KÉTSÉGEK

Kristen szemszöge

Ültem az ebédlőasztalnál a család többi tagjával.
Próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Nem ízlik az étel?- kérdezte hirtelen anya.
Ránéztem a kezemre és csak kapirgáltam a villával.
- De, nagyon finom...biztosan,- ezt hozzá kellett tennem,mert még egy falatot se ettem.- csak nem vagyok éhes. Felmehetnék?
-Persze. De várj! Meg szerettem volna kérdezni még, hogy Rob nem akar mostanában megint átjönni?- izgatott volt a hangja.
-Nem, és nem is engedném be.- anyám meglepődött.- Ne is kérdezd!- csak ennyit mondtam. Ismerem már a kíváncsiságát.- Na, szóval felmehetek?- kérdeztem újra.
Csak bólogatott és én már fent is voltam a szobámban.

Tegnap este, amikor csurom vizesen, bevörösödött, kisírt szemekkel hazaértem, megfogadtam,hogy megpróbálok lelkileg elszakadni Rob-tól. Megfogadtam, hogy erős leszek és, hogy nem fogok érte egy könnycseppet se hullatni.

"Fel kell hívnom Tylert. Tartozom neki egy kis magyarázattal."
Kaptam a telefonért, de megcsörrent a kezembe.
-Igen?
-Szia Kristen. Catherine vagyok. Holnap reggel 10től közös forgatókönyv olvasás. El ne késs.
-Szia. Jó ott leszek. Kik lesznek?
Elővigyázatosságból kérdeztem, hogy Rob-ra fel legyek készülve.
-Azt még nem tudom neked megmondani. A producerek még csak annyit mondtak, hogy téged hívjalak fel.
Nagyot sóhajtottam.
-Oké.

Letette a telefont és egyből hívtam Tylert.
Pár kicsörgés után felvette. Elnézést kértem a tegnapiért, ő mondta, hogy nincsen és de most nem ér rá és letette egyből.
Más volt, mint eddig. Olyan szomorú , olyan távolságtartó, olyan hűvös volt. Hova lett az örök jókedvű, optimista és csillogószemű srác? Én magam mellett mindenkit csak arra inspirálok, hogy rossz kedve legyen? Ráragad a közelembe lévő emberekre? Meg lennék átkozva?

Nikki érkezése zavart meg a depresszióm elmélázásába.
-Kristen szedd rendbe magad! Van 10 perced, mert indulunk vásárolni!- ordította felfelé az emeletre.

Elmentünk vásárolni. Vettünk pár könyvet és beültünk fagyizni.

Beesteledett mire hazaértünk.
-Itthon vagyok anyu!- kiabáltam belépve az ajtón.
-Gyere a nappaliba!-felelte.

Belépve a szobába a küszöbön földbe gyökerezett a lábom. Rob ott ült anyám mellett, és látszik nem is most érkezett. A szívem egyre hevesebben verdesett. Úgy, mint ahogy a kolibri szárnya csapdos.
Rob felém fordult.
-Szia Kristen.-köszönt nekem. Én csak meg bólintottam.
Anyám szeme kettőnk között cikázott.
-Akkor én...beszélgessetek.
Anyura néztem könyörgőn, hogy ne menjen.
Ezt vagy nem akarta észrevenni vagy tényleg nem is vette.

A ketyegőm, ha lehet még gyorsabban kezdett verni, mint eddig. Be kell itthonra szereznünk egy defibrillátort. Anyut elküldöm egy ápolótanfolyamra, mert ha ez továbbra is így megy szükség lesz rá.

Nem néztem Rob-ra. A háta mögötti óriási ablakunkon néztem kifelé. Hosszú percekig csend volt. Kezdett egyre frusztrálóbb lenni.
-Mi a francért jöttél?
Bukott ki belőle hirtelen. Nem bírtam tovább a várakozást.
-Én...én...én nem tudom. Illetve tudom, de ez most nem megy.
Egyre szaporábban vette a levegőt.

Figyeltem őt és már magam se tudtam, hogy csak megjátssza magát vagy sem. Nem tudtam mit higgyek.
-Mégis, mi nem megy?
-Itt nem megy. Kristen kérlek.-felállt és elém lépett egészen közel.
Karba tett karral álltam. Rob meg akarta érinteni, de én leengedtem magam mellé, így Rob is visszahúzta.
Felnéztem rá, de ő csak a padlónkat fixírozta. Mintha csalódottnak tűnne, mintha fájna neki amiért nem engedtem neki?

"Kristen, mikor nősz már ki ebből a bolond ábrándozásaidból?"

Hirtelen feltekintett rám.
-Kristen kérlek. Tudom, hogy utálsz. Tudom, hogy legszívesebben kilöknél most innen. -nagyot sóhajtott, és folytatta.- De kérlek, holnap gyere el a lakásomra. Tisztázzuk a félreértéseket. Ha nem jössz, akkor tudni fogom, hogy már csak a munka köt össze minket és semmi más. Légy szíves, gondolkodj el ezen. Várni foglak, ha kell egész nap.
Az eddig csillogó szeme tele volt szomorúsággal, megtörtséggel és csalódottsággal.
Miután elmondta a kérést, kikerülve engem, elhagyta a házat.
Nekitámasztottam a fejemet az ajtófélfának és csak gondolkoztam.


Másnap megérkezve a stúdióba megkönnyebbülve hallgattam, hogy a filmbéli iskolatársaimmal lesz az olvasás.

Véget ért a mai munkám.
Hazafelé hasítottam a kocsimmal.
A házunk elé érve nem tudtam mitévő legyek.
Továbbhajtani Rob-hoz vagy egyszerűen bemenni mintha tegnapi dolog meg se történt volna.
A szívem versenyzik az eszemmel és fordítva.
Döntötte.
Döntsön a sors helyettem.
Előhúztam egy pénzérmét.
-Ha fej akkor megyek, ha írás, akkor bemegyek a házba.
Feldobtam az érmét és abban a pillanatban, hogy visszaérkezett a kezemmel letakartam.
Féltem megtudni, hogy melyik oldala mutat felém.
Itt most minden eldől.
Ha írás akkor örökre békén hagyom Robertet, az eszem győzedelmeskedik.
Ha fej akkor a szívem szárnyalni fog, hogy újra beszélhet vele míg ha tudja is, hogy hazug.
Lerántottam a kezemet.
ÍRÁS.

"A sors azt szeretné, ha meghallgatnám?"-merült fel bennem a kérdés.
Megígértem és tartom is magam ehhez.
Padlóig nyomtam a gázt.

Rob apartmanjának az ajtajába álltam már egy ideje. Nem mertem kopogtatni. Sokszor elindult a kezem,de mindig visszahúztam.
Utoljára elindult a remegő kezem az ajtó felé, de mire kopogtatni akartam, az ajtó kinyílt.
Rob ahogy meglátott nem jutott szóhoz.
-Beszélni akartál velem, hát itt vagyok.-jelentettem ki.
-Gyere...gyere be.-válaszolta szaggatottan.
Kitárta az ajtót és előreengedett.
Körül se néztem a házban. Nekem ez egy mániám, hogy körülnézek. Sokat elárul az emberről ahol él. De most az izgalom hatására még ez is ki ment a fejemből.
-Kérsz inni valamit?-kérdezte Rob.
-Nem kérek, köszönöm. Kérlek, rátérnél a lényegre,
hogy miért hívtál?

Rágcsálni kezdte azt a gyönyörűséges ajkait, majd leült az ágyára.
-Ülj le. Elmondom.

Mi az ágyára?

-Köszönöm, jó itt is.
-Nem is tudom,hogy kezdjek bele. Ez elég bonyolult még nekem is. Csak hirtelen ötlött belém.Akkor kezdődött, amikor Tylerrel voltál a parkolóba. Volt egy ismeretlen érzés amit azelőtt még csak nem is ismertem.
Felnézett, egyenesen a szemeimbe.
-Rájöttem, hogy az ismeretlen érzés....a szerelem.
Nagyot nyeltem. Elhjutott a tudatomig az előbbi mondata.
Elindult felém és tovább szuggerált a szemeivel, hogy még pislogni se pislogott.
-Sohasem éreztem még ehhez hasonlót sem. Leírhatatlan. Ha látlak, akkor minden percben, minden másodpercben meg akarlak érinteni. Alig bírom ki ha nem vagy a közelemben. Mindig várom a pillanatot,hogy láthassalak. S mikor eljön, a szívem hevesebben és hevesebben dobog, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
-Nem éreztem senki mással még ennyire erős köteléket. Nem tudom ezt megmagyarázni.
Teljesen leblokkoltam. Csak néztem és néztem, ahogy egyre közelebb ér hozzám. A szemeivel mintha elbűvölt volna, hogy ne lépjek hátrébb.
Megállt előttem.
-Amikor Tylerrel oda voltál randizni, pont akkor eszméltem fel és elindultam hozzátok. De a ház előtt akkor léptetek ki és,....-lehajtotta a fejét-követtelek titeket. Tudom, szánalmas dolog, de ezt parancsolta a szívem. A féltékenység evett belülről mindenegyes percben amikor vele voltál. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy leütöm Tylert, csak azért mert rád nézett.-mosolyodott el Rob, és megfogta a kezeimet.
-Majd amikor kifutottál a kávézóból, utánad futottam.-visszaemelte rám a tekintetét- S mikor megcsókoltalak.. elfutottál.
Be akartam vallani miután pofon vágtál. Annyira még nem kívántam semmit, mint az a csókot. Nőt még életemben nem kívántam annyira, mint téged.
Hagyott ki pár leheletnyi pillanatot.
-Soha nem voltam egy érzelgős fickó. Próbáltam minél mélyebbre raktározni az érzelmeimet. De veled felszabadult vagyok. Te előcsalogattad egy eddig ismeretlen oldalamat.
Nem tudom, hogy te miként érzel irántam, de megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre megvallhattam.

A szoba forogni kezdett velem. Nem tudom,lehet a sokk hatására, hogy tényleg igaz-e amiket mondott vagy amiért így képes a szemembe hazudni.

-Most már le kell ülnöm.
Kitéptem a kezeiből az enyémet, majd helyet foglaltam az ágyon. Ő is leült mellém.
-Hiszel nekem Kristen?
-Nem tudom, hogy mit higgyek.-jelentettem ki.- Össze vagyok zavarodva.
Felálltam az ágyról és az ajtót neveztem ki célul. El akartam menni. Minél messzebb lenni innen még én se tudtam, hogy miért.
A két pont között, útközben Rob átfogta a hasamat és hozzám simult úgy, hogy minden testrészét éreztem.
Lehajolt és a fülembe suttogta.
-Hiába futsz előle. Ha nem éreznéd egy kicsit, se amit én, nem is jöttél volna el. Nem remegnél most a karjaimban.
Igaza volt. Eddig fel se tűnt. Mióta átkarolt, remegtem mint a nyárfalevél.

A mondókája után, belecsókolt a nyakam hajlatába. Lehunytam a szemeimet és felnyögtem a kellemes élvezettől.
Rob visszahajolt a fülemhez.
-Na látod. Megmondtam.

Kirántottam magam a karjai közül.
-Ezeket mondod, de azt gondolod,hogy végre egy újabb numera?
Nem tudtam tovább visszatartani a felgyülemlett dühöt.
-Ne merj nekem hazudni! Te mindig ilyen voltál egész életedben?!Szeretted, ha két vasat tartasz a tűzben?!Minden férfi ugyanolyan,de téged másnak ismertelek meg. Azt hittem te különleges vagy! Azt hitem,hogy te más vagy int a többi!Csalódtam benned úgy, mint még senkiben!-ordítottam felé.
-Milyen két vasat tartok a tűzben? Miket beszélsz te?-kérdezett vissza.
-Jól tudod te is miről beszélek! Nem kell már tovább megjátszanod magad! Láttalak azzal a szőke bögyössel, hogy egymásba voltatok gabalyodva a ruhapróbán! Ezt nem tudom megérteni a férfiakban! Ha van egy gyönyörű szép barátnőjük,akkor miért kell nekik mellé egy pótlék?Most te ezt meg tudnád nekem válaszolni!
Az idegtől már csak homályosan láttam.
-Kérlek! Úgy is ott vagyok, van időm és te is azt mondtad egész nap várni fogsz rám, így kétlem, hogy neked is lenne dolgod.-köptem felé a mondatot gúnyosan.
-Te mi a jó francról beszélsz?! Milyen barátnő?!Milyen két vas?!Lehet,hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, de még mindig nem értem!-kiabált most már ő is felém.
-Jaj, mondtam már! Nem kell megjátszanod magad! Színész vagy, de azért ne vigyük túlzásokba! A ruhapróbán át akartam menni hozzád, mert...-elakadt a szavam.

"Nem mondhatom pont most el neki, hogy miért is."

-Tehát egy bizonyos dolog miatt, de a folyosón ott nyaltátok-faltátok egymást azzal a szőke fruskával.
Rob hirtelen felpillantott rám.
-Ja, hogy az!
-Ja, igen az!-utánoztam gúnyosan.
-Nem, ő Nina volt, akiről meséltem neked.-felelte.
-Egyre jobb!Mindjárt kiderül,hogy nem is szakítottál vele soha,és az a duma, amit levágtál nekem róla konyhánkban az is csak kamu volt.Semmi keresnivalóm nincs itt.
Ismét elindultam az ajtó felé.
Rob az ajtóhoz futott és bezárta.
-Mit képzelsz? Nem vagyok rab, hogy be legyek zárva!
Kapkodtam a kulcs után, hogy elvegyem tőle.
-Kristen! Hagyd abba az ugrálást! Hallgass meg légy szíves!
-Nem akarlak meghallgatni! Nem hiszek neked!
-Már pedig addig innen nem mész el!

A következő pillanatba már csak azt láttam, hogy Rob a szájába vette a kulcsot és lenyelte. Döbbenten álltam ott, kikerekedett szemmel.
-Most akkor már van időn, hogy meghallgass.-felelte mosolyogva.












Rob szemszöge


Hazaérve a csuromvizes ruháimat levettem. De már késő volt, elkezdtem trüszkölni.
A meleg, mézes tea segített egy picit, de így se voltam az igazi.
Megbetegedtem. Most már nem csak lelkileg, hanem testileg is. Az a kettő között a különbség, hogy meghűlésből pár nap alatt kigyógyul az ember, de a lelkiből....
A mai próbálkozásom kudarcba fulladt.
Letusoltam, majd egyből bemásztam az ágyba.

Reggel a telefon ébresztett. Nem tudtam,hogy ki az,de már most áldottam az ujjait amiért ismeri a telefon gombjait.
-Ki a jóisten vagy?-vettem fel.
-Neked is jó reggelt. Csak nem aludtál még? Lehet valaki sokat hancúrozott az éjjel?-kérdezte viccelődve Tom.
-Mégis szerinted kivel te észlény?-kérdeztem vissza idegesen.
-Tudod te, hogy kiről beszélek. Hát Kristen-ről.-nevetett.
Elszomorodtam a neve hallatán.
-Na megint mi történt már megint?-kérdezte.De a hangja most már a komolyságról árulkodott.
-Te be vagy egy ilyen detektorral szerelve? Komolyan kezdek tőled megijedni, hogy egyből tudod ha bajom van.
-Menjünk el. Beszéljük meg egy sör mellett.
-Kora reggel?
-Jaj Rob, eltunyultál mióta Amerikába élsz? Nem emlékszel, amikor a reggeleinket sörrel kezdtük?-mosolygott.
-Már, hogy ne emlékeznék.-nevettem most már én is.
-Jól jönne egy kis nosztalgia. Benne vagy?
-Mindjárt mondok egy címet. 1 óra múlva ott.

A kocsma ajtajából egyből kiszúrtam Tomot. Mint mindig, most is a csapos lányt akarta felszedni,sikertelenül. A csaj csak beintett neki és a következő vendéghez lépett.
Röhögve ültem le mellé a pulthoz.
-Láttad! Bejövök neki.-mondta Tom.
A csapos csaj csak rázta a fejét.
-Mesélj,-rátette a vállamra a kezét- mi volt az reggel?-világított a lényegre Tom.

Végig se gondoltam, hogy mivel állok elő neki. Mondjam el, hogy beleszerettem Kristen-be vagy álljak elő mással hátha beveszi? De miért hazudnék neki? Ő a legjobb barátom, biztos megérti.
-Föld hívja Robot!Rob jelentkezz!
-Ne viccelődj már. Szeretnék elmondani valamit.
Komollyá vált Tom arca.
-Végre, hogy rájöttél!-csapott a pultra.
-Mire? Mégis mire?-értetlenkedtem.
-Hát az érzelmeidre Kristen iránt. Elég volt azt a bárgyú vigyoraidat nézni Skype-on keresztül. Már amikor először beszéltél róla lerítt nekem, hogy nem közömbös neked. Azt hittem hülyébb fejet nem tudsz vágni, de tévedtem. Egyre csak bolondabb lett.-elkezdett röhögni.-Már akkor tudtam mi is van igazából. Már akkor tudtam, hogy szereted. Elég nehezen jöttél rá barátom.-megpaskolta a vállamat és fordult vissza az asztalhoz.

Nem tudtam mit mondjak erre. Tényleg ezt jelenti a kerek 10 éves barátság? Ennyire tudja már az arckifejezéseim és a hanglejtéseim jelentését? Akkor én miért nem ismerem őt ennyire? Lehet, hogy végig csak magammal foglalkoztam, és nem figyeltem rá? De akkor nem ül itt velem. Vagy mégis?
-Tom. Jó barát vagyok én?
-Miért ne lennél? Te magadnak való vagy ember vagy. Én megfigyelő.-nevetett.
-Cicus!2 korsóval!-kérte a csapos lányt, majd rákacsintott.

Délutánig lecsúszott pár korsóval.
Éreztem a hatását, de nem voltam részeg.
-Amúgy tegnap,tudod,mikor felpattantam a szobádban és kirohantam.-Tom bólintott.-Na akkor jöttem rá, hogy szeretem. Elindultam hozzá, hogy bevalljam, de mégse lett belőle semmi.
-Menj most! Mondd el neki!-vetette fel hirtelen az ötletet.
-Nem is tudom...-húzogattam az arcomat, mint akinek nem fűlik a fogához az egész.
-Menj ne gondolkodj! Lehet ő is így érez!
-Áhh! Biztos nem. Meg van rám sértődve.
-Mondtam már! Ez csak női szeszély! Menj el hozzájuk, és valld be! Mit veszíthetsz?
Igaza van. Nincs mit veszítenem. Már így se áll velem szóba.
-Tudod mit? Elmegyek és elmondom.-jelentettem ki határozottan.
-Ez a beszéd!-dörzsölte össze a tenyereit izgalmába.
Meghúztam a sör végét, majd már Kristenék háza előtt álltam.

Nylít az ajtó.
-Robert! Szia!-ujjongott Jules.
-Szia Jules.
-Kristenhez jöttél?-bólintottam.-Ő nincs itthon. Elment Nikkivel vásárolni. Gyere be, várd meg. Nem sokára biztosan megjön,már rég elmentek.
A mondatok közben beinvitált a nappalijukba.
-Ülj le. Hozhatok egy üdítőt vagy valamit?
-Igen.Kérnék.-feleltem mosolyogva.
-Hozom.

Kis idő múlva visszatért. A kezeiben a Cola mellett volt még más is.
-Nem tudom, hogy megkérhetnélek-e.....-mutatta a filcet és a Little Ashes DVD-t.
-Természetesen.Aláírom.-nevettem.

Ittam egy kicsit a frissítőből és már nyílt is a bejárati ajtó.
-Itthon vagyok anyu!-ordított Kristen.
-Gyere a nappaliba!

Kristen nyugodtan lépkedett. Legalábbis addig még engem meg nem látott. A küszöbön lestoppolt. Se előre, se hátra. Ez jó jel.
-Szia Kristen.-köszöntöttem.
-Akkor én...-kezdte a mondandóját Jules felállás közben.-beszélgessetek.

És már ott sem volt. Kristen-nel voltunk szemtől-szemben egymással. Eljött az idő. Most mindent bevallok. Kellő mennyiségű szeszesital csak segít. Oldottabb leszel ha belekezel. Utána jön magától.
Próbáltam ösztökélni magam.
Kris-re pillantottam.
Az ablakokra szegezte tekintetét, mintha látna kint valami érdekeset. De testtartása, a lába rángatózása másról árulkodott.
-Mi a francért jöttél?-kérdezte meg hirtelen.
Az agyamat mintha blokkolták volna. Semmi értelmes nem jutott eszembe, hogy is kezdhetnék a mondanivalómba.
-Én...én...én nem tudom. Illetve tudom, hogy miért jöttem, de ez most nem megy.

Most már teljesen idiótának néz biztosan. Eljövök bevallani neki a szerelmemet. Itt áll előttem, itt a tökéletes alkalom, de még is mintha össze lenne varrva a szám.
Nem lehetsz ekkora gyáva!! A légszomj eluralkodott rajtam.
-Mégis, mi nem megy?-kérdezte.
-Itt nem megy.
Hezitáltam egy kicsit, hogy találjak egy megfelelő választ. Talán ha a hely más lenne, talán ha...

Felálltam a kanapéról, és Kris felé vettem az irányt szép lassan. Az egyetlen vágyam, hogy megérinthessem, mint tegnap este a csók alatt. Végigbarangolni az ujjaimmal a testének mindenegyes centiméterét.
-Kristen kérlek...
Elé értem, de mikor meg akartam fogni, ő leengedte a karjait. Ezt szánt szándékkal csinálta, ez fájt benne a legjobban.
-Kristen, kérlek.-folytattam az előbb félbehagyott mondatot.- Tudom, hogy utálsz. Tudom, hogy legszívesebben kilöknél most innen. -nagyot sóhajtott, és folytatta.- De kérlek, holnap gyere el a lakásomra. Tisztázzuk a félreértéseket. Ha nem jössz, akkor tudni fogom, hogy már csak a munka köt össze minket és semmi más. Légy szíves, gondolkodj el ezen. Várni foglak, ha kell egész nap.

Az utolsó mondatot megnyomtam a demonstrálásképp,hogy igenis komolyan gondoltam.
Lehajtott fejjel kiléptem a házukból.

Következő napon a várakozás a tetőfokára hágott.
Alig bírtam. Egyre jobban nem hittem abban, hogy eljön.
Leszedtem az akasztóról a kabátot-mivel nem szeretnék egy kis tüdőgyulladást is a megfázás mellé.-amikor Kristen a küszöbön állt.
Nem tudtam elhinni. Tényleg eljött? Tényleg itt van? Nincs minden veszve. Legbelül boldogság töltött el a szívemet. Lehet, csak álmodok, de nem érdekel. Ki akarom használni.
-Beszélni akartál velem, hát itt vagyok.
Pont mintha az előbbi gondolatomat akarná megcáfolni.
-Gyere...gyere be.-hebegtem neki, majd hatalmasra tártam az ajtót az örömöm kifejezéseképp.

Izgatottságomban nem tudtam mit csinálok. Viccesen festhettem. Pont mint egy bolond aki elszökött az elmegyógyintézetből.
-Kérsz valamit inni?
-Nem kérek, köszönöm. Kérlek, rátérnél a lényegre,
Hogy miért hívtál?-hangja kimért és távolságtartó volt.

H a még a ridegsége is izgalomba hozott vele kapcsolatba,az már beteges és szánalmas?
-Ülj le. Elmondom.

"Menni fog Rob! Menni fog! Tökéletes alkalom!"

Kristen nem mozdult.
-Köszönöm, jó itt is.

"Gyerünk Rob! Kezd el!Ne légy gyáva, mint tegnap!Ha most nem mondod el, örök életedre bánni fogod! Lehet ő is így érzett volna, de te nem mondtál neki ezzel kapcsolatban semmit!"

Adtam meg magamnak a végső lökést.

--Nem is tudom, hogy kezdjek bele. Ez elég bonyolult még nekem is. Csak hirtelen ötlött belém. Akkor kezdődött, amikor Tylerrel voltál a parkolóba. Volt egy ismeretlen érzés, amit azelőtt még csak nem is ismertem.
Először féltem felnézni. De aztán úgy éreztem, ha nem közvetlen a szemeibe mondom, akkor mintha nem is lennének igazak.
-Rájöttem, hogy az ismeretlen érzés....a szerelem.

Megeredt a nyelvem csak bele kellett kezdeni.
Egyfolytába néztem. Most már akaratlanul is.
Egyrészről nem tudtam levenni róla a tekintetem. Másrészről kíváncsi voltam milyen reakciót váltanak ki belőle a szavaim.
A szemeibe meglepődés, kétség, harag, csalódottság vegyült. De mégis... mintha egy csepp boldogság is megcsillant volna. Ez a boldog csillogás adott a továbbiakhoz erőt.

-Sohasem éreztem még ehhez hasonlót sem. Leírhatatlan. Ha látlak, akkor minden percben, minden másodpercben meg akarlak érinteni. Alig bírom ki ha nem vagy a közelemben. Mindig várom a pillanatot,hogy láthassalak. S mikor eljön, a szívem hevesebben és hevesebben dobog, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
Nem éreztem senki mással még ennyire erős köteléket. Nem tudom ezt megmagyarázni.

Időközben Kris elé értem, és onnan folytattam.

-Amikor Tylerrel oda voltál randizni, pont akkor eszméltem fel és elindultam hozzátok. De a ház előtt akkor léptetek ki és,....követtelek titeket. Tudom, szánalmas dolog, de ezt parancsolta a szívem. A féltékenység evett belülről mindenegyes percben, amikor vele voltál. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy leütöm Tylert, csak azért mert rád nézett.

Megragadtam Kristen kezét és a tenyereim közé vettem.
A felszabadult boldogáshormonoktól mosolygásra késztetett.
Örültem, hogy nem húzódott el.

-Majd amikor kifutottál a kávézóból, utánad futottam.-visszaemelte rám a tekintetét- S mikor megcsókoltalak... elfutottál. Be akartam vallani miután pofon vágtál. Annyira még nem kívántam semmit, mint az a csókot. Nőt még életemben nem kívántam annyira, mint téged.

Egész közel engedett magához. A szeméből most már a harag helyett egy más érzés nyilvánult meg. A reményé.

-Soha nem voltam egy érzelgős fickó. Próbáltam minél mélyebbre raktározni az érzelmeimet. De veled felszabadult vagyok. Te előcsalogattad egy eddig ismeretlen oldalamat.
Nem tudom, hogy te miként érzel irántam, de megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre megvallhattam.


Kristen pislogni kezdett. Lefehéredve állt előttem.
-Most már le kell ülnöm.-jelenetette ki.
Kezeit kikapta az enyémből és újra csak egy selejtnek éreztem magam.

Leült.Én is mellette foglaltam helyet.
-Hiszel neked Kristen?
-Nem tudom, hogy mit higgyek. Össze vagyok zavarodva.
De miért nem hiszi el? Miért hazudnék neki egy ilyen dologban?
Arra eszméltem fel, hogy Kristen már megetette a lakás felét.
Utána futottam és gondolkodás nélkül átkaroltam hátulról a hasát.
-Hiába futsz előle. Ha nem éreznéd egy kicsit, se amit én, nem is jöttél volna el. Nem remegnél most a karjaimban.
Önelégültséggel töltött el, hogy ezt én váltottam ki belőle. Nem tudom,honnan jött ez az ötlet,de nem bántam meg.
Belecsókoltam a nyakába. A nyögése többre késztetett. Azonnal együtt akartam lenni vele. Alig bírtam visszatartani a bennem lakozó állatot, hogy itt helyben le ne teperjem.
-Na látod, megmondtam.-suttogtam a füleibe elégedett mosoly keretében.
Visszahajtottam a fejem a nyakához egy következő csókra,de véget ért.
Megállt tőlem messzebb és kérdőn tekintett rám dühhel a szemeiben.
-Ezeket mondod, de azt gondolod, hogy végre egy újabb numera?
Hadonászott a mondat közben a kezeivel.
-Ne merj nekem hazudni! Te mindig ilyen voltál egész életedben?! Szeretted, ha két vasat tartasz a tűzben?! Minden férfi ugyanolyan, de téged másnak ismertelek meg. Azt hittem te különleges vagy! Azt hitem, hogy te más vagy int a többi! Csalódtam benned úgy, mint még senkiben!
Hogy egész életemben? Két vasat tartok a tűzben? Különlegesnek tart?
-Milyen két vasat tartok a tűzben? Miket beszélsz te?
-Jól tudod te is miről beszélek! Nem kell már tovább megjátszanod magad! Láttalak azzal a szőke bögyössel, hogy egymásba voltatok gabalyodva a ruhapróbán! Ezt nem tudom megérteni a férfiakban! Ha van egy gyönyörű szép barátnőjük, akkor miért kell nekik mellé egy pótlék?Most te ezt meg tudnád nekem válaszolni!
Kristen feje vöröslött, de most nem a pírtől, hanem az ordibálástól.
-Kérlek! Úgy is ott vagyok, van időm és te is azt mondtad egész nap várni fogsz rám, így kétlem, hogy neked is lenne dolgod.
Kétértelműn beszélt, és nem tisztán. Most már nálam is felment a pumpa.
-Te mi a jó francról beszélsz?! Milyen barátnő?! Milyen két vas?! Lehet,hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, de még mindig nem értem!

-Jaj, mondtam már! Nem kell megjátszanod magad! Színész vagy, de azért ne vigyük túlzásokba! A ruhapróbán át akartam menni hozzád, mert...tehát egy bizonyos dolog miatt, de a folyosón ott nyaltátok-faltátok egymást azzal a szőke fruskával.

Megvilágosodtam, mint Buddha a fügefa alatt. Nináról beszélt. Ezért nem hiszi azt, hogy átverem és csak hazudtam neki végig.
-Ja, hogy az!
-Ja, igen az!
-Nem, ő Nina volt, akiről meséltem neked.
-Egyre jobb!
Kristent soha nem láttam még így. Szinte sokkos állapotba hadonászott ás fel alá járkált.
-Mindjárt kiderül, hogy nem is szakítottál vele soha, és az a duma, amit levágtál nekem róla konyhánkban az is csak kamu volt. Semmi keresnivalóm nincs itt.
Az mondat befejezte után, Kristen még egy gyilkos pillantást vetett rám és újra elindult.
Én gyorsabbnak bizonyultam. Kulcsra zártam az ajtót.
-Mit képzelsz? Nem vagyok rab, hogy be legyek zárva!
Kristen megpróbálta elvenni, de próbálkozásai kudarcba fulladtak.
Nem hagyhatom így elmenni. Egészen másnak gondol most mint amilyen a valóságban vagyok. Elmagyarázom neki a dolgokat ha lenyugszik.
-Kristen! Hagyd abba az ugrálást! Hallgass meg légy szíves!
-Nem akarlak meghallgatni! Nem hiszek neked!
-Már pedig addig innen nem mész el!

Határozottan kiáltottam rá Kristen-re. Ilyenre még sosem volt példa. Látszott Kris is megingott.
Hogy még határozottabbnak tűnjek, persze egyben hülye ötletnek is tűnt.
A kezembe tartott kulcsot a számba tettem és lenyeltem.
Láttam erről egy dokumentumfilmet még régebben, hogy az embernek ettől semmi baja nem lesz. Ez most nekem kapóra jött.
Azt hittem Kristen ott helyben elájul úgy lefehéredett még jobban 1 másodperc alatt.
-Most akkor már van időnk, hogy meghallgass.-elkezdtem Kristen arckifejezésén mosolyogni.