Jó napot!Helló Tyler!-Mit rendeltek?
-2 kávé lesz.nekem tudod csak tejjel.Neked?-kérdezte tőlem.
-2 cukorral.-feleltem.
-Egy pillanat és hozom.-felelte a pincérnő és elment.
-És...várod már a forgatást?-kérdezte hirtelen Tyler.
-Igen,persze.Szeretek Catherinenel dolgozni.Nagyon jó abba amit csinál,biztos ezt is jól meg fogja rendezni.
-Ki lesz a másik főszereplő?Még azt nem hallottam,csak azt,hogy tiéd lesz Bella szerepe.
"Most tényleg kínozni akar?Muszály Robról beszélnünk?"
Könnybe lábadt a szemem.
Nagyot nyeltem,hogy kitudjam mondani a nevét.
-Robert Pattinson.
Tátott szájjal figyelt.
-Ő volt az a srác ugye aki bemutatkozott nekem ott a parkolóba?
Bólintottam.Elég sok ideig nem mondott semmit.
-Hát...biztosan jól fogja eljátszani.-erőltett magára egy mosolyt.
-Tyler!!Tyler!!-ordította az egyik srác.
Megfordultam a székemen és 3 srác tartott felénk.
-Ők a bandatagok.
Még a barátai odaértek felhörpintette az egész csésze kávét.
-Jaj,sziasztok.-köszönt az első srác aki közbe észrevett.
-Na mizujs?
-Hogysmint?
-Kristen ők itt Paul,Bryan és John.-mutatta be a srácokat.
Megöleltek sorba a fiúk,közben zavaromba mosolyogtam.
-Tyler,hol ismerted meg Kristent?-kérdezte Tyler felé nézve,miközben oldalba bökött Paul.
-Catherine új filmjének,az Alkonyatnak ő lesz a főszereplője.-felelte Tyler.
-Óhh,igen?-kérdezte csodálkozva John.
-Igen,kis korom óta színészkedek, imádom.
-Akkor sok sikert továbbra is.-felelte John.
Tyler nem játszunk Kristennek egy számot?-kérdezte Bryan.
-Nem is tudom.......-mondta Tyler.
-Kíváncsi vagyok.Imádom a zenét.
A zene szó hallatán mindig jobb lesz a kedvem.
-Jól van,a te kedvedért.-felelte Tyler.
- "A te kedvedért"-utánozta Paul Tylert és közbe kajánul vigyorgott.
-Na húzd fel a seggedet a színpadra.-jelentette ki John miközben tolni kezdte Tyler hátát.
-Mindjárt jövök.-mosolyogva távolodott elfelé.
Fellépett a színpadra az egész banda.
Tyler odalépett a mikrofonhoz.
-Ezt a dalt szeretném egy csodálatos lánynak küldeni.
Felém nézett és visszamosolyogtam rá.
Egy gyönyörű számba kezdtek bele.A dalszövege mintha ismét Robra akart volna utalni.
A könnyeim önkénytelelnül hullani kezdtek.Mintha a zene felébreszette volna,felszakította volna bennem újra a fájó érzéseket.
Véget ért a zene.Tyler odasietett hozzám.
-Na?Hogy tetszett?-kérdezte vidáman.
-Muszály haza mennem.
Összeszedtem a cuccaimat, épp indulni akartam amikor Tyler elkapta a karomat.
-Kristen,mi a történt?Én tettem valamit?-nagyot nyelt és a hangja félelemmel volt tele.
-Nem a te hibád....egyszerűen csak....most muszály elmennem.
Kifutottam a kávézóból.Zuhogott az eső.
A sikátorba lelassítottam.Nem fordultam hátra,de tudtam,hogy valaki követ.
-Tyler!Mondtam,hogy egyedül szeretnék lenni!
-Kristen.
Ez nem Tyler hangja volt.Megálltam,de továbbra is zokogtam.Rob....
Nem akarom,hogy így lásson.Nem lehet,hogy így meglásson.
Csak gúnyolódna rajtam biztosan.Csak nevetne a hátam mögött mint eddig,hogy gyenge vagyok.
-Kristen!Láttalak,hogy elfutottál.Mondd el mi történt.-egyre közelebb hallatszott a hang,majd végül gyengéden megérintett a akarjaimat.Beleremegtem.
Lehunytam a szemeimet.Sok érzelem kavargott bennem.
Gyengeség,hogy ilyen közel van hozzám és hozzám ér, de mégis távol.
Gyűlölet,mert tudtam,hogy csak fájdalmat okoz ezzel.
Szerelem,mert a gyűlölet ellenére még mindig szeretem.
-Ne nyúlj hozzám!-próbáltam minél határozottabb lenni.
-Én....oké.-visszahúzta a kezeit.-Mondd el,hogy mi a bajod?Napok óta ezen gondolkozom, de egyszerűen nem tudok rájönni.Annyira megviselt,hogy a parkolóban levegőnek vettél.
-Semmi közöd hozzá!Haza kell mennem!-ordítottam.
Újra elindultam,de Rob elém szaladt és megállított.
-Addig innen nem mész el amíg el nem mondod mi volt a parkolóban!.-üvöltött velem ő is most már.
-Mondtam már,hogy semmi közöd hozzá!Állj el az utamból!
-Ne,nem arra gondoltam!Hanem,hogy eljöttél Tylerrel randizni!
Tátott szájjal bámultam rá,ahogy kimondta ezt az utolsó mondatot.
-Ne hogy már te szabd meg,hogy kivel randizok és kivel nem!
Te nem szabhatsz meg semmit!Te nekem senkim se vagy!
Harag gyúlt a szemébe.Pont neki amikor ő hazudik nekem?
Megragadta a derekamat és a sikátor egy falához nyomott.
Sosem mutatta még magát ilyennek.Ennyire vadnak.
Az arca pár centire volt tőlem.
Nem tudtam,hogy a szívemnek higgyek,ami azt jelezte,hogy örül,hogy ennyire közel tudhatja magához,vagy a szemem amiből még mindig megállás nélkül jöttek a sós könnyek.
-Kristen,én.....nem tudom.-még közelebb hajolt hozzám.A hangjától ellágyult a belsőm teljesen-Ne sírj,mert ettől én is csak szomorú leszek.Nem bírom elviselni, ha szomorú vagy, mert én....
Nem fejezte be a mondatot.Egyszerűen csak megcsókolt.Ahogy próbáltam ellökni magamtól,egyre inkább hozzám préselődött, és egyre szenvedélyesebb lett.Pár próbálkozás után elgyengültem és átadtam magam az élvezetnek.Tudtam,hogy csak kihasznál de én mégis hagytam magam.
Miközben csókolt, a csókján keresztül olyan volt mintha át szeretné adni az érzéseit.Úgy éreztem ebben a pillanatba hogy nem hazudott,hogy szeretett.
Szeretett???!!Ne ámítsam már magam.
A faltól távolabb léptünk és most már átkarolva csókolt.
Hirtelen engedett a szorításból,én pedig kihasználtam az alkalmat és hátraléptem.Kinyitottam a szememet és lekevertem neki egyet.Hang nem jött ki a száján,csak megfogta a bepirosodott arcfelét.Megint csak sírni kezdtem.
-Ezt meg ne próbáld még egyszer!!!!!
-De Kristen!Én...-kezdte a mondatot,de én elfutottam.Nem akarom hallani.
Hazáig futottam a szakadó esőbe.
Amit Tyler énekelt dal
http://www.youtube.com/watch?v=Ixr7okrFwgk
Dalszöveg
http://kulfoldi.zeneszoveg.hu/dalszoveg/10979/boys-like-girls/love-drunk-zeneszoveg.html
Magyarul
Szerelmi bájital
Fenn az égen a nyári nap,
Olyan gyorsan történt, mikor találkoztunk
És még mindig ott érzem a nyelvemen
Az ég tűzijátéktól égett
Annyira akartalak, ó, és mennyire fájt
De édes, csak ha nem halottad volna:
Szerelmi bájitalt ittam,
De most másnapos vagyok,
Örökké szeretni foglak
De az örökké is véges
Egész éjjel csókolóztunk
Csak egy alkalmi csók csata,
Szóval ne hívj engem sírva,
Hogy elbúcsúzz.
Csak egy korty kellett hozzá,
Szerelmi bájitalt ittam,
De most másnapos vagyok,
Örökké szeretni foglak
De ennek most vége.
Forró verejték és égő szemek
Pörgünk a hullámvasúton
A világ fekete-fehérben ragadt
Megőrjítesz,
Amikor csak hozzám érsz
De most szétestem, nem tudok felkelni,
Oh, édes, megrészegítesz engem
Minden idő, amit rád pazaroltam
Minden hülyeség, amin keresztül mentem,
Az elvonóra került, minden ami a miénk volt egykor
Ne gondold, hogy érted tettem
Csak egy korty kellett hozzá,
Szerelmi bájitalt ittam,
De most másnapos vagyok,
Örökké szeretni foglak
De ennek most vége.
Ennek most vége
Még érzem a nyelvemen
2010. április 11., vasárnap
CUKKER DÍJ!!!!
CUKKER DÍJ!!!!
Blogger Díj:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket
2.Köszönöm a díjat Eszternek!!!!1000 hála:DD
http://bellaedwardesrenesmee.blogspot.com/
3.3. Kérdések: Kedvenc
....íróm:Inkább a fanfices írókat részesítem előnyben:DD Spirit Bliss és Alice23 a kedvenceim<33
....könyvem:Twilight Saga.
....ételem:Palacsinta.
....italom:Víz.
....színem:Mindet szeretem csak a barnát nem:SS
....énekesem:Patrick Stump<33
....énekesnőm:úgy KEDVENC nincs csak sokat szeretek:)) Hayley Williams,Kelly Klarkson stb.
....együttesem:Fall Out Boy<33
....DJm:David Guetta
....színészem:Robert Pattinson<333
....mozi filmem:Remember Me<333 ez most a favorit:DD pl még:Robert Pattinson összes filmje, továbbá Keith,Séta a múltba,Vissza a jövőbe trilógia,Pokolba a szerelemmel,Casanova stb.
....sorozatom:nem nézek mostanába sorozatot.De sokfélét szeretek. pl.Rém rendes család,Buffy stb.
....dalom:Fall Out Boy összes száma!!!<33
....hangszerem:imádom a zongora hangját.
....hónap:december,január,február.Mind1 melyik csak tél legyen.
....napom:-
....évszak:tél.
....napszak:reggel.
....sport:-
....bloggerem:Már leírtam de mégegyszer akkor:) Spirit Bliss, Alice23, de alapból nagyon sok van:))
....kommentelőm:Mindenki<33
....kedvenc idézet: "Azért szeretsz bele valaki mert szép,vagy attól lesz szép,hogy beleszeretsz."
Akiknek továbbadom:
Miért csak 6ot lehet?XD ez így olyan nehéz volt kiválasztani mert sokkal több ember van akinek szeretem az írását!!!
Spirit Bliss: http://www.twilightfic.blogspot.com/
http://www.twilightfic2.blogspot.com/
Alice23: http://www.cullenlove-alice23.blogspot.com/
Lady&Brianna: http://www.youcanbemybella.blogspot.com/
Szidi: http://www.twilight-lfmb.blogpost.com/
Lady: http://www.robstenfanfiction.blogspot.com/
Blogger Díj:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket
2.Köszönöm a díjat Eszternek!!!!1000 hála:DD
http://bellaedwardesrenesmee.blogspot.com/
3.3. Kérdések: Kedvenc
....íróm:Inkább a fanfices írókat részesítem előnyben:DD Spirit Bliss és Alice23 a kedvenceim<33
....könyvem:Twilight Saga.
....ételem:Palacsinta.
....italom:Víz.
....színem:Mindet szeretem csak a barnát nem:SS
....énekesem:Patrick Stump<33
....énekesnőm:úgy KEDVENC nincs csak sokat szeretek:)) Hayley Williams,Kelly Klarkson stb.
....együttesem:Fall Out Boy<33
....DJm:David Guetta
....színészem:Robert Pattinson<333
....mozi filmem:Remember Me<333 ez most a favorit:DD pl még:Robert Pattinson összes filmje, továbbá Keith,Séta a múltba,Vissza a jövőbe trilógia,Pokolba a szerelemmel,Casanova stb.
....sorozatom:nem nézek mostanába sorozatot.De sokfélét szeretek. pl.Rém rendes család,Buffy stb.
....dalom:Fall Out Boy összes száma!!!<33
....hangszerem:imádom a zongora hangját.
....hónap:december,január,február.Mind1 melyik csak tél legyen.
....napom:-
....évszak:tél.
....napszak:reggel.
....sport:-
....bloggerem:Már leírtam de mégegyszer akkor:) Spirit Bliss, Alice23, de alapból nagyon sok van:))
....kommentelőm:Mindenki<33
....kedvenc idézet: "Azért szeretsz bele valaki mert szép,vagy attól lesz szép,hogy beleszeretsz."
Akiknek továbbadom:
Miért csak 6ot lehet?XD ez így olyan nehéz volt kiválasztani mert sokkal több ember van akinek szeretem az írását!!!
Spirit Bliss: http://www.twilightfic.blogspot.com/
http://www.twilightfic2.blogspot.com/
Alice23: http://www.cullenlove-alice23.blogspot.com/
Lady&Brianna: http://www.youcanbemybella.blogspot.com/
Szidi: http://www.twilight-lfmb.blogpost.com/
Lady: http://www.robstenfanfiction.blogspot.com/
2010. április 5., hétfő
RUHAPRÓBA
Rob szemszöge
-Gyere Rob,menjünk,idő van!
Kiáltotta Kristen nekem felfelé az emeletre,miközben a Taylortól kölcsönkapott pólót vettem fel.
-Oké,egy pillanat és kész vagyok.-ordítottam vissza.
Búcsút mondtam a vendégszobának és leszaladtam a lépcsőn.Kristen olyan furcsán nézett végigrajtam,így még sose.Azt hittem valami nem stimmel,vagy hogy egy ruhadarabot elfelejtettem felvenni.
-Na mi az?-muszály volt megkérdeznem mert én nem láttam semmi szokatlant magamon.
-Semmi.-egy szóval le is tudta.-Induljunk.
Annyira furcsa volt Kristen egész út alatt.
Nem tudtam,hogy miért.Állandóan engem nézett,mintha lennem rajtam valami új.
Zavaromba lehúztam a kocsi ablakját,hogy a kis hideg szél lenyugtassa az arcomon keletkezett pírt.
Muszály mondanom valamit,hogy ne csak nézzen.Lehet pont azt várja,hogy megszólaljak.
-Köszönöm a ruhát amit adtatok nekem most reggel.Még szerencse,hogy egyforma a méretünk Taylorral.-mosolyogtam.
Kristen már nem nézett többet rám.
Lehet tényleg azt várta,hogy megszólaljak.Lehet ő se szereti azt a kínos csendet.
Megérkeztünk az épülethez.
Belépve biccentettem a portásnak.
-Egy pillanat.-felelte Kristen és észrevettem Nikkit.
Biztos beszélgetni akar vele.
-Oké.Majd még találkozunk ma biztosan.
-Persze,hogy találkozunk.-felelte mosolyogva.
Annyira kedves ez a lány.
Megkérdeztem a portást hátha tudja merre az öltözőm.Mutatott egy alaprajzot,ami alapján be tudtam mérni.
Végülis egyszerűbb lett volna,ha azt mondja egyenesen előre a 3.ajtó.Na mindegy.
Beléptem az öltözőbe és Catherine már ott várt rám.
-Jaj,hol a fenébe voltál már??Itt vártunk rád ár,mert te vagy a következő.-hadonászva mondta Cath.
-Nem fordul elő mégegyszer,Kristennel jöttünk egy kocsival,reggel nagyon gyorsan elment az idő.Mégegyszer sajnálom.
-jó,gyere gyorsan.Te se haragudj csak ideges vagyok,hogy ne csússzon az ütemrend.Van még egy óránk.
Leültetett és elkezdte dobálni a ruhákat amiket fel kell próbálnom.Cathrine jobbra-balra húzogatta a száját és morfondírozott,hogy melyik ruhák lennének a jók nekem Edward Cullenként.
Sok hezitálás és fejvakargatás után meg is lett az eredmény.
-Na meg lennénk!Huh.-közbe levágódott a kanapéra.-Ezek a ruhák lesznek azok.-és mutatott a vállfákra felakasztottakra.-Megyek akkor tovább,ha van valami akkor hívlak telefonon.
-Rendben.-feleltem és kiment Catherine.
Összeszedtem a cókmókjaimat és kiléptem az ajtón.
Nem tudtam hinni a szemeimnek.Nina,a volt barátnőm sétált felém akit Kristennek is meséltem reggel,hogy áttért a másik nemhez.A vége felé Nina egyre gyorsabban gyalogolt felém.
-Segíts kérlek!!-mondta pánikszerűen.
-Hát te meg mit keresel itt??Mi az?Mi a baj?-kérdeztem tőle,miközben ő a portást leste.
-Tudod van Stefanie aki miatt szakítottunk.Egyszerűen begőzölt.Segítened kell!
-Mégis miben?
Elkezdte lesni a bejárati ajtót Nina.Én is odanéztem,de nem láttam semmit.
-Ezt muszály!-nem értettem.
-Mit?
Erre rám vetette magát és lekezdett csókolni. Nem értettem mégis miért csinálja?Hisz a csajokat szereti már nem a pasikat nem?Ha abbahagyja a csókot utána úgyis el fogja mondani,hogy miért is cselekedett így.
Hagytam magam,azt csinált velem amit csak akart.
A csók közben összehasonlítottam a Kristennel való és a Ninával való csókot.
Ninánál nem éreztem semmit,na de Kristennél....
Megrémített az a melegség és a nyugodtság belülről.
Hangos futásra lettem figyelmes.Résnyire kinyitottam a szemeimet.Elég homályosan láttam,de mintha egy lány futott volna kifelé zokogva.Az alakja tisztára mint...Kristen?
Nem,az nem lehet.Miért futna ki és miért sírva?Már emgint csak hallucináció.
Majd egy másik egyre hangosabban közeledő léptekre lettem figyelmes.
-Hát te meg ezt,hogy képzeled???!!!
Nina elvált tőlem és az egyre csak közeledő ember felé tekintgetett.
Felismertem,Stefanie volt az.
-Mit hogy képzelek?!Mondtam már,hogy elegem van az örökös féltékenykedéseidből!!!Nem bírom tovább,és rájöttem,hogy szeretem még mindig Robot!!
-Mi van??!-fordultam Nina felé.-Ezt beszéljétek meg ti ketten,engem hagyjatok ki belőle!.Menjetek be oda-mutattam az öltözőm felé-és beszéljétek meg.Hisz évek óta együtt vagytok.Stefanie,te ne legyél féltékeny,semmi okod nincs rá.Vagy adott rá okot??
-Nem,soha.-lehajtotta a fejét.
Percekig síri csend volt.
-Igazad van Rob.-felelte Stefanie.-Én még mindig szeretlek Nina,túlságosan is épp ezért vagyok féltékeny.Jó lenne ha megbeszélhetnénk,benne vagy?
Bólogatott Nina egy kis mosollyal az arcán majd beléptek az ajtón.
"Meg volt a mai jó cselekedetem"-mosolyogtam magamba.
A porta mellé álltam és hazatelefonáltam anyának,de rég is beszéltem vele.
Elővettem a telefont és már tárcsáztam is a számot.
Nem tudom mennyi ideig beszélgethettünk,de láttam messzire elmenni tőlem Nikkit és Kristent.
-Anyu később visszahívlak.Szeretlek.Szia.
Kimentem a bejárati ajtón és Kristentől el akartam köszönni.Elindultam felé,de kijött Nina és Stefanie is az ajtón kézenfogva.
-Rob,igazán köszönjük.
-Igen,nagyon köszönjük.-és megölelt Nina.
-Hé!!Hé!!Még a végén féltékeny leszek.-mondta Stefanie viccelődve.
-Nem zavarunk tovább,sok sikert kívánok a filmhez.
Honnan tudja,hogy filmet forgatok?Ja igen!Anya.Ninával még mindig szeret trécselni,biztos eldicsekedte neki.
-Köszönöm.Sziasztok.
Menet közbe még hátraintegettem nekik.
Egyre közelebb értem Kristen és Nikki felé.De az a srác mit akar ott?Az előbb láttam odafutni őt,de még mindig ott van.
-Meg szeretném kérdezni...-kezdte az idegen pasi a mondatot,de elhallgatott ahogy engem meglátott.
-Szia Kristen.-köszöntöttem őt egy mosollyal.
Kristen rám se figyelt.Se nem köszönt,az arca meggyötört volt és ki voltak sírva a szemei.Nagyon aggódtam érte,hogy mi történhetett.Mielőtt megkérdezhettem volna a srác közbevágott.
-Kristen,minden rendben?
Ránéztem a pasira aki Kristent figyelte,és sugárzott róla,hogy tetszik neki.Nem tudom mit éreztem ahogy a srácra néztem de fura érzés volt.
-Igen....minden.-felelte Kristen szaggatottan.
Rám nézett de a szemében nem volt az a csillogás,mint eddig rám nézett.Emiatt én is rosszul éreztem magam.Talán én vagyok a hibás?? De nem is tettem semmit ellene.
-Tyler Hawkins.-nyújtotta a kezét a srác.
-Robert Pattinson.-erősen megragadtam a kezét.
Sose csináltam még ilyet.Mintha fitogtatni akartam volna,hogy erős vagyok.Mintha ezzel Kristent...birtokolnám.Birtokolnám??De hát ő nem is a tulajdonom,sőt senkié.
-Tyler,mit is akartál kérdezni?-kérdezte Kristen.
-Öööö...csak szerettem volna megkérdezni,hogy nincs-e kedved eljönni velem valahová a napokban?
Mi van?Mi az,hogy elhívja?Mi az,hogy...
-Dehogy nincs kedve!!-odaugrott Nikki.
Most miért válaszol helyette?Kristen nem akarhat elmenni egy ilyen ficsúrral.
-Na Kristen?Eljössz velem?-Tyler mosolygott.
Mindjárt letörlöm én azt a vigyort róla.Hogy gondolhatja,hogy elmegy vele?Nem képzel magáról sokat ez a gyerek?Biztos nemet mond neki.
-Jó,elfogadom.-hogy mi???-Van egy cetlid amire felírhatom a számom?
Ezt nem hiszem el,komolyan elmegy ezzel a pasival randizni?Egy ilyen nyomulóssal??
-Itt a telefonom.-nyújtotta át a ficsúr.
Hogy írhatja be a számát a telefonjába?Remélem rosszat adott meg neki.
-Jó....akkor én megyek is.-hát ideje lenne már.
-Kristen,köszönöm,hogy elfogadtad a meghívásomat.
"Köszönöm,hogy elfogadta a meghívásomat"
Milyen nyálas szöveg ez??Jaj,istenem.
Odalépett Kristenhez és megpuszilta.
Hát ezt meg,hogy merészeli??A kezeimet ökölbe szorítottam.
Kiszabadult belőlem az az énem amit eddig én se vettem észre.
Legszívesebben egy akkorát lekevertem volna Tylernek,hogy a másik a földet adta volna.
-Rob,Nikki,örülök,hogy megismerhettelek titeket.
Ismét kezet fogtunk,de most annyira erősen szorítottam a kezét,hogy elfehéredett.Ideje már,hogy menjen tényleg.
Nikki odaugrott Kristen mellé,aki még mindig alig nézett rám.Ő nem szokott ilyen lenni.Miért nem mondja el?Barátok vagyunk elvileg nem?
Jaj Rob,majd elmondja ha akarja.Ne akarts már bele magad mindenbe.
-Jaj,Kristen!Mondtam én,hogy bejössz neki,annyira ráérzek az ilyenekre.
MiMár régebbről simeri?Mégis mióta és hogyan?
-Én akkor......megyek.-mondtam nekik szaggatottan.
Megfordultam és elindultam.
-Várj!Gyere,hazaviszlek a kocsimmal.
-Nem kell,inkább megyek taxival.
Szükségem van egy kis friss levegőre.De miért éreztem ezt?
Olyan fura érzés volt.Talán féltékeny lettem volna a Tyler gyerekre amiért Kristen vele megy el randizni és nem...... velem??
Kristen szemszöge
-Gyere Rob,idő van!-kiabáltam fel neki.
Még reggel elvittem a kocsimat reggeli után egy szerelőhöz,hogy kicserélje a kereket.
Fél 9 körül járt az idő,és 9re várnak minket ruhapróbára.
-Oké,egy pillanat és kész vagyok.
Megbeszéltük reggeli alatt,hogy akkor együtt megyünk.
A szívem repesett,hogy én vihetem el.Amióta tegnap éjszaka bevallottam,hogy belészerettem mindenegyes lépését figyeltem,minden apró részletet rajta,mindegyes mozdulatát.
Leszaladt a lépcsőn és vágyakozva néztem fel rá.
-Na mi az?-végignézett magán és nevetett.
-Semmi.-lesütöttem a szememet az előbbi piszkos gondolatokra amik eszembe jutottak.-Induljunk.
Menet közben Rob lehúzta a kocsimba az ablakot maga felől,a szél játszadozott a hajával.A napfény sütötte az arcát.Annyira nehéz volt a vezetésre koncentrálnom.
-Köszönöm a ruhát amit adtatok nekem most reggel.-mosolygott.-Még szerencse,hogy egyforma méretünk Taylorral.
Biccentettem felé,neki a köszönömözés elfogadása végett.
Megálltam a kocsimmal és bementünk az épületbe.
Megpillantottam Nikkit.
-Egy pillanat.-feleltem Robnak.
-Oké.Majd még találkozunk ma biztosan.
-Persze,hogy találkozunk.-feleltem neki mosolyogva.
Nikki elindult.Futva utolértem.
-Szia.
-Jaj,helló.-felelte és megölelt.
-Meg szeretném köszönni,hogy hazavittél a taxival a buliról.
-Semmiség.Hisz te is megcsináltad már ezt nekem nem is egyszer.Gyere.Catherine elrendezte,hogy együtt legyen a ruhapróbás öltözőnk.Hát nem csúcs?
-De-de.Catherinere mindig lehet számítani.-mosolyogtam.
A szobába érkezve megpillantottam azt a millió ruhát ami közül válogatunk.Vajon ezek közül mennyit kel majd felpróbálnom?Elborzadtam még a gondolattól is.
-Nem klassz,hogy mennyi ruha van itt?-rámnézett Nikki.-Ja neked nem.Pont jó embernek mondom.-nevetett.
Leültünk az egyik fal mellett álló kanapéra.Elgondolkoztam,hogy Rob most mit csinálhat.Vajon ő nála is ennyi ruha van?Végülis teljesen mindegy mit adnak rá,én akkor is el leszek alélva tőle.Biztos most öltözik fel-le,fel-le.Félpucéron van hátulról elkezdeném a mellkasát simogatni lefelé és egyre lentebb haladva....
Megint a piszkos fantáziám.Ez nem lehet igaz.Talán ha elmondanám Nikkinek könnyebb lenne?Mi van ha továbbadja és Rob azelőtt megtudja mielőtt én beismerhetném neki a szerelmemet iránta.
Lesz ami lesz,elmondom Nikkinek.
-Figyelj Nikki...-felém pillantott.
-Igen?
-Szeretnék elmondani egy dolgot,csak épp nem tudom,hogy kezdjek hozzá.-tiszta ideg voltam.
-Az elején?-próbált viccelődni,én pedig erőtlenül nevettem.
-Csak nem lehet olyan szörnyű,hogy ilyen képet vágj hozzá.
-Hát végülis...tényleg nem rossz dolog.Csak engem is váratlanul ért.-nagyot sóhajtottam.
-Mi az?Ki vele!
-Stephenie buliján tudod,amikor beragadtunk Robbal-Nikki egyszer sem pislogva figyelte amiket mondtam-hát na....szóval...én megcsókoltam.
-Igeeeeennn??-Nikki elkezdett ujjongani,és tapsolni egybe.-Szóval együtt jártok?Annyira örülök.
-Nem,nem ,Nikki,nem!!Hagyd abba had folytassam tovább.
Leállt minden mozgással,és várta,hogy folytassam.
-Na szóval akkor én megcsókoltam.Nem ellenkezett,sőt még vissza is csókolt.Több percig csókolóztunk ,vagyis addig amíg te nem kopogtattál.Utána szétváltunk.
Tegnap a fodrászosdi után pont összefutottunk és elnézést kértünk egymástól,és a piára fogtam.Tegnap este úgy volt,hogy Jackson és Ashley átjön próbálni hozzám és akkor én meghívtam Robot is.De Ashleyék lemondták és csak Robbal voltam kettesben a szobámban,azután haza akartam vinni,de defektet kaptam így ott aludt nálunk a vendégszobába.Az éjszaka folyamán átsettenkedtem hozzá,ahogy néztem őt miközben aludt,rájöttem,hogy belészerettem,majd az ágyhoz mentem és megcsókoltam nem is egyszer.
Nikkire néztem.
-Nem ébredt fel?-ez az első kérdése? ez valami vicc?
-Nem.
-És nem is tudja,hogy te szereted?
-Nem,
-Akkor miért nem mondod el neki?Lehet ő is így érez irántad.
-Nikki szerintem ő csak barátként tekint rám-Semmi másra utaló jelet nem tett.-hajtottam le a fejem szomorúan.
-De attól még lehet nem?Lehet,hogy csak nehezen fejezi ki az érzéseit.
Próbált Nikki lelket önteni belém.De mi van ha igaza van?Mi van ha tényleg érez irántam valamit csak nem tudja kimutatni?Óriási erőt kerítettem magamból valahonnan,és felpattantam a kanapéról.
-Elmondom neki!
-Ez az Kristen!Mondd meg neki!-Nikki is felpattant a mondat közbe.
Odamentem az ajtóhoz,és akkor benyitott Catherine és egy srác.
-Szia Kristen.Örülök,hogy látlak.Ő itt...-mutatott a srác felé.
-Ne haragudj el kell mennem pár percre.Nem tudnád megmondani,hogy melyik Rob öltözője?
-Végigmész a folyosón,ott balra,aztán megint balra és ott a 3.szoba.
Végigrohantam a folyosón.Milliónyi gondolat végigfutott az agyamon.Elhaladtam a portánál és befordultam az utolsó folyosón.
Amit ott láttam nem tudtam elhinni.
Földbegyökerezett a lábam,lebénultam és csak bámultam magam elé.
Rob ott csókolózott egy gyönyörű szép nővel.
Néztem őket,és a szívem mintha kettétört volna,mintha az összes testrészem a szívemmel együtt meghalt volna.Nem bírtam továbbnézni őket.
Kifutottam a szabadba,miközben a könnyeim megállás nélkül potyogtak. Nem is tudom mennyi ideig futottam hanem csak arra eszméltem fel,hogy már egy padon ülök,de még mindig sírok.
Hogy hazudhatta azt hogy nincs barátnője amikor van?Hogy hazudhatott nekem mindenben?Miért csókolt vissza amikor megcsókoltam?Miért tettette azt,hogy egy normális ember miközben egy utolsó szemétláda?Ezernyi kérdés,de egyetlen válasz se.
De a legfőbb hibás nem is ő volt,hanem én.Elhittem neki mindenegyes szavát,ő meg biztos a hátam mögött csak nevetett rajtam.Hogy szerethettem bele egy ilyen emberbe?Hogy jutott eszembe,hogy elmondjam neki,hogy szerelmes vagyok belé?Így legalább kiderült róla,hogy milyen ember is valójában.De annyira őszintének tűnt nekem mindig amiket tett és amiket mondott.
Hogy lehettem ennyire naív?Miért leszek ilyen könnyen szerelmes?Ki kell vernem a fejemből őt egyszer s mindenkorra.
Nem tudom mennyi idő telhetett el amióta eljöttem.Végiggondolva a dolgokat,az ő iránta érzett szerelmemnek nem lehet akadályoznia abba,hogy jól végezzem a munkámat.
-Muszály visszamennem a próbára.
Lehunytam a szemem ,a szívem majd kiesett annyira dobogott az ezelőtti csalódás miatt.
Felálltam és visszaindultam.
Visszaérve az épület elé a fájdalom csak növekedett.
Benyitottam a Nikkivel való közös szobánkba,és Nikki,Catherine meg a srác aki jött Catherinennel ott diskuráltak.
-Mi a bajod Krsiten??Miért sírtál??-odaszaladt hozzám Nikki és Catherine miközben aggódott pillantásuk engem pásztázott.
-Semmi gond,semmi gond.Kezdjük a ruhapróbát.
-Nem akarod,hogy elnapoljuk ha jobban leszel?-kérdezte Cath.
-Nem,jól vagyok tényleg.-erőltett mosoly sikerült csak.
-Oké.Ha te mondod.
Talán az eltereli a figyelmemet.
-Ő itt Tyler Hawkins.-mutatott a srác felé.
-Tyler Hawkins.-mutatkozott be és a kezét nyújtotta felém.
-Kristen Stewart.-kezet fogtam vele.
-Ő az új asszisztensem.-felelte Cath,
-Örülök,hogy megismerhetlek.
-Úgyszint.-feleltem.
A srác egy óriási mosolyt küldött felé.
Nem sokáig tartott a ruhapróba.Csak 1 órás volt.Próbálgattam a ruhákat a fülkébe,állandóan Rob járt a fejemben,amikor kiléptem próbáltam a többiekre koncentrálni kisebb-nagyobb sikerrel.
Amikor végeztünk Catherine és Tyler elköszöntek és elmentek.
-Kristen,mondd meg,hogy mi a bajod!!!!
-Semmi,Nikki.Most hazamegyek ha nem baj.
-Kris így sehová se mehetsz!!Lázom,hogy van valami?Rob mit mondott amikor bevallottad neki?
-Semmit.-egyre nehezebb volt visszatartanom a sírást.
-Hogy-hogy semmit?Csak nem azt mondta,hogy nem akar tőled semmit??!Mert ha ezt mondta egy nagy hülye és mindájrt átmegyek hozzá és megölöm!!
-Nem ,Nikki.Nem is mondtam el neki.-legbelül már nyeltem a könnyeimet.
-Miért nem?-meglepődött.
-Azért mert nem jutottam odáig se.
-De hát hozzáindultál vagy nem?-kérdezte.
-Igen,hozzá de nem kellett még az öltözőig se eljutnom ahhoz,hogy rájöjjek, ez egy kibaszott rossz döntés volt.
-Na Kristen!Most már mondd el,hogy mi volt!Ne köntörfalazz!
Ránéztem Nikkire,de már nem bírtam visszatartani a sírást.
-A folyosón csókolózott egy nővel.Ennél több bizonyíték nem is kell,hogy nem érez irántam semmit-a sírásomból zokogás lett.
-Jaj Kristen.Gyere ide.-átölelt.
-Akkor nem érdemel meg téged.Nem veszi észre,hogy mennyire különleges ember vagy,akkor ő a hibás nem te.Hülye az a srác,nem éri meg bánkódni utána.-próbált vigasztalni.
-Amúgy meg....nem láttad,hogy nézett rád Tyler???Istenem ez a pasi szinte felfalt téged a szemeivel.Annyira látszik rajta,hogy bejössz neki.Amíg bent voltál az egyik ruhával a próbafülkébe,megtudakoltam,hogy nincs barátnője.
Micsoda?Hész még csak msot törték össze a szívemet apró darabokra de Nikki meg már nekem intézkedik??
-Nikki,ez most még nem jó ötlet.Semmi kedvem nincs senkihez.
Kimentünk a parkolóba,épp szálltunk volna befelé a kocsimba erre egy ismerős hangot hallottam meg.
-Kristen!!Kristen!!
Megfordultam.Tyler volt az.Odafutott hozzám.
-Szia.
-Helló.Jobban vagy már?-akkor ő is észrevette a nyomoromat.
-Igen,Jobban vagyok.
-Csak azrét jöttem,mert meg szeretném kérdezni.....
-Szia Kristen.
Nem mertem oldalra nézni,mert tudta,hogy ki szólt hozzám.ROB.Magam elé meredtem-
-Kristen,minden rendben?-kérdezte Tyler.
-Igen......minden.
Nagyon lassan Robra pillantottam aki Tylert figyelte meg engem.Tyler meg engem és Robot.
-Tyler Hawkins.-kezet nyújtott Rob felé.
-Robert Pattinson.
Minél hamarabb akartam szabadulni.
-Tyler,mit is akartál kérdezni?
-Öööö......csak szerettem volna megkérdezni,hogy nincs.-e kedved eljönni velem valahová a napokban?
-Dehogy nincs kedve!-odapattant Nikki-
Rosszallóan Nikkire néztem.Robra pillantottam akinek az arcáról semmilyen kifejezést nem lehetett leolvasni.Annyira fájt ránézném.Gyűlöltem és mégis szerettem.
-Na Kristen?Eljössz velem?.kérdezte még egyszer Tyler.
Hezitáltam,majd Nikkire néztem.
-Jó,elfogadom.Van egy cetlid amire felírhatom a számom?
-Itt a telefonom.odaada a telcsijét egy gigantikus mosollyal vegyítve.
Beírtam a számom és visszaadtam.
-Jó.....akkor én megyek is.Kristen-fordult felém-köszönöm,hogy elfogadtad a meghívásomat.
Megpuszilta a arcom.Tisztára zavarba jöttem és elpirultam.
-Rob,Nikki,örülök,hogy megismerhettelek titeket.
Kezet fogott velük és elment.
-Jaj Kristen!!Mondtam én,hogy bejössz neki,annyira ráérzek az ilyenekre.Tudtam,tudtam.-elkezdett ölelgetni.
-Én akkor....megyek.-felelte Rob akadozva.
Elindult,de Nikki utánaszólt.
-Várj!Gyere,hazaviszlek a kocsimmal.
Hálálkodva pillantottam Nikkire amiért nem nekem kellett.
-Nem kell,inkább megyek taxival.Sziasztok.
Mérhetetlen keserűséget,szomorúságot,bánatot és egy összetört szívet éreztem ahogy néztem a távolodó Robot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
